„Csúnya vagyok, nem érzem magam igazából szépnek” – lep meg minket Mercédesz, aki afféle vékony, helyes tinilány. És mint sokszor azok, akik ilyen kishitűek, ő is sokféle módon igyekszik valahogyan mégiscsak hangsúlyozni a külsejét.
Három színnel festette ki a szemét, mert „az egyik nevelő megmutatta, hogy így kell”, rikító narancssárga pólót vett fel, nadrágján strasszok. Mégsem tetszik magának. Mesélni kezd: „Kisebb koromban voltam gyermekotthonban, nevelőszülőnél, aztán megint otthonban, megint nevelőszülőnél… most itt vagyok. Hat lány lakik itt a lakásotthonban, jól megvagyunk. A gimnázium után szeretnék majd visszajönni dolgozni.” A szüleire viszont nem kíváncsi Merci. „Anyámat nem akarom megkeresni, ha pici korom óta nem kellettem, hát most minek. Van három tesóm, ők már felnőttek, van családjuk.”
Mercédesz vágya az, hogy „szép legyen”, vagyis szeretné, ha egy stáb csak vele foglalkozna. „Átalakítanák a frizurámat, adnának tanácsot sminkben, ruhában… szeretnék tetszeni” – mondja, és hozzáteszi, szeretné, ha barátnője is vele mehetne.
