Decemberben hirtelen megsokszorozódik a „kérők” száma. Vagyis azoké az embereké, alapítványoké, egyesületeké, akik adományt várnak tőlünk. És mi sokszor adnánk is, ha tudnánk, hogy jó helyre megy, ha tudnánk, mit vesznek belőle, ha…, ha…, ha… – túl sok a bizonytalanság, és egyre nehezebb jól adni. De talán nagyobb szükség van rá, mint valaha! Úgyhogy ha tehetjük, tegyük jól.
Gyerekek és kutyák a kedvencek
„Lehetőleg olyannak adjunk, akit közvetlenül ismerünk, vagy ha nem, akkor próbáljuk megismerni – mondja Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktatási Központ igazgatója. – A legveszélyesebb, ha ismeretlenül adunk egy kisgyerek vagy egy szomorú kutya fotójának hatására. Mivel az átlagember szíve leginkább a beteg gyerekeken és az elárvult állatokon esik meg, a legtöbb visszaélés ezeken a területeken fordul elő. Ez persze véletlenül sem jelenti azt, hogy ne hihetnénk senkinek, aki ilyen témában kér, de a pénzadományozás hasonló egy vásárláshoz: itt is fontos, hogy mit érünk el vele, és hogy milyen garanciákat kapunk. Hogy végül jó célra használják-e a pénzünket, az valamennyire a mi felelősségünk is, és jelenleg sajnos csak mi magunk tudunk utánanézni a háttérnek.”
A NIOK elindította az etikus adománygyűjtők programját. Ehhez olyan szervezetek csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy teljesen átláthatóvá teszik tevékenységüket: aki ad, az pontosan tudhatja majd, hová kerül a felajánlása. De adatbázisukban már most is tizenháromezer szervezet között kereshetünk.
Bár az ismertség sokat számít, az nem feltétlenül jó, ha a legjobban „reklámozott” alapítványoknak adnak a legtöbben. Egy-két gyerekkórházban már nem tudnak mit kezdeni a sok plüssjátékkal, miközben sok szervezet, amely nem tud tévéhirdetésben szerepelni, csak vegetál. A tapasztalatok szerint kevesen adnak időseknek, hajléktalanoknak, felnőtt betegcsoportoknak, környezetvédelmi, jogvédelmi célokra – itt is elkél tehát a segítség.
„Tolni még lehet”
Ha már eldöntöttük, hogy kiket segítünk, pontosan hogyan tegyük? „Mindig olyat adjunk, amit magunk is jó szívvel elfogadnánk” – mondja Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. – Ne mondjuk, hogy »a rászorulónak így is jó, ezt is lehet még használni«…, ha magunk sem tennénk. Volt, hogy működésképtelen biciklit kaptunk mondván: »tolni még lehet«. De hiányzó kerekű kisautóval sem igen tud mit kezdeni egy kisgyerek. Ha ruhát ad valaki, csak épet, mosottat adjon, működő cipzárral – hiszen a javíttatás ma többe kerül, mint maga a ruhanemű. Nagy segítség, ha kor és nem szerint csomagolják ezeket ráírva, hogy milyen embernek szánják – különben az önkénteseknek jelentős pluszmunka a válogatás. Összességében persze elmondhatjuk, hogy rengeteg a segítőkész ember, és a legtöbb adományt sikerül hasznosítani. Hatodik éve működik az Angyali csomagküldő szolgálat, amelyben családok írják meg, pontosan mit szeretnének kapni. Tavaly száz százalékban teljesültek a kívánságok, és rengetegen írtak, mekkora segítséget jelentett ez nekik év végén. Az ilyen „célzott adományozás” mindig sikeresebb.
Aki maga vállal önkéntes munkát, az azonnal látja az eredményt: átélheti mások örömét. Az Önkéntes Központ Alapítvány a jelentkezőket közvetíti, így ők az adománygyűjtésben dolgoznak vagy segélyszervezeteknél vállalnak besegítést így advent táján. „Így mindkét fél kap valamit, az is, akinek segítenek, de az is, aki segít – magyarázza Farkas Emese, az alapítvány munkatársa. – Így közelebb kerülünk a támogatottakhoz, jobban belelátunk az életükbe. További előny, hogy önkéntes bárki lehet, az is, akinek nincs pénze adakozni.”
| Adni, de…
 Mit? Kinek? Hogyan? Hányszor? |