Két gyermekünk született, mára felnőttek. A bajok két évvel ezelőtt kezdődtek. A férjem egyik napról a másikra edzeni kezdte a testét, eljárt hazulról, és nem kívánt többé engem. Amikor faggatni kezdtem, annyi volt a válasz: elhagy, nem bírja tovább a féltékenységemet. Értetlenül álltam az események előtt. Elköltözött, majd néhány hét múlva visszatért, azzal a feltétellel, hogy ezentúl nem leszek féltékeny, és ő azt csinál, amit akar. Visszafogadtam, de egyre nehezebben bírtam elviselni a kimaradásait. Aztán kaptam egy névtelen küldeményt, amelyben megdöbbentő dolgokat találtam: a férjem különböző társkeresőkön van regisztrálva fényképekkel, webkamerával! Egy ismeretlen nőnek ócsárol engem a neten, anyaként, nőként, feleségként porig aláz. És még neki áll följebb! Később kiderült, hogy a nőkkel találkozgat is a városban. Kiborultam, óriásit veszekedtünk, végül kérte, hogy akkor váljunk el. De rá egy hétre megváltoztatta a véleményét, és én ismét reménykedni kezdtem… Most olyat írok le, amit igazán szégyellek. Megpróbáltam kezdeményezni a szexet, nekem jó is volt, de neki semmi. Amikor kiszállt, közölte velem, hogy neki nem is kell a szex, elég, ha nekem jó lett, és aludjunk. Itt elszakadt a cérnám… Most ő a sértett, és megint válni akar. Azt mondja, semmire se vagyok jó. Egész nap csak sírok. Ennyit jelentett huszonhárom év?! Hiszen mellette voltam jóban-rosszban! Azt hiszem, én társfüggő vagyok… Ildikó
Kedves Ildikó!
Azt ajánlom, hagyja abba az önsajnálatot, és álljon végre a sarkára! Tudom, hogy nehéz lehet ennyi együtt töltött év után, de ne habozzon tovább, tegye ki a férje szűrét! Higgye el, ez a férfi nem érdemel mást. Ön felnevelte a gyerekeket, mellette állt jóban-rosszban, és mindezt ő azzal hálálja meg, hogy a háta mögött lépten-nyomon elárulja önt. Hogy lehet ezt megbocsátani? Arról nem is beszélve, hogy ön a házasság legintimebb terepén, a test, az ösztönök szintjén szenved el folyamatos elutasítást, ami gyógyíthatatlan sebeket ejthet. Az gondolom, hogy ahol ennyi sérelem, fájdalom gyűlik össze egy párkapcsolatban, ott már nincs remény az újrakezdésre. A levele alapján sajnos úgy tűnik, hogy ön valóban társfüggő. Aki ennyi megaláztatás után is azon kesereg, hogy elhagyják, annak komoly érzelmi deficitje van. Vajon hol keresendő végletes érzelmi kiszolgáltatottságának oka? Ismerek valakit, aki hasonló problémával küzd, csak már nem az első, hanem a harmadik kapcsolata megy tönkre e miatt. Jelenleg csoportterápiára jár, ahol a többi függő is előadja a bánatát, és a folyamatos ráébredések, valamint az elfogadó közeg hatására egyre bátrabban néz szembe önmagával. Ön még csak 43 éves, van esélye egy egyenrangú, kiegyensúlyozott párkapcsolatra, amelyben tiszteletet, elismerést és szeretetet kap és ad. Ennek azonban az a feltétele, hogy elkezd magán dolgozni, ha kell, szakember segítségével. Ha ilyen sebzetten, kiszolgáltatottan megy bele egy új kapcsolatba, félő, hogy az ugyanígy végződik majd. Kímélje meg magát az újabb csalódásoktól!
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
