Hét év alatt tizenöten hallgatták ki a bántalmazott kislányt

Meglopnak, megvernek egy gyereket, elemel valamit a boltból, szexuálisan zaklatják, állami nevelésbe kerül, vagy a válás során nem tudnak megegyezni szülei a sorsáról…: megannyi helyzet, amikor egy gyermek kapcsolatba kerül az igazságszolgáltatással. Elővezetik, meghallgatja a rendőrség, a bíróság, rabosítják, vagy épp védelembe helyezik. Akár elkövetőként, akár áldozatként kerül a hatóságok látókörébe, a Magyarországon is elfogadott gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény értelmében tekintettel kell lenni a korára és arra, hogy különleges védelemre van szüksége. Nem kezelhetik őt felnőttként, ugyanakkor joga, hogy ismerje az eljárás minden részletét.

Nálunk évente 100 ezer gyereknek kell megjelennie bíróság vagy valamilyen hatóság (gyámhivatal, rendőrség) előtt, ami igen nagy aránynak számít. Annyit jelent, hogy nagyjából minden tizedik gyerek érintett. Közülük évente négyezer 14 év alatti követ el büntetendő cselekményt, és húszezren válnak áldozattá, további ötvenezer gyermek családjogi vitákban érintett.

Ki a csuda az az ügyész?

A UNICEF magyar bizottsága felmérést végzett gyerekek körében. Kiderült, hogy 70 százalékuk úgy érzi, nem tud eleget a jogairól és arról az eljárásról, amiben részt kell vennie. Amennyi információjuk van az igazságszolgáltatás munkájáról, azt elsősorban az internetről és a tévéből szerzik. Épp ezért viszont ez a tudás pontatlan; a tizenkét évesek jelentős része például meg van győződve róla, hogy a perekben esküdtek döntenek, és a bíró parókában vezeti a tárgyalást.

Más európai országok gyermekei sokat használják a segélyvonalakat akár csak informálódásra is, nálunk ez nem jellemző. Ami még érdekes: hogy a „szolgálunk és védünk” üzenet kevésbé „megy át”, a válaszokban legalábbis nem jelenik meg, amikor a rendőrség feladatait firtatja a kérdőív. A bíróság fogalmát részben értik a gyerekek, az ügyészségét viszont egyáltalán nem, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen míg például Skandináviában a gyermekjogok tárgy az alapfokú oktatás része, addig nálunk legfeljebb két óra jut rá a 8. és 12. évfolyam között.

Gyerekbarát szoba és/vagy gyerekbarát rendőr

Ám talán nagyobb baj, hogy bár az Európa Tanács gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása alapján születtek jogszabályok, amelyek szavatolnák, hogy egy gyermek a lehető legkevésbé sérüljön egy eljárásban, ahhoz már nincsenek meg a személyi, tárgyi, anyagi feltételek, hogy ezek érvényesüljenek a gyakorlatban. Például egy éve létezik az a rendelet, amelyik kimondja, hogy gyermek-kihallgatószobákat kell létesíteni az intézményekben, de ma csupán négy helyen van ilyen az egész országban. Ám mégsem az a legfontosabb, hogy minél több ilyen legyen. „Egy ilyen szoba csupán díszlet marad, ha alig vannak olyan szakemberek, akik megfelelően használják – mondja Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója. – Olyanok, akik tudják, mit jelent a poszttraumás stressz, mik a gyerekbántalmazás jelei, mit jelent a pártfogó felügyelet, és hogy hogyan kell kérdezni egy gyereket. Ma az kapja ezt a feladatot, akire a felettese rámutat. Az csak szerencse, ha az illető van olyan lelkiismeretes, hogy eljár képzésekre, de ez nem kötelező. Így fordulhat elő például az, hogy egy meghallgatáson azt mondják a hétéves kisfiúnak: »nevezd meg, milyen ruha volt a terhelten«, vagy hogy: »milyen napszakban láttad a gyanúsítottat?«, miközben ő nemigen ért ezen a nyelven. Vagy amit szintén láttunk, hogy a nyolcéves gyerek kihallgatása délután négykor kezdődik és hajnali kettőkor fejeződik be… Speciális eset a gyermek prostituáltaké, akiket szabálysértési őrizetben lehet tartani akár tíz napig, miközben a gyermekvédelmi szakma pontosan tudja, hogy ők sokkal inkább áldozatok, mint elkövetők.”

Pótolhatatlan évek

Bár a gyerekbántalmazásos ügyeket soron kívül kéne tárgyalni, tipikus az, hogy egy-két évig elhúzódnak, sőt nem ritkák az extrém esetek. „Tudunk olyan esetről, amikor egy kislányt három és fél éves korában ért abúzus – mondja Gyurkó Szilvia. – Most tizenegy éves, és eddig tizenöt embernek legalább húsz alkalommal kellett elmondania, mi történt vele. Most pedig visszautalták az eljárást első fokra… vagyis szinte az egész gyerekkora erről a lezáratlan, rossz élményről szól.”

Jellemzően hosszan elhúzódók a kapcsolattartási ügyek is. A bíróságok gyakran „nem tudnak mit kezdeni” ezekkel, pedig attól, hogy a szülők között konfliktus van, nem kellene, hogy a gyerekek újabb sérüléseket szenvedjenek el.
A büntetés-végrehajtási törvény kimondja, hogy tizennégy évesnél fiatalabbat csak akkor lehetne meghallgatni, ha az így nyert bizonyíték máshogy nem szerezhető meg, ehhez képest rutinszerűen meghallgatják a gyereket „Elvileg meg kellene adni a lehetőséget arra is, hogy egy gyermeket csak egyszer hallgassanak meg és a vallomását videóra vegyék, de ez szinte soha nem történik meg – mondja Gyurkó Szilvia. – Ez persze nem megy úgy, hogy néhol még mindig szalagos magnóval dolgoznak… Csak azt nem értjük, hogy egyes gazdasági bűncselekmények esetén miért tudják megoldani ugyanezt?”

Sokszor több párhuzamos ügy folyik egy gyermekkel kapcsolatban (például bántalmazási ügy, elhelyezési vita és hasonlók), mégsem lehet elérni, hogy ezekben ugyanaz képviselje a gyereket, vagyis olyasvalaki, aki jól ismeri a körülményeit, és ne a gyerek feje fölött hozzanak döntéseket. Nincs a kicsik számára elkülönített intézményrendszer, ezért van az, hogy adott esetben „mellettük mennek el a lábbilincses életfogytiglanosok, vagy órákat kell várakozniuk a rideg folyosón” – fogalmaz Gyurkó Szilvia, aki semmit nem emel ki, amit szerinte törvényben kellene rögzíteni, mivel azt látja, hogy az eddig leírtaknak sincs igazi erejük. „Ha a nemzetközi dokumentumokat és a törvényeinket nézzük, itt már tizenöt éve gyerekközpontú igazságszolgáltatásnak kéne lennie. Ehelyett mi levisszük a büntethetőségi korhatárt (2013 júniusától a tizenkét év alattiak is elítélhetők öt tényállásban), még több gyereket emelünk be az igazságszolgáltatás rendszerébe ahelyett, hogy a gyermekvédelmi rendszert erősítenénk, ahol előfordul, hogy száz kilométerre van a legközelebbi gyermekpszichiáter…