Aki tud beszélni, hall és érti a szavakat, azt gondolja, beszélgetni is tud. Márpedig tucatnyi kutatás bizonyítja, hogy ez nem igaz, mert kevés a tartalmas, jó beszélgetés, nincs rá idő, és eltérő az igény. A rohanó világban nincs igazi kultúrája a baráti, a munkahelyi és a családon belüli beszélgetéseknek.
Amikor elfogy a szó
„Sok beszédnek sok az alja, ezt tartja a férjem, és ezt az öregapjától tanulta, aki a nagyanyjával állítólag sose beszélgetett, mégis öt gyereket neveltek fel. Ha odaállok elé, hogy beszéljük meg a problémáinkat, a bólintásig még eljut, aztán én mondom-mondom a magamét, ő meg csak hallgat. Totál mindegy, hogy a téma az anyagi helyzetünk, a gyerek vagy épp a szexuális életünk. Tizenkét éve vagyunk házasok, és öt éve egy néma kapcsolatban élek. Őrjítő. Elhidegültünk. Már évi két-három néma szeretkezés, ha jut… Azt érzem, lassan egymás agyára megyünk, megöljük egymást, én őt a beszédeimmel, ő engem a némaságával.” (egy 47 éves asszony)
„Az egyetem alatt – húsz éve – szerettünk egymásba Sárával, és éjszakákon át dumáltunk, annyi volt a mondanivalónk. Azt hittem, ő a legjobb ember, partner, szerető, vele majd mindig mindent megbeszélhetek. Aztán jött a három gyerek, az anyja betegsége, majd halála, és az én csacsogó, bájos feleségem magába fordult. Két éve már csak indulattal szólunk egymáshoz. Jó egy éve pedig azt veszem észre, elnémult. Nem hajlandó megbeszélni, hogyan tovább, nem beszél a szerelmi életünkről, ami már nincs. Ha szól, az ordítás, és az anyagiakkal vagy a gyerekekkel kapcsolatos. Javasoltam, menjünk el családterapeutához, de akkor sem szólalt meg, pedig másfél órán át magyaráztam neki, miért lenne erre szükségünk.” (H. Gábor, 45 éves mérnök)
Íratlan szabályok
Ötven megkérdezettből negyvenketten úgy gondolják, jó beszélgetőpartnerek. A kérdésre, milyen a jó beszélgetés, viszont csupán nyolc ember adott elfogadható választ. A legtöbbjük át sem gondolja, az a jó beszélgetés, amikor a felek partnerek, van mondanivalójuk, képesek a meghallgatásra, a válaszra, az érvelésre, adott esetben a kulturált vitára.
– Két ember beszélgetése több, mint puszta verbális és vokális kommunikáció. A beszélgetéshez hozzátartozik az intonáció, a gesztus, a testtartás, ezek együtt árulkodnak arról, hogy valóban beszélgetés folyik, avagy pusztán locsi-fecsi, esetleg a másik fél ledorongolása. A beszélgetésnek van mondanivalója, figyelnek a felek egymásra, tudnak meghallgatni, kérdezni, szemkontaktus van közöttük. A jó beszélgetésben fontos az asszertivitás, nem bírálok, meghallgatok, és nem kritizálok. Aki beszélgetést kezdeményez, egy adott problémától akar szabadulni, megerősítést, visszajelzést vár – mondja Merza Péter pszichológus.
Óriási hiba a szakember szerint, ha meghallgatja egyik fél a másik által mondottakat, de azonnal előáll a saját példáival, ahelyett hogy partnerét biztosítaná arról: megértettelek, és válaszolna az esetleges kérdésekre, őszintén. A visszaigazolás mélyíti a tartalmat, egyensúlyt teremt. Ez azonban ma ritka, hiszen azt hallja, látja a tévében már a gyerek is: rivalizálj, nyerj, és ez óhatatlanul átmegy a kommunikációba is. Márpedig a beszélgetés nem vita, nem rivalizálás, nem meggyőzés, tehát nem keverhető össze a dominancia gyakorlásával.
Jó siketnek lenni
– Divat napjainkban nekiesni a másiknak, okosabbnak, szebbnek, tájékozottabbnak lenni. Sokan azért hallgatnak – főleg a párjukkal szemben –, mert egyszerűen elegük lett, és nem látják értelmét a beszélgetésnek. Kényelmesebb siketet játszani, mint kommunikálni. A „Miért nem válaszolsz?” kérdésre sokan még az ajkukat is összeszorítják, miközben magukban válaszolnak: „Mert nincs értelme. Mert úgyis te döntesz. Mert nem is érdekel, én mit gondolok. Mert ha megszólalok, üvöltesz!” Ezeket a mondatokat a pácienseim sorolják föl időről időre, miközben közülük sokan tudják, a nem kibeszélt dolgok megbetegítenek, a hang fölemelése ront a helyzeten, és azt is, hogy a szónak van bántó ereje – magyarázza a szakember, aki szerint mindkét fél hibás, és a siketség megjátszása előtt évekkel korábban kezdődött a kommunikációs zavar. Merza Péter tapasztalatai szerint a párok több mint hetven százaléka él úgy, ahogyan a fentebb idézett levelek írói, mert sok a számonkérés, nincs munkamegosztás, nem tartják szem előtt a közös érdeket.
– A siketet játszó férfiak és nők bizonytalanok. Gyakran leértékelik magukat, és súlyos esetben az áldozat szerepébe bújnak ahelyett, hogy feladatot keresnének és együttműködnének, mondjuk a kapcsolat, a gyerek érdekében. Sajnos az ilyen családokban a gyerek azt szűri le, ezt így kell csinálni, és ezt a mintát viszi tovább, ami nagy baj a későbbi életére nézve – véli a pszichológus.
Van, ahol hideg az ágy
| Merza Péter |
A helytelen kommunikációnak előbb-utóbb a szexuális életben is jelei lesznek. A beszélgetéseket mellőző párok az évek alatt elhidegülnek, s ez rányomja bélyegét a nemi életre is, bár az ágy nagy békítő. A kommunikációs hibák miatti szexuális zavartól szenvedők több csoportra oszthatók. Akadnak, akik túlbeszélik a szexet, de nem csinálják. Mások kifelé azt mutatják, minden rendben, de a szexuális életük is „néma”. A harmadik csoport kifelé semmit nem kommunikál, nem tud felnőtt módon viszonyulni a saját szexualitásához. A negyedik csoport a vágyakozóké, akik nem élnek nemi életet, de együtt vannak.
– Akik úgy érzik, nem hallgatja meg őket a férj, a feleség, azt tanácsolom, ne várják meg, míg totálisan elmérgesedik a kapcsolat. Hallgassák meg a másikat, törekedjenek az egyenrangúságra, és képzeljék magukat a másik helyébe. Ha ez sem segít, kérjék szakember segítségét, mert a néma kapcsolatok nem élnek soká!
 Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
