„A gyerekek két csoportjának megkülönböztető jegyeket kellett viselniük, és másképp is kellett velük viselkedniük. A gyerekek viselkedésében és interakcióiban 15 percen belül drámai változás volt megfigyelhető. A kék szemű gyerekek arrogánsak, lenézőek lettek, tanulmányi teljesítményük pedig javult. A barnáknál ellenkező hatás volt megfigyelhető. Másnap a tanárnő azt mondta, hogy tévedett. Nem a kék, hanem a barna szemű gyerekek rendelkeznek »felsőbbrendű«tulajdonságokkal. A korábbi hatás pontosan megismétlődött, csak ellenkező előjellel: most a kék szeműek lettek szomorúak és elhagyatottak, a barna szeműek pedig aktívak, vidámak és dominánsak. A vizsgálat második napja után [a tanárnő] elmondta a gyerekeknek, hogy a jó tulajdonságok igazából a szemszíntől függetlenek, és feloldotta a korábbi helyzetet. A vizsgálatban részt vett személyek sok évvel az iskolában megtapasztaltak után is az átlagnál lényegesen kevésbé voltak előítéletesek, egyszerűen azért, mert saját bőrükön megtapasztalták a kirekesztettség korántsem kellemes élményét.”
Kék szeműek – barna szeműek
A tanárnő neve Jane Elliott, vizsgálatát dr. Futó Judit idézi az Óvodai nevelés ez évi első számában. Ma, amikor már az óvodában is röpködnek a „buzi”, „cigó”, „zsidrák” és egyéb, a gyerekek által általában nem értett (vagy nem helyesen értett) kifejezések, fontos volna ezt a vizsgálatot nekünk, szülőknek, óvónőknek, tanítóknak, tanároknak – egyszóval: felnőtteknek – nap mint nap emlékezetünkbe idéznünk! Mert a viselkedést a szülők és a pedagógusok modellálják – vonja le a konklúziót dr. Futó Judit –, mi vagyunk a legfontosabb véleményvezérek. A cikkben – melynek címe Kisebbségek Napja, alcíme: A kisebb nem kevesebb – más fontos vizsgálatok, kísérletek leírását is megtaláljuk. Kiderülhet számunkra, hogy tetszés szerint, mondjuk kockadobással kialakított csoportok nagyon hamar úgy kezdenek viselkedni a közös tevékenységben, játékban, hogy a másik csoport tagjait hátrányosan megkülönböztetik. Még akkor is, ha a saját csoportnak kevesebb jut valamiből, ha az „ellenséges” csoportnak kevesebbet adunk, hajlunk rá, hogy akár a magunk kárára is, minden módon növeljük a különbséget a két csoport között. És: jólesik „lenézni” a másikat, és így táplálni a saját büszkeségünket. Azt is megtudhatjuk, hogy a tekintélyelvű szülői-nevelői magatartás, a ridegség és az elutasítás, a feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítése áll a hátterében a szociális készségek hiányának. A gyerekek nem szokták meg az „alkut”, a kompromisszumok közös keresését, a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevételét. Egy ilyen rideg légkörben csökken az érzelmekkel átjárt spontán viselkedés értéke és lehetősége, eltompul az intellektuális érdeklődés, és mint megoldási lehetőség, megjelenik a lefelé gyakorolt agresszió.
Ebben a légkörben nem az információk tartalma számít, hanem egyedül az, hogy ki mondja. Az előítéletes személy mindenestől aláveti magát a tekintélynek, kritika nélkül elismeri legitimitását. Az előítéletek azután „igazolják” a fennálló viszonyokat. Ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjait – a kisebbséget – a többség olyan tulajdonságokkal ruházza fel, ami igazolja rossz helyzetüket. Például azt gondoljuk, hogy a hajléktalanok biztosan soha nem akartak dolgozni, azért nincs fedél a fejük felett. Ők tehetnek róla! Ez megnyugtató is, hiszen azt gondolhatjuk, hogy ezek a rossz dolgok velünk nem történhetnek meg. Ezek a hiedelmek fenntartják a biztonság hamis érzetét. A csoporthoz tartozásomat is megerősíthetem azzal, hogy ugyanazokat „utálom”, mint a csoportom többi tagja. Lehet-e tenni mindez ellen? Láttuk a kék és barna szeműek esetében, hogy lehet. De ennek sok lehetősége van. Ha az egyik gyereknek ma rosszulesik, hogy csúfolják, mondjuk a szemüvege miatt, persze az első legyen az, hogy megnyugtatjuk, de hívjuk fel mindjárt a figyelmét arra, hogy az a kislány, akit ő csúfolt röviddel ezelőtt a kövérsége miatt, ugyanezt élhette át, mint most ő, a szemüveges. Az ismeretlenség, a tudatlanság fokozza az egyes csoportok elleni kirekesztő, agresszív érzületet. A megismerés, a szóba állás megszelídíti az előítéleteket.