Mosolygósan, csinosan, tíz perccel korábban érkezik, amin jót derülünk, és megállapítjuk, hogy mai celebekkel (meg a férfi sztárok többségével) ilyesmi nem fordulhat elő, hiszen ők megadják a módját, és megvárakoztatják a beszélgetőpartnert… Teát rendelünk, közben Zsuzsa elmeséli, hogy nemrégiben ért haza a barátaival egy sítúráról. Az utóbbi tíz évben hűtlen lett régi szerelméhez, a korcsolyázáshoz, és helyette Halász Jutka rábeszélésére megtanult síelni. Azt is megtudom, hogy megszállott focidrukkerként felzaklatta a Barcelona edzőjének átigazolása a Bayern Münchenhez.
– Hazamegyek – mondom nevetve –, és ideküldöm Ádámot, a zseniálisan focizó nyolcéves unokámat. Ő megértene, sőt rajongana érted a zaklatottságodért… Egyébként tegnap este egy harmincassal öregebb színházi szakember is rajongott érted egy társaságban: „Ha Koncz Zsuzsa eljönne hozzánk koncertezni, akkor végre nem izgulnék, hogy telt ház lesz-e!”
– Mostanában annyi koncertet vállalok, ami megfelelő nekem – komolyodik el Zsuzsa. – Az énekesi életemben nagyon sűrű periódusok váltakoznak nyugodtabbakkal. Jön egy tavaszi turné, aztán egy új lemez előkészítése, majd egy őszi fellépőkörút. Nincs rendszeresség, de sok a munka, és ez jó. Például a lapotokhoz csatolt cédémmel is eltöltöttem két napot, utolsó percig dolgoztunk rajta Závodi Gabival, hangmérnök-zongorista kollégámmal, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Tudom, fárasztó a maximalizmusom, de nem megy másképp. Nekem nagyon fontos, hogy alapos, igényes és pontos legyen, amit csinálok. Akár fellépésről, akár nagytakarításról van szó. Hiába van producerem, magam is meg akarok bizonyosodni arról, hogy a fellépés körülményei méltóak lesznek-e a dalokhoz és a közönséghez. Nekik is jár a respekt! Megvették a jegyet, felöltöztek, eljöttek. No, ezért utálom, ha jó néhány (világ)sztár másfél órás késéssel kezdi a koncertjét.
– Ha egy varázsvesszővel visszaváltoztatnálak azzá a lánnyá, aki 1962-ben megnyerte Gergely Ágival a Ki mit tud?-ot, akkor is ilyen felelősen beszélnél az éneklésről?
– Tizenhat évesen a világot akartuk megváltani. Rebellis voltam. Nem tudtam elviselni az igazságtalanságot, a hazugságot, gyakran nyitottam ki a számat otthon – két fiútestvér mellett korán elkezdtem meddő csatáimat a női egyenjogúságért – és az iskolában… Ha visszaforgatnánk az idő kerekét, komolyan beszélnék neked az igazságtalanság elleni harcról, de az éneklésről nem. Mert az játék volt! Önfeledten játszottunk Ágival, akkor is, amikor jelentkeztünk, akkor is, amikor megismertek az utcán. Ha ma lennék tizenhat éves, biztosan nem indulnék tehetségkutató versenyen. Ha néha-néha belenézek valamelyikbe, nagyon tehetséges gyerekeket is találok. De sokszor rémes, amit látok, és ilyenkor azt gondolom, hogy bizonyos dolgokhoz rövid az élet… Ne nevess, nekem ez komoly tézisem, amit a baráti köröm is gyakran idéz!
– A jogi egyetemet abbahagytad. Semmi nosztalgia?
– A „lehetett volna…” nem történelmi kategória sem a magánéletemben, sem egyébként. Ami elmúlt, az mögöttem van, abból le kell vonni a tanulságokat, és tovább kell lépni. Amikor felvettek az egyetemre, azt hittem, a jog az igazságról szól, majd gyorsan rájöttem, hogy nem azt kapom, amit vártam, és jogászként nem leszek boldog. De nagy szerencsémre már tizenhat éves koromban megismertem Bródy Jánost, akiből az lett, aki…! A harmadik-negyedik nagylemez táján feladtam az egyetemet.
– Ugyanilyen józanul tudsz lezárni szerelmeket, barátságokat?
– Ahogy telik az idő, az ember rájön, hogy vannak olyanok, akiket jobban lehet becsülni, szeretni távolról. Persze egy szerelem vagy barátság elvesztése gyász, de tudomásul kell venni, hogy te más vagy, más a meggyőződésed. Oké, egy nyelven beszélünk, egy országban élünk, vannak dolgok, amelyek összekötnek, de egyébként békén hagyjuk egymást.
| Névjegy • A Heves megyei Pélyen született. • Elsősorban a verslemezeiről és a (rendszerváltozás előtt időnként betiltott) politikai üzenetű dalairól ismert. • Összesen 37 albumot jegyez, ezek közül 7 német nyelvű, de van több francia is, és számtalan magyar és külföldi albumon szerepel a dalaival. • Pályafutása szorosan összekapcsolódott az Illés együttessel, a Fonográffal és Bródy János verseivel, dalszövegeivel. • Legrangosabb kitüntetései: Kossuth-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Prima Primissima díj, a Francia Becsületrend Lovagja. |
– Egy rajongói oldalon két lány hosszasan beszélgetett a dalaidról, aztán rátértek arra, hogy volt-e férjed, van-e gyereked…
– Az öröm, ha a dalaimról beszélgetnek, a magánéletem pedig az enyém. Annyit azért elmondok neked, hogy kipróbáltam a házasságot is. A vége nem volt diadalmenet, de nem volt dráma sem. Egyszerűen így alakult. Szakmailag is ellentmondásos korszaka volt az életemnek, hiszen a házasságom idején nőttem fel Bródy szövegein és Szörényi Levente zenéjén, albumokat készítettünk az Illés zenekarral, majd a Fonográffal, fontos dolgokat hoztunk létre. Sok volt a siker, a kudarc, az izgalom, ekkor tiltották be a Jelbeszéd című lemezemet… A gyerekeket pedig imádom, vannak körülöttem bőven, megosztják velem örömüket-bánatukat. Ez így tökéletesen rendben van, boldog vagyok, és általában optimista meg jókedvű.
– Az Illés zenekar beengedett a koncertjeire rajtad kívül más énekest is?
– Nem. Eleinte a zenekar „hozzátartozójaként” énekeltem a koncertjeiken egy vagy több számot. Tiszteltem őket, felnéztem rájuk, ők kislányként kezeltek, de hagyták, hogy én válasszak magamnak dalt. Nem voltak szoros barátaim – tán azért sem, mert akkoriban számukra egy nő a konyha tartozéka volt… –, de szakmailag rengeteget köszönhetek nekik. A zenei kormányos Levente volt, ő nagyon magasra tette a mércét.
– A pályakezdésed óta folyamatosan ápolod a „francia kapcsolatod”, amelynek koronájaként 2001-ben megkaptad a Francia Becsületrend Lovagja kitüntetést.
– Nagymamám testvére élt Franciaországban, rendszeresen küldött nekünk csomagokat, és én már gyerekként elhatároztam, hogy megtanulok franciául. Aztán egyetemistaként voltam nála az elzászi Colmarban, ahol egy fesztiválon a francia „első ligán” kívül Cliff Richard és a Shadows is fellépett. Óriási élmény volt! Magyarországon akkoriban csak esztrádműsorok voltak: énekelt valaki két számot, és jött a következő. A francia tapasztalat hatására lettem az első énekes – ehhez persze Bródy szövegeire is szükség volt! –, aki egyedül, saját műsorral lépett fel itthon. Később sokszor szerepeltem, koncerteztem, lemezt is készítettem Franciaországban, megnyertem egy dalfesztivált, a francia tévében még műsort is vezettem. Ezekről itthon nemigen tudtak, de a franciák jegyezték. A Becsületrend indoklásában az is szerepelt, hogy a francia kultúra propagandistájaként magyar fiatalok generációira gyakoroltam hatást… Örültem! Aztán a kitüntetés felkerült a polcra, és én mentem tovább az utamon, mert mindig az a fontos, hogy a jelen (!) közönsége miként fogadja a régi meg az új dalaimat. És az, hogy elismerjenek olyan emberek, akiket nagyra tartok. Óriási megtiszteltetés volt, hogy egyszer Göncz Árpád is eljött egy koncertemre, és azt mondta, hogy számára a Ha én rózsa volnék című dalom a második Himnusz.
– Melyik volt a legboldogabb korszakod?
– Tán a nyolcvanas évek, a felnőtté válás időszaka – ne számolj, hány éves voltam, későn érő típus vagyok! –, mert a feszültségek ellenére is jól éreztem magam a bőrömben. De a szakmai kibontakozást inkább a kilencvenes évekre teszem, amikor a barátaim rábeszéltek a „sportcsarnokozásra”, hogy hatalmas közönség előtt énekeljek. Először nagyon izgultam! Megtelik-e, működik-e a technika, sikerül-e a tévéfelvétel? Egyébként is lámpalázas vagyok. Soha nem éreztem, hogy nekem jár a taps, mert én vagyok a Kossuth-díjas, francia becsületrendes manó! Tehát ma is izgatottan állok színpadra: „Itt vagyok, csókolom, ez vagyok, tessék dönteni…!”
Koncz Zsuzsa fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |