Négyen vagyunk! Avagy Misi és a számok nyelve

Misi most számolt ennek utána. A hasonló megfigyelések egyébként nem ritkák Misi részéről. A múltkor séta közben, az utcán csapott le rá a hirtelen felismerés:
– Két kezem van! És egy fejem. Tényleg! Lábam is van.
Misi állandó jelleggel számba veszi a világot, mindent megszámol, ami csak hagyja magát. Néha előfordul, hogy valami nem hagyja magát, ez történt valamelyik este például, amikor Misinek nemigen volt vacsorázhatnékja, inkább játszani szeretett volna.
– Misi, egyél még öt kanállal, aztán játszhatsz – próbáltam meg vele üzletelni.
– Hol van öt kanál? – kérdezte Misi csodálkozva, és őszintén keresni kezdte a szóban forgó öt kanalat az asztalon.
De ez a kivétel, az öt szó szerint vett kanál, amiket nem sikerült megszámolni. Általában ennek inkább az ellenkezője jellemző. Az, ahogyan Misi szóvá tette, illetve inkább úgy mondanám, „számmá tette” azt a megfigyelését, hogy bővült a család. „Négyen vagyunk!” – ezzel a maga módján össze is foglalta az új helyzetet. Nem ez volt az első eset, hogy Misi úgy fejezett ki valamit, hogy lefordította a számok nyelvére. A napokban egy ismerős családdal a hideg elől behúzódtunk teázni egy vendéglátóipari egységbe. Volt ott egy párkányszerűség, amire a két ismerős – Misinél nagyobb – kislány felült, és onnan lógázták a lábukat. Misi ácsingózva nézte őket, látszott rajta, hogy ő is szeretne felülni melléjük a párkányszerűségre, és lógázni a lábát. Hangot is adott az ácsingózásának, de elég váratlan módon:
– Én hárman akarok lenni – sóhajtotta.
Felemeltem, és odaültettem a kislányok mellé. Misi lógázni kezdte a lábát, és a kislányokra nézett.
– Hárman vagyunk – nyugtázta elégedetten.
Misi a lakóhelyeket is számokban fejezi ki. Ez nyár óta van így, mióta együtt nyaralt a család a Balatonnál, és külön szobákban szálltunk meg. Misinek annyira tetszettek a számozott szobák és hogy azt lehetett mondani, hogy „átmegyünk a Mamához a 6-osba”, meg „visszamegyünk a 2-esbe”, hogy mikor hazaértünk, otthon is ragaszkodott hozzá, hogy ugyanígy mondjuk. Úgyhogy azóta a „15-ösbe” megyünk a Mamához (aki a Margaréta utca 15. szám alatt lakik), és a „32-be” megyünk haza. Mostanában történt, Jancsi születése miatt, hogy Misi életében először nem otthon aludt, hanem a nagymamájánál. Az utolsó pillanatig minden rendben ment, Misi szépen bebújt a pizsamájába, lefeküdt az ágyba, és meghallgatta az esti mesét. De aztán egyszer csak kikelt az ágyból, és azon pizsamásan elindult a bejárati ajtó felé cipőt húzni.
– Misi, hova mész? – kérdezte a nagymama.
– Én a harminckettőbe akarok menni! – mondta pityeregve Misi.
Szóval Misit a számokhoz mély, érzelmileg gazdag viszony fűzi. Ezért is örültem annyira, hogy joghurtivás közben azt kiáltotta, hogy „négyen vagyunk!”. Innen tudtam, hogy Misi már Jancsival is számol.