Bevallom, szinte egyáltalán nem tévézek (egy évben legfeljebb tízszer ha látok bekapcsolt képernyőt), így a tehetségkutatók és azok nyertesei is kimaradtak az életemből, viszont a mostani Eurovíziós Dalfesztivál győztesének – aki majd hazánkat képviseli a nemzetközi porondon – híre olyan hangosan dübörgött, hogy nem lehetett kikerülni. ByeAlex, azaz Márta Alex egyszerű, kedves(emes) kis dalával máris olyan vihart kavart, amiért alapjáraton köszönet jár. Miért? Mert a viharok mindig intenzív tükrök, megmutatják azt, ami van. A viharok egyfajta kiszögellési pontok, viszonyítási alapok. Lehet rájuk emlékezni.
Meghallgattam a produkciót, ahogy írtam: egyszerű, kedves dal. Nincs nagy hangja a srácnak (egy oktávon belül énekel), az előadás is szürkécske, de mégis akad benne valami, ami megfogott: elhittem neki, amit énekelt. Felfigyeltem a szövegre: végre nem az a nyálas közhelyparádé, ami egyébként szinte az összes eurovíziós dal jellemzője, hanem egyedi, van benne valami elemelt, költői, ahogy egyébként az egész figurában. Ő írta a szöveget.
„Az én kedvesem egy olyan lány, akit farkasok neveltek,
És táncolt egy délibábbal, majd elillant csendesen
Az én kedvesem.”
Tetszik. Finom, játékos, érzékeny, kicsit szürreális. (Összehasonlítva a többi dalszöveggel, egyik giccsesebb és közhelyesebb volt a másiknál, tisztelet a nagyon kevés kivételnek. És nemcsak a dalszövegek, de a zenék nagy többsége is.)
Nyilván sokfélék vagyunk, ízlésen ostobaság vitatkozni, ki mit szeret, kinek mi tetszik, szíve joga. De a tömegek választásában mindig van valami elgondolkodtató, ami alázatra készteti az embert. Pufogás helyett érdemes azon filózni, vajon mi lehet Alex sikerének a titka? Végighallgattam az összes versenyzőt, és bevallom, ha pisztollyal, baltával vagy késsel kényszerítenek, hogy muszáj szavaznom, ebben a mezőnyben én is rá szavaztam volna. (Korábban egyértelműen Odettre, de csak mert idén nem volt mezőnyben a minden szempontból nemzetközi piacra méltó Fábián Juli.) Mégpedig azért, mert a fiú ÖNAZONOS, és eredeti a szövege. Legalább valami eredeti! Persze ebből a szempontból lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha dalszövegíró-versenyre megy, de leszámítva a refrén körüli hamis hangokat, alapvetően kellemes hangja van. Nem nagy hang, de kellemes. Legalább nem idegesítő. (Nálam már ez is eredmény. Eljutottam odáig, hogy a komolyzenei adókon kívül már szinte semmit nem birok hallgatni.) Nem vette fel a különféle amerikai poptrendeket, nem cifrázza tele r&b’s hajlításokkal (a magyar r&b-vel ki lehet kergetni a világból, süt belőle a butaság), egyszerűen az, ami. És ami talán a legmegnyerőbb: nincs a srácban semmi bizonyítási görcs.
Az aki, és ez nem kis dolog. „Egyben van”, még akkor is, ha előadóként középszerű. Elhiszem neki, amiről és ahogyan énekel. Nem utánoz, nem akar, csak meleg hangon dudorászva szaval. Hogy aztán ez mire lesz elég egy nagy versenyben, ahol még a szöveget sem értik, majd kiderül. Ennek sincs különösebb jelentősége, ez is elmúlik hamar.
És hogy ne csak a szövegről beszéljek, zeneileg engem egyik produkció sem érintett meg. Egyetlen eredeti, dögös számot nem hallottam. Kikértem egy nagy tudású zeneszerző barátom véleményét is, alapvetően egyezett az enyémmel, ő még hozzátette: „az emberek teljes zenei kulturálatlanságban szenvednek, és a szövegekre inkább fogékonyak”.
Az én véleményem persze csak egy, ki tudja mi derülne ki egy tömegszavazáson. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy valamiért ő nyert, és ez rengeteg emberben felháborodást váltott ki. Elkezdődött az anyázás, lehúzás, pocskondiázás, a mi drága, jó magyar szokásunk. (Erről eszembe jutott egy New Yorkból idetelepült amerikai barátom, aki nagy világjáróként sokfelé élt, és azt mondta: soha ennél irigyebb nemzettel nem találkozott, ahol így megnehezítik az emberek egymás életét. Persze ez is csak egy vélemény.)
Fura. Egyrészt megválasztja őt az egyik tömeg, másrészt: szénné szidalmazza egy másik. Ez nagyon jellemző erre az országra. Ez az, amiről az írás elején beszéltem: intenzív tükör.
Minden, ami van, azért van, mert lennie kellett, létjogosultsága van. Mutat, tanít valamit. Nekem egyrészt azt mutatja meg ez a fiú a dalával, hogy kiéheztek az emberek az önazonosságra (túl sok a pakolás, akarás, utánzás…), másrészt azt, hogy ennyire sok negatív indulat van az emberekben. Harmadrészt pedig azt, hogy a könnyűzene túl könnyű lett.
| Így látja Soma:
„A gyógyszer önmagában nem segít a teherbe esésben” Megbüntet az étterem, ha nem eszünk meg mindent „Tetszik, hogy valaki 92 évesen tetováltat” |