Az egyéni nyugdíjszámlának természetesen van értelme. Ezen lehet nyilvántartani azokat az összegeket, amelyeket a magánszemély és munkáltatója járulék címén fizet. A szociális hozzájárulási adó és az egyéni, munkavállalót terhelő járulék nyugdíjkasszát illető részéről van itt szó. A nyilvántartás arra is alkalmas, hogy könnyen meg lehessen állapítani a megszerzett szolgálati időt. Ezt most lényegében annyi helyről kell összegyűjteni, ahány helyen a munkavállaló dolgozott vagy egyéb jogosultsági időt szerzett – utóbbi a nők esetében lehet fontos, hisz a gyereknevelésre szánt idő is beleszámít.
Az egyéni számla ugyanakkor önmagában kevés, hiszen ez nem olyan, mint egy bankszámla, s nem hasonlítható az önkéntes nyugdíjpénztári számlákhoz sem. Utóbbinál ugyanis a befizetés megmarad, az hozammal növelten felhasználható a szabályok szerint. Ezzel szemben az egyéni számlán csak virtuális jóváírás lesz, hiszen a most befizetett járulékokból a mostani nyugdíjasok kapnak járadékot – ez a felosztó-kirovó rendszer lényege. Vagyis ami a számlán megjelenik, az egy elvi összeg, lényegében egy lenyomat az aktív évekről.
Ez több dolgot is jelent. Egyrészt ami az egyéni számlán van, abból még nem lesz nyugdíj, másrészt az ott szereplő összegből nem lehet feltétlenül következtetni a majdani nyugdíj összegére. A mostani nyugdíjszámítási módszer meglehetősen lazán kezeli az aktív évek alatt befizetett járulékokat – persze az igaz, hogy aki többet keresett, annak a nyugdíja is több lesz. De a nyugdíj összegét egy meghatározott szorzó adja meg, nem pusztán a jövedelem vagy a fizetett járulék.
Az egyéni számla így akkor nyerné el tökéletesen az értelmét, ha a nyugdíjszámítási módszer is ehhez igazodna – ez azonban egyelőre nincs napirenden, ami nem is véletlen. Az új rendszer ugyanis azt jelentené, hogy a nyugdíj egyenes arányban függne az egyéni számlán kimutatott összegektől. Ez igazságosnak tűnik, ám ez a megoldás elszabadítaná az állam nyugdíjkiadásait. Most a nyugdíjaknak ugyanis van egy felső határa, amelynél Rockefeller sem kaphatna többet, bármekkora is volt a jövedelme. Ha az egyéni számlák határoznák meg a nyugdíjakat, akkor nem lehetne ilyen korlátot alkalmazni, hatalmas nyugdíjakat kapnának a kövér számlával rendelkezők. Csakhogy ezek az összegek nincsenek meg, virtuálisak, ezt akkor kellene előteremteni, amikor a számlatulajdonos nyugdíjba megy. Ez viszont akkora terhet jelentene a költségvetésnek, hogy azt nem lenne képes finanszírozni.
Ez azért különösen fontos, mert a felosztó-kirovó rendszer a mostani állapota szerint sem fenntartható. A felosztó-kirovó rendszer akkor működik jól – akkor nem kerül sokba a költségvetésnek –, ha a fizetett járulék fedezi a nyugdíjkiadást. Ehhez sok aktív dolgozó kell és viszonylag kevés nyugdíjas. Mivel a trend épp ellentétes fejlődést mutat – egyre kevesebb aktív tart el egyre több nyugdíjast –, egyre nehezebb a finanszírozás. A költségvetésnek folyamatosan ki kell pótolnia a különbözetet – ezt a problémát a magán-nyugdíjpénztári pillér megszüntetése ideig-óráig kezeli, mert a korábban a kasszáknak fizetett tagdíj most a költségvetésbe folyik, de a folyamat nem fenntartható. Végül sokkal többe fog kerülni az államnak a nyugdíjak kifizetése, mint amennyi forrás a rendelkezésére áll – s ez a finanszírozási rés egyre nagyobb lesz.
A probléma tehát kettős: az államnak egyrészt csökkenteni kellene ezt a finanszírozási rést, másrészt igazodnia kellene ahhoz az igényhez, hogy a nagyon magas járulékfizetésért cserébe a nyugdíjból is jól lehessen élni. Ha a rendelkezésre álló bevételek alapján számítanák a nyugdíjakat – vagyis az államnak abból kellene gazdálkodnia, amennyi nyugdíjjárulékot befizetnek az aktív dolgozók –, akkor a nyugdíjakat végül drasztikusan csökkenteni kellene. Viszont ha a valós befizetésekhez kötnénk a nyugdíjak összegét, hamar csődbe menne az ország. Igazi gordiuszi csomó ez, melynek átvágására egyelőre semmiféle szándék nem látszik.
Az egyén szempontjából a lényeg tehát az, hogy az állam a többség részére szinte bizonyosan nem fog akkora nyugdíjat adni, amiből meg lehet majd élni, legyen nyilvántartva akármekkora összeg az egyéni nyugdíjszámlán. Ez alapján pedig az is teljesen lényegtelen, hogy a magánnyugdíj-pénztárakból származó pénzek rákerülnek-e egyszer a számlára, vagy sem.