– Jobban van a kisfia, Merse? Azt mondta, megbetegedett…
– Azt csak úgy mondtam. Igazából behisztizett, hogy „Apa, apa!”. Ilyenkor nem lehet vele bírni, haza kell rohannom hozzá. De mindenkivel jóban van, puszit dobál a lányoknak, énekel, nagyon jó fej. Kétéves, a mindene az autó és a zongora. Az a legszebb, amikor beültetem a volán mögé. Dudál, indexel, közben oda-odainteget valakinek az utcán, ahogy az apjától látta. Halálos figura. Boldogságot, békét hoz az életünkbe. A neve is „Új élet hozó”-t jelent.
– Ön mégis a kislányát emlegette a telefonban.
– Rózsa nagy szerelem. Egészen más természet. Olyan kis finom, nőies, imádom, ahogy hozza a retiküljét magával, ha elviszem egy-egy koncertre. Múltkor velem volt egy wellness-szállodában fellépésen, és utána lementünk a diszkóba. Sehol senki, Rózsa erre kiperdült a táncparkettre, hogy „Gyere apa, táncolj velem!”. Fel is vettem a mobilommal, ahogy teszi-veszi magát, nézze!
– …Gyönyörűen mozog. Kész nő.
– Naná, balettozik! De a legszebb az, amikor hétvégeken ébredéskor halkan nézi a tévét, néha, mintha csak véletlenül tenné, megbök az ujjacskájával vagy megsimogatja az arcomat. Attól kész vagyok! Akkor nincsenek barátok, hobbi, csak ő létezik.
– Amúgy mulatós, barátkozós fajta?
– Nem mondom, néha előfordul, hogy a barátaimmal belecsúszunk az éjszakába. Ilyenkor vannak a közös borozások világmegváltó beszélgetésekkel és magyarnótázásokkal. De a munkámat nagyon komolyan veszem. Minden percem be van osztva, tudom, mikor ebédelek, mikor próbálok, mikor van koncertem, mikor lesz két órám szaunázni, edzeni.
| Névjegy
• 1974-ben született Nyíregyházán. |
– Szó mi szó, nem volt könnyű önnel randevút összehozni! Megszámolta már, mi mindent csinál egyszerre?
– Nézzük csak: havonta közel húsz előadásom van az Operettszínházban, a másik állandó komoly kihívás a koncertezés Vastag Csabával, a „fogadott fiammal”, valamint Hujber Ferivel és Vastag Tamással. Ezenkívül főzés, gyerekek, és akkor még itt van az éttermem is, az IMÁZS, amit nemrég nyitottunk. Ja, meg a film! Tényleg nemigen van időm semmire. Ráadásul szeretek megélni minden pillanatot, semmit nem csinálok mellesleg.
– A jég hátán is megél…
– Ez már gyerekkoromban is így volt. Emlékszem, a repülőtér mellett volt egy hely, ahol rengeteg barka termett, a haverokkal csokrokat kötöttünk, és eladtuk. Egyszer meg felfedeztük, hogy a szomszéd erdő tele van döglött varjúval. A karmaikat levágtuk, fertőtlenítettük, és medálként meg kulcstartódíszként árultuk a rockereknek. Ijesztően nézett ki, de mi nem féltünk semmitől. Nagy galerink volt, mi voltunk a császárok a városban. Nyíregyházán nőttem fel a Józsa-telepen, ami valami olyasmi, mint itt Pesten a nyolcadik kerület.
– Farkastörvények uralkodtak?
– Keménynek kellett lenni, mert különben az erősebbek eltiportak. Én balhés kamasz voltam, mindig legelső voltam a hülyeségekben. Egyszer például elkötöttük a barátaimmal apukám taxiját. Gondoltuk, autókázunk egyet. Perceken belül egy nagy verekedés közepén találtuk magunkat, mire észrevettük, beverték téglával a hátsó szélvédőt, az egyik haverom feje tiszta vér volt. Felment bennem a pumpa, kiugrottam, és a barátaimmal rendet tettünk. Önbíráskodás miatt marasztaltak el a bíróságon, de súlyosabb következménye szerencsére nem lett a dolognak…
– Indulatos ember? Tavaly hallottam egy nagy kiborulásáról…
– Csak felháborít az igazságtalanság. Meg a képmutatás. Ezekre ugrom. Sokszor bajba kerülök a forrófejűségem miatt. Ráadásul mindig felfújják a pletykalapok. Tavaly is ez történt. Fáradt voltam, elcsigázott, és egy sajtótájékoztatón dühösen kimondtam, amit gondolok. Annyira kiakadtam, hogy Csabika jobbnak látta (Vastag Csaba – a szerk.), ha bevisz a kórházba. Ott megnyugodtam, és kisétáltunk. Ennyi volt.
– Beszéljen egy kicsit arról, hogyan lett a kisvárosi vagányból fővárosi színész?
– Merni kell! A színház – Nyíregyházán végeztem el egy színészstúdiumot – kamaszkoromtól erre tanított. Ez csak felerősödött bennem, amikor huszonkét évesen kiderült, hogy rosszindulatú daganatom van. Egy színész társam féltékenységből betaszított a színpadi árokba, és bevérzett a vesém. Feltárták, és az egyik vesémmel együtt egy hatalmas tumort is kivettek. Megfordult velem a világ.
– Belegondolni is szörnyű! Mennyi esélye volt a túlélésre?
– Nem sok. Negyven százalék esélyt adtak az orvosok. De erős voltam, mint a vas. Megműtöttek, másnap felálltam. Összeestem, újra felálltam. Elszántan összeolvastam mindent a rákról, megkérdeztem hozzáértők véleményét. Alternatív módszerekkel álltam talpra, de eltartott úgy három évig. Addig csak magammal foglalkoztam.
– Mi történt a harmadik év végén?
– Néztük a tévét anyukámmal, közben sírtunk-ríttunk, hogy mi lesz, hogy lesz, amikor egyszer csak hallom, hogy Miller Zoli – későbbi jó barátom – azt énekli: „Indulnom kell, vár egy másik hely…” Ettől a mondattól megvilágosodtam! Néhány nap múlva anyukámat és néhány piacozó barátnőjét felvittem autóval Budapestre, ők kifizették a benzint – addigra minden pénz elment a gyógyíttatásomra –, és amíg ők eladták a zöldséget, én felkerestem Toldy Máriát, hogy tanítson meg énekelni. Először elutasított, azt mondta, egérhangom van, de végül beleegyezett: jövő hétre tanuljam meg a Hairt! Ez óriási erőt adott, éreztem, hogy megcsinálom. Veszprémben később éppen ezt a dalbetétet énekeltem, amikor a szöveget így módosítottam: „…és én elmegyek a fővárosba, és híres énekes leszek az Operettszínházban!”
– És lőn.
– Igen, másnap a vonaton megcsörrent a telefonom. Kerényi Miklós Gábor hívott. Kicsit megijedtem: lehet, hogy már eljutott hozzá a hír, hogy mi mindent hordtam össze tegnap a Hair búcsúelőadásán Veszprémben? De nem erről volt szó. Legnagyobb meglepetésemre szerepet kínált… Életem végéig hálás leszek neki, hogy valóra váltotta a legmerészebb álmaimat.
– Már-már hollywoodi történet. Csakhogy a felesége és a kisfia ott maradtak Nyíregyházán!
– Gyerekszerelemnek indult, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb szétválunk. De máig jóban vagyunk. Közös fiunk, Bendegúz életünk gyönyörű ajándéka. A fiam egyben az egyik legjobb barátom. Tizenhat éves, vendéglátást tanul, szeretném, ha majd feljönne hozzám dolgozni az étterembe. Ha Budapestre látogatnak az édesanyjával, nálunk laknak, és én rendkívül büszke vagyok rá, hogy milyen jól szót ért egymással az egész család.
– Szóval a tékozló fiú megtért. Már csak a színpadon alakít negatív figurákat.
– Szeretem a rosszfiús szerepeket. Idén tavasszal bemutatjuk Tamási Áron Ördögölő Józsiás című darabját az Operettszínházban, és én játszom az ördögök hercegét. Nemsokára pedig kijön az az olasz film is, amelyben egy maffiózót alakítok. Először csak hat mondatom volt, aztán a forgatási szünetekben látta a rendező, hogy bokszolni is tudok, sőt még a késsel is jól bánok, és írt még egy-két jelenetet nekem.
– Szerintem ön inkább huncut ördög lehet, mint gonosz. A szeméből szinte dől a lélek… Hogy sikerült Merse szülinapja? Azt ígérte neki, hogy főzni fog!
– Így is volt. (Ismét fotókat mutat a mobilján, rajtuk szív alakú zöldségfalatkák lazachússal keretezve.) Csupa egészségeset ettek a gyerekek. Ezért nem betegek soha. Remélem, százhúsz évig fognak élni!
– Ön is tudatosan táplálkozik?
– Mióta visszatértem a halál torkából, megfogadtam: ezentúl csak friss, vitamin- és fehérjedús ételeket eszem. Tartom is magam hozzá.
– Most például mit iszik?
– Egy speciális forró csokit, amelyet megbolondítottam egy kis perui gyömbérrel. Frissít, energizál, és növeli a potenciát. Egy haverom három csésze után majdnem megemelte az asztalt, amikor fölállt. De nőknél is hat. Nem akarja kipróbálni?
Mészáros Árpád Zsolt címlapfotózásán jártunk, nézzetek meg videónkat!
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
