A hír: Egy törvényjavaslat azt indítványozza, hogy név nélkül vehessenek részt kórházi ellátásban azok az anyák, akik nem tudják megtartani gyermeküket.
Soma véleménye: Egyetértek azzal, hogy mindenképpen fontos arra törekedni, hogy csökkenjen az abortuszoknak, a várandósok öngyilkosságának és a csecsemőgyilkosságoknak a száma.
Ehhez több mindent érdemes bevetni. Ha (ausztriai példára építve) a gyermeküket felnevelni nem kívánó anyák névtelensége is ezt segíti, akkor hajrá! Akkor szüljenek névtelenül, de éljen az élet, úgy az övéké, mint a gyermeküké!
A közelmúltban tapasztaltam, hogy még mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy egy néhány hetes embriót elvetetni „semmiség”. „Az még nem gyerek, csak egy pár milliméteres sejtkupac” – hallottam ezt egy tudatlan ember szájából. Valóban, nem kifejlett gyerek, viszont lélekkel rendelkező ÉLET. Ezt igyekezett alátámasztani annak idején a Néma sikoly című rövidfilm.
A régi magyar paraszti családokban ha egy baba halva született, az volt a szokás, hogy eltemették a konyhában levő búbos kemence alá, mert úgy tartották, ez a lélek – aki lejött hozzájuk, majd visszafordult – lesz a család védelmező angyala.
Elmondani nem tudom, hány olyan családállítást láttam, ahol az illető nő jelenbeli problémájának az volt az oka, hogy az elvetetett gyermekétől nem búcsúzott el, így a gyermek nem került az őt megillető helyére. (Hellinger azt javasolja, adjunk neki nevet, gyászoljuk meg, és mondjuk ki: „mindig helyed lesz a szívemben”.)
Nyilván ez nemcsak az elvetetett gyermekkel szemben érvényes, hanem a megszületettel kapcsolatban is. Épp ezért optimálisnak tartanám, hogy a gyermekét felnevelni nem tudó anyáknak legyen egy lelki utógondozásuk, legalább valamiféle (legegyszerűbben írásbeli) felvilágosítás, valamiféle segítségnyújtás abban, hogy lelkileg hogyan dolgozzák fel a történteket.
Szintén optimálisnak tartanám már a középiskolás lányoknak azt az útmutatást, ami nem csupán a védekezésről szól (hál’ istennek, erről már szó van), hanem azt is, hogy mit tegyenek, ha mégis megtörténik az, amire nem számítottak: „becsúszik” a baba. Ugyanígy a fiúkban is érdemes lenne még jobban tudatosítani azt, hogy felelősségteljesen vessék – vagy ne vessék – el a magjukat.
Az, hogy egy nevelőszülőnél fölnőtt gyermek 14 évesen legyen jogosult arra, hogy láthassa a szüleit, külön téma. Véleményem szerint ez egy olyan helyzet, amire nem lehet előre receptet írni (hiszen van, aki készen áll erre, és van, aki nem) legfeljebb azt, hogy érdemes pszichológussal vagy valamiféle lelki gondozóval, segítővel felkészíteni úgy a szülőt, mint a gyermekét a lehetséges találkozásra.
Az egyik legfontosabb feladatunk az élet védelme.
| Így látja Soma: „A többség nem vevő az eurovíziós mázra” „A gyógyszer önmagában nem segít a teherbe esésben” Megbüntet az étterem, ha nem eszünk meg mindent |