Kik azok a “szuperérzékeny” gyerekek?

„Légy felkészülve arra, hogy minden osztályban több különféle alkatú gyereket találsz majd, és 15-20 százalékuk szuperérzékeny lesz. […] A szuperérzékenyek olyan idegrendszerrel születnek, mely arra indítja őket, hogy egy szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekednének. Így aztán meglehetősen elmélkedő hajlamúak, intuitívak és kreatívak (ráéreznek arra, hogy valami mitől olyan, amilyen, és legközelebb mi történhet). Lelkiismeretesek, erős igazságérzetük van, s könnyen ráhangolódnak mások érzéseire. Meglátnak minden részletet, észreveszik az apró változásokat, és azt, hogy »mi hiányzik a képről«. Érzékenységük folytán könnyen túlingerlődnek és sebezhetőbbek (fizikai és lelki értelemben egyaránt). Lassabban oldódnak fel és illeszkednek be társaik közé, időnként pedig csöndesek is, és az órán nem szívesen szerepelnek. Visszahúzódó természetük ne tévesszen meg, hiszen csodálatos lehetőséget jelentenek számodra, hogy tanárként különleges, ritka képességeket fejlessz ki.”

Szuperérzékeny gyerekek

Abból a húsz tanácsból idéztem az elsőt, amit a Szuperérzékeny gyerekek című könyv ad pedagógusoknak a könyvet lezáró függelékében. A könyv szerzője Elaine N. Aron, alcíme: Harmóniát hozó megoldások harsány világunkban (Sensum Donum, 2012). A Nők Lapja ez évi, március 28-ai 12. számában már ismertettem e könyv „első kötetét”, Aron Szuperérzékeny vagyok? című könyvét. Az a felnőttekről szólt elsősorban. Megtudhattuk belőle, hogy a könyv szerzője maga is szuperérzékeny, aki évtizedeken át szenvedett ettől iskoláiban, de még Kalifornia híres egyetemén, a Berkeley Egyetemen is (ahol még mindig sok időt töltött a mosdóban zokogva és attól tartva, hogy becsavarodik). Pszichoterapeutája mondata szabadította fel: „Érzékeny, mint a legtöbb ember, akit igazán érdemes megismerni.” Azóta könyveit tucatnyi nyelvre fordították le, a klinikai pszichológia nagydoktora, gyakorló pszichiáter, szemináriumokat vezet Amerika-szerte. Új könyvét „minden érzékeny gyermeknek” ajánlja „és mindazoknak, akik szelíden fölnevelik őket, hogy majd szilárdan megállhassanak ebben a kemény világban”. A kézikönyv a szülőknek szóló kérdőívvel indul, amiből megtudhatjuk, hogy szuperérzékeny-e a gyerekünk. Majd az első részben a szuperérzékeny gyerek jellemzőit vesszük sorra, a „félénkségtől” és „kényességtől” kezdve a rejtett előnyökön át a teendőkig, az önbizalom erősítéséig… Majd a második részben áttekintjük a fejlődést csecsemőkortól óvodás- és iskoláskoron át a serdülő- és ifjúkorig. Mi a teendő, ha a baba nagyon sokat sír? Miről ismerhetjük fel, hogy túlzottan érzékeny?

Hogyan kell a napirendjét alakítani? Milyen anyagú ruhába öltöztessük? Mi az étel vagy a fürdővíz hőmérsékletének jelentősége? És a testi érintésé – a testünkön hordozásé? Levegőzés, alvás, az első életév nyugalma (költözés és utazás nélkül), saját nyugalmunk megőrzése… Miért fontos az, hogy ne elhallgattatni akarjuk a csecsemőt, hanem figyeljünk rá és hagyjuk sírni? „Ülj le egy kényelmes székbe, vedd ölbe és nézz az arcába. Ha kitekeri magát a karodból, próbáld nagyon gyengéd érintéssel megnyugtatni. Ne rázd és ne ütögesd, végy néhány mély lélegzetet, próbálj lazítani, és gondolj arra, hogy mennyire szereted őt. Mondd neki: – Szeretlek téged. Nincs semmi baj. Biztonságban vagy. Sírj nyugodtan. – Beszélhetsz arról is, hogy mi lehet a baja, és hogy szerinted mit érezhet. Ha neked is sírhatnékod támad, sírj nyugodtan vele.” Ilyen és hasonló részletekbe menő tanácsokkal kíséri végig az életkorokat könyvünk. És ha már a tanároknak szóló tanácsokkal kezdtem, hadd fejezzem is be néhány töredékes szemelvénnyel ugyanonnan: „Légy kreatív a szuperérzékeny gyermekekkel, hiszen ők is azok! Adj nekik képző- és előadó-művészi feladatokat, írass velük dolgozatot különleges témákról, oldass meg velük fogós problémákat!” – „Várd ki a megfelelő időt a szerepeltetésére és fokozatosan készítsd rá fel (például először olvassa fel a dolgozatát csupán egy társának, majd egy kisebb csoportnak, és csak aztán az egész osztálynak)…” – Vagy: „… a túlingerlődés megelőzésére még idejekorán adj engedélyt a szuperérzékeny gyerekeknek, hogy visszavonuljanak egy csöndes olvasósarokba, […] elhagyják pár percre a tantermet és friss levegőt szívjanak, igyanak egy kis vizet vagy álldogáljanak picit a folyosón.”