Varró Dani: Háromig számolok

nlc | 2013. Május 24.
Misi fiamat, ahogy erről már korábban is beszámoltam, mindennél jobban érdeklik a számok. – De jól áll neked ez a nadrág! – mondtam neki a múltkor, mert tényleg jól állt neki a nadrág, amit viselt.
Varró Dani: Háromig számolok

– Ez 98-as! – mondta Misi büszkén.
De nemcsak a büszkesége fejezhető ki számokkal, hanem például a jószívűsége is. A múltkor keksszel kínálgatott, de a harmadik után mondtam, hogy köszönöm, többet nem kérek.
– Hármat adtam, négyet nem adok – foglalta össze Misi. – Tizenegy elég lesz?
Vagy az életcéljai is számokban mérhetők.
– A kakispelenkába a Jancsi belekakilt – szögezte le Misi a múltkor a tényállást. – Amikor egyéves voltam, én is a pelenkába kakiltam. Amikor négyéves leszek, ilyen ekkora nagy leszek! Amikor százéves leszek, nekem is száz nadrágot kell venni.
Néha még a nehezebb pillanatokban is a számok nyújtanak neki menedéket. Egyszer eléggé megharagudott rá a feleségem, mert Misi szétszakított egy zacskó zöldséget. Aztán még egy zacskó zöldséget szétszakított Misi, és a feleségem még jobban megharagudott rá.
– Misi! – szólt rá dühösen. – Ez már a második butaság!
Misi cinkosan összenézett velem, és az ujjain kezdte számolni:
– Egy megharagudás, két megharagudás…
Mindezek után talán nem meglepő, hogy fegyelmezni is leghatékonyabban a számok nyelvén lehet Misit. Ha nincs kedve fürdeni, nem akarja fölvenni a cipőjét induláskor, vagy nem hajlandó este bebújni az ágyba, elég neki csak annyit mondani, hogy „háromig számolok…” – és máris megcsinálja, amit kérünk. Amikor először alkalmaztuk ezt a fortélyt, még hozzátettünk valami fenyegetést, hogy „háromig számolok, és aztán én veszem fel a cipődet!” – például. De egy idő után rájöttünk, azt, hogy utána mi lesz, teljesen szükségtelen mondani. Elég csak számolni, és önmagában ez valamiféle varázsigeként vagy ráolvasásképpen működik Misinél. Eeegy – Misi abbahagyja, amit csinál. Kettőőő – Misi felpattan, és szalad a cipőkhöz. Háááá – Misi bal lábán máris rajta a cipő. Róóó – Misi jobb lábán is rajta a cipő. Mmmmmö – Misi indulásra kész. Egyáltalán nem értem, miért, de Misinek eszébe se jut ellenkezni. Illetve egy alkalomra emlékszem, amikor mégis ellenkezett. Dacos, toporzékolós módon nem fogadott szót éppen, zacskóból ette a müzlit (ahogy nem szabad) az ágyon (ahol nem szabad), és nem hatott rá semmilyen szülői szigor. Bevetettem hát a végső fegyvert:
– Háromig számolok, és menj ki a konyhába!
– Neeem! – tiltakozott Misi a legnagyobb meglepetésemre. – Tízig számolj!
Misi maga is alkalmazza olykor a háromig számolást. Nemrég például, a hosszúra nyúlt tél egyetlen tavaszias napján a nagymama kiment Misivel a játszótérre. Misinek nagyon megtetszett ott egy nála jóval kisebb kislány nyuszis motorja, nagy és nehezen leküzdhető vágy ébredt benne iránta. A nagymama mondta neki, hogy nem, az sokkal kisebbeknek való, ráadásul nem lehetett csak úgy elbirtokolni, ahogy ezt Misi a játszótéren sokszor sajnos meg szokta tenni, mert ott magasodott a vonzó nyuszis motor és a pici kislány tulajdonosa mellett a zordon atya. Misi kicsit viaskodott magával, aztán azt mondta:
– Háromig számolok és elkérem.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Exit mobile version