Bankrablós játékkészletet dobott piacra egy német játékgyár. A 4–10 éves korosztálynak szánt szettel kifoszthatnak egy bankautomatát, illetve egy fegyveres bankrablást is eljátszhatnak a gyerekek.
Bankrablás 4–10 éveseknek |
„Elképzelni, kitalálni, létrehozni” – hangzik a gyártó szlogenje, ami a bankrablós szettet elnézve egészen bizarr értelmet nyer. A termék rengeteg szülőnél és az erőszakellenes aktivistáknál is kiverte a biztosítékot. „Azt hiszem, borzasztó, hogy a gyerekek ilyen képeket látva nőnek fel. Helytelen üzenetet közvetít” – fogalmazott egy sajtónyilatkozatában Danny Bryan, az egyik brit fegyveres bűnözés elleni szervezet elnöke.
Van ennek keresnivalója a gyerekszobában? |
A gyártó cég egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, ugyanakkor tény, hogy nem először kellene magyarázkodniuk. Korábban ugyanis felháborodást váltott ki építőmunkás témájú játékszettjük is, melyhez három sörösláda is tartozott.
Bár az aktivisták szerették volna elérni, hogy a terméket vonják ki a kereskedelmi forgalomból, erre egyelőre nincs számottevő esély. Így a döntés kizárólag a szülők kezében van, hogy megvásárolják-e gyermeküknek a bizarr készletet.