“Kíváncsi vagyok az Aggteleki-cseppkőbarlangra”

nlc | 2013. Május 06.
Mindig jó érzés látni, amikor gyerekre vágyó felnőttek és családra vágyó gyerekek egymásra találnak. Ettől még persze nem biztos, hogy mindenben megoldódik az életük...

Hiába vágytak régóta gyermekre, sajátja nem született a házaspárnak. Lombikprogramba kezdtek, ám kislányuk Down-szindrómásként jött a világra. Viki ma már nagylány, és bár születésekor sok mindennel riogatták a szüleit, már jókedvű, virgonc gyerek, aki épp csak egy kicsit más, mint a testvérei. Merthogy azóta testvérei is lettek, szülei ugyanis évek óta befogadnak állami nevelt gyermekeket.

Gábor és Angi már nyolc éve élnek náluk, három-, illetve négyévesek voltak, amikor ide kerültek. Saját szüleik nem nevelték őket, egy ideig a nagymamájuk viselte gondjukat, de aztán ott sem maradhattak. Ma már csak a nagypapájuk látogatja őket, mégsem tudni, meddig élhetnek befogadó családjukkal, merthogy egyelőre csak ideiglenesen vették őket állami gondozásba. „Egy ideig látogatta őket a mamájuk, aztán elmaradt. Úgy tudni, Olaszországban bébiszitterkedik…” A gyerekek ma már nem is igen kérdeznek felőle, ők már így egy család.

Miközben beszélgetünk, nagy nevetgélve előkerülnek a lányok, Viki elújságolja, hogy kedvenc filmje A kis hableány. Gábort viszont a barlangok érdeklik, leginkább az Aggtelekibe szeretne eljutni.

Exit mobile version