Most lehet iskolát váltani

nlc | 2012. November 21.
Nemsokára dönteniük kell azoknak, akik 4, 6 vagy 8 osztályos középiskolába szeretnék járatni a gyermeküket – különösen, ha alternatív intézményben gondolkodnak.

„Nehezen illeszkedik be az iskolába a gyerek, szorong, nem jók a jegyei, nem jön ki jól a tanárokkal, nem elégedettek a különfoglalkozásokkal, túl kevés a gyereknek az anyag vagy éppen túl sok” – többnyire ezért döntenek úgy a szülők, hogy másik iskolát választanak a gyereküknek a Van Másik Iskola Kiállítás szervezője, Niedermüller Anna szerint.

Mintegy két hónap múlva zárul a jelentkezés az általános és a 4, 6 és 8 osztályos középiskolákba, így rengeteg szülő gondolkodik, hova járassa a gyerekét, milyen lehetőségek vannak az állami iskolákon kívül. „Van olyan szülő, aki az alapján választ, hogy milyen jövőt képzel el a gyerekének, milyen tudással szeretné felvértezni, a másik szülő pedig a gyerekének a képességei, tulajdonságai, esetleg kedvenc tantárgyai alapján dönt” – mondja Niedermüller Anna.

Jelenleg mintegy 950 intézményben 230 ezer diák tanul úgynevezett „független iskolában”, összesen 16 ezer tanár közreműködésével. Az iskolák száma az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt.
Modell, közgazdász, táncos, pincér, szakács, divattervező, lakberendező, informatikus, számítógépes animátor, lakberendező, gitáros – ilyen speciális szakmákat lehet tanulni az alapítványi vagy magániskolákban. És természetesen vannak külön nyelvi képzésre specializálódott iskolák is, ahol már a tanítás nyelve is angol, német vagy francia. Aztán ott vannak azok az intézmények, amelyekben a megszokottól nagyon eltérő tanítási módszereket alkalmaznak (például a kooperatív tanulás módszere, ahol a gyerekek kis csoportokban dolgoznak együtt az órán, nem külön-külön.)

„A tananyag nem térhet el a hagyományos iskolákétól, de a módja, ahogy ezeken a helyeken tanítják, az igen” – magyarázza Niedermüller Anna. És persze elérhetők ma már külön középiskolák magatartási zavarokkal vagy olvasási problémákkal küzdő diákoknak és  mozgássérült vagy autista gyerekeknek is.

Aki úgy dönt, hogy alternatív úton lép tovább, annak persze fizetnie kell, bár létezik olyan iskola, amelyik ösztöndíjrendszerrel működik. Ugyanakkor a legdrágább iskoláért milliós összeget is kifizetnek a szülők egy évben. „Van, ahol 3600 euró, nagyjából egymillió forint egy év, de ez a legdrágább” – teszi hozzá a kiállítás szervezője.

Van Másik Iskola – Iskolaválasztó kiállítás a Millenárison
2012. november 23–24.

Te még nem döntöttél? Most kaphatsz egy kis segítséget: ingyenes, kétnapos kiállítás és konferencia nyílik 2012. november 23-án a Millenárison, ahol bemutatkoznak a hazai alapítványi, magán-, egyházi és nemzetközi iskolák. Személyesen mégiscsak könnyebb!

 

Exit mobile version