Ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, mint dédanyáink

Csízi Ágnes | 2013. Február 28.
Miközben egyre több szó esik az egyenlő bánásmódról és a nők érvényesüléséről, addig sok nő mindennapi nehézségekkel küzd. Mit tud segíteni a Magyar Nők Szövetsége, ha bajba kerülünk?

Fotó: Mizik Zsuzsa

Annyi szó esett már a nők jogairól és esélyegyenlőségéről, hogy azt gondolnánk, régóta nincs itt semmi gond. A munkaügyi perek és a szexuális zaklatás fogalma már nem csak amerikai sorozatokból ismerős. Ugyanakkor döbbenet belegondolni, hogy van, ahol szóba sem jöhet, hogy a nők is szavazzanak. „Ugyanazokkal a társadalmi és gazdasági problémákkal nézünk szembe, amikkel már dédanyáink is, igaz, a jogi szabályozás már megtörtént, de a gyakorlatba még nem igazán sikerült átültetni a törvényeket” – mondja Alföldi Andrea, a Magyar Nők Szövetségének elnöke, aki szerint a szegénység, a munkanélküliség és a nőkkel szembeni mentális vagy éppen fizikai erőszak a legégetőbb problémák.
„A szegénység leginkább a nőket és a nők által eltartott gyermekeket érinti sajnos, főképp vidéken. Ezzel szorosan összefügg a foglalkoztatás problémája – magyarázza Alföldi. – Egyre jobban beszűkült az a terület, ahol a nőket alkalmazzák, a diszkrimináció pedig gyakran már az állásinterjúkon megjelenik, ahol a kisgyerekek száma is döntő szempont a munkáltatónak. Nem véletlen, hogy egyre többen fordulnak az Egyenlő Bánásmód Bizottsághoz munkaügyi kérdésekben, és a segítséget kérők többsége nő.”

Ha tanú nincs, erőszak sincs

Mindennapos a munkafelvételnél megjelenő diszkrimináció, ahogyan sajnos a szexuális zaklatás is, akár szóban, akár tettlegességben. „Erről nem szeretünk beszélni, mégis jelen van, megtörténik, hogy a bolti eladó fenekét naponta paskolja meg a főnök úr a raktárban” – említi a példát az elnök. Csakhogy az áldozat nem mer szót emelni, félti az egzisztenciáját, környezete pedig többnyire legyint a történtekre. Ráadásul bizonyítani is nagyon nehéz az eseteket, problémát jelent, hogy nincsenek tanúk sem erre, sem arra, ha a férj az asztal körül kergeti a feleséget konyhakéssel a vacsora után.

Érthetetlen esetek

Hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos problémáinkban a Magyar Nők Szövetségétől a 061-3319734-es telefonszámon vagy az info@nokszovetsege.hu mailcímen kaphatunk segítséget, vagy fordulhatunk az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is a 061-795-29-75 telefonszámon.

„Végső elkeseredésükben lévő hölgyek is fordulnak hozzánk – meséli Alföldi Andrea. – A napokban például egy örökbefogadott roma fiúnak elhunyt az édesanyja. Gyámság és rokonság nélkül maradt a gyerek 17 évesen, így karolta fel őt az elhunyt egyik barátnője, aki minden lehetséges fórumon keresi a megoldást, többek közt nálunk is. De gyakran találkozunk egészen érthetetlen esetekkel is. Egy vidéki zongoratanárnő például értelmi sérült kislányát viszi naponta lóháton a városon keresztül egy lovardába, ahol a gyermeket lóterápiával kezelik. Egyik napról a másikra szembesült egy nem létező KRESZ-táblával, amit kiraktak az útra: lóval áthaladni tilos.” Legnagyobb szükség a konkrét ügyek mellett az általában vett támogatásra van. Sok a nehéz, egyéni sors, a nők nagy többsége retteg, nem meri megtenni a szükséges lépéseket, pedig olyan családokban is jelen lehet az erőszak, ahol nem is gondolnánk, mert a férj komoly üzletember, vagy éppen banki felsővezető.

A támogatás a legnagyobb erő

„A hozzánk fordulókat meghallgatjuk, támogatjuk a megfelelő lépések megtételében. Ha arra van szükség, akkor közbenjárunk és megkeressük az illetékeseket, munkaügyi kérdésekben például az érintett céget. Pszichológusaink pedig tanácsokkal és megelőzési javaslatokkal látják el a segítségre szorulókat – magyarázza az elnök. – Azt veszem észre, hogy sokszor nem is az ügy megoldását várják tőlünk, hanem hogy legyen egy hely, ahol meghallgatják őket, útmutatást kapnak, és ahol nyitottak rájuk elfogultság, előítéletek nélkül. Nagy ereje van a közösségnek, a meghallgatásnak.” Ahogyan a képzéseknek, oktatásoknak is, vagy a különböző workshopoknak. „A nőtársadalom nagyon sokszínű, ez megmutatkozik a programokban is. De sokan csak társaságra vágynak, arra, hogy kilépjenek és elszakadjanak otthonról, valami hasznos közösségi munkát végezzenek. Egyre nagyobb az önszerveződő közök jelentősége is – foglalja össze Alföldi. – Amikor az antidemokratikus jelenségek a nőkkel szemben megnőnek, akkor a nők, mint a demokrácia motorjai, automatikusan elkezdenek ellene harcolni. Mindig ez vitte előrébb a nőket a történelemben: a kitörés vágya. És most is ennek a küszöbén vagyunk. Sőt, már nem is csak a küszöbén, hanem a kellős közepén.”

Másmilyen Nőnap 2013. március 8-án 18:00 órától a Hősök terén! Játszik a Carbonfools és az Anna and the Barbies.

 

Exit mobile version