Kevesebbet örökölhetnek a feleségek

nlc | 2013. Február 12.
Változnak az öröklési jogszabályok: kevesebb vagyon illeti majd meg a házastársakat. Az élettársaknak viszont több joguk lesz.

Az Országgyűlés elfogadta, így új öröklési szabályok lesznek érvényesek 2014. március 15-től, az új polgári törvénykönyv hatályba lépésétől. Így a házastárs haszonélvezeti joga – a teljes örökség helyett – az elhunyt házastársával közösen lakott lakásra korlátozódik majd, a többi vagyontárgyból a gyermekekéhez hasonló örökösi státus, azaz egy gyermekrész illeti majd meg.

A mostani törvények alapján, ha nincsenek gyerekek, akkor az egész hagyatékot a házastárs örökli. Jövő márciustól viszont az özvegy és a szülők egyaránt a hagyaték felét kaphatják meg. De ebben az esetben is az özvegyé lesz az általa lakott lakás és a benne lévő tárgyak, bútorok.

Az új törvény az eddiginél több jogot biztosít az élettársnak, de csak akkor, ha legalább egy évig élt együtt a pár, és gyermekük is született. Ebben az esetben ugyanis ha a kapcsolat megszűnik, a gyermekkel maradt fél tartásdíjat kérhet korábbi párjától.

10 év együttélés után az élettársi öröklés szabályai is megváltoznak: a közösen lakott házra vagy lakásra az élettárs holtig tartó használati jogot örököl.

 

Exit mobile version