„A napokat túlélni nekem csak a zene mi adja / A világot kihagyva sétálok egy parkban / Míg mások tekernek nekem a rap a flasht adja / A hétköznapok szürkék, már azt se tudom, mi van ma.”
Talán a rímek még nem tökéletesek, mégis van abban valami megkapó, ahogyan Dávid szeme beszűkül, arca elszánttá válik és „kiszavalja” magából az érzelmeit. „Szöveget írok – meséli. – Pár éve kezdtük el egy barátommal, ketten alapítottunk egy rapcsapatot. Csak sajnos ő messze lakik tőlünk, ezért csak szünetben tudunk zenélni. Felvesszük telefonnal, és feltöltjük netre. A szövegek érzésekről szólnak, magamról, a világról… fellépni még nem nagyon merek, de egy stúdióban nem lennék lámpalázas” – mosolyog Dávid, akinek ez a vágya: szeretne felvenni pár dalt végre jobb körülmények között.
A dalszerzés csak hobbi neki, más pályára készül: „Gépészetet tanulok, régebben erdész szerettem volna lenni, de ez keresettebb szakma” – magyarázza a fiatal srác, akinek szülei négy gyermeket nevelnek. „Dávid nézelődött, próbált utánaérdeklődni, hogy hogyan működik egy lemez elkészítése, hogyan veszik fel a hanganyagot, de ez nagyon drága nekünk” – mondja az édesanyja. Hátha a Nők Lapja Café olvasói között akad valaki, akinek van ilyen kapcsolata.
