Romantikus ragadozók hálójában

Oravecz Éva Csilla | 2013. Május 30.
A középkorú magányos nőknél kevesen szeretnek elvakultabban, az internetes társkereső oldalak megjelenése óta pedig még egyszerűbbé vált azok dolga, akik mások kétségbeeséséből húznak hasznot. Afrikában csalók csoportjai a szerelemre szomjazó nyugati nők kifosztására specializálták magukat.

Egy coloradói özvegyasszony félmillió dollárját és a házát is elvesztette azok után, hogy internetes romantikus csalás (rom scam) áldozata lett. Az 55 éves Esther Ortiz-Rodeghero egy nyugdíjasoknak szánt társkereső oldalon kereste a szerelmet férje elvesztése után, s úgy gondolta, megütötte a főnyereményt, amikor egy kedves amerikai katonával kezdett levelezni. Az ABC Newsnak adott nyilatkozata szerint Ortiz-Rodeghero asszonynak a terapeutája javasolta, hogy csatlakozzon egy internetes társkeresőhöz, mert az segít legyőzni a depresszióját. Megfogadta a tanácsot, így akadt össze egy Wayne Jackson nevű jóképű férfival, aki a fotóján katonai uniformist viselt, és azt állította magáról, tábornok az amerikai hadseregben. Jelenleg Irakban szolgál, de hamarosan nyugdíjba vonul és visszatér a hazájába. Heteken át érkeztek folyamatosan a katona romantikus e-mailjei, mondván: együtt fognak élni, örökké boldogok lesznek, és ő álmai nője. Azt írta, amit egy nő, aki eleped a figyelemért és szeretetért, a leginkább hallani szeretne. Az egyik levél így szólt: „Kedves Esther, mindketten tudjuk, hogy nekünk együtt kell leélni az életünket. Minden éjjel rólad álmodom és azt kívánom, bárcsak itt lennél mellettem. Szeretlek teljes valómmal. Az, hogy mi ketten találkoztunk, eleve el volt rendelve. Örökké a tiéd, Wayne Jackson.”
Először ötszáz dollárt küldött, miután a férfi azt állította, befagyasztották az amerikai bankszámláját, és nem tudja személyesen rendezni a dolgot, mivel Irakban van. Aztán megosztotta vele a terveit arról, hogy hajózási vállalkozásba akar kezdeni, és arra kérte a nőt, segítsen neki elindítani a céget, amit együtt vinnének. Mrs. Ortiz-Rodeghero ekkor százezer dollárt utalt át. Az egész kapcsolat alatt egyszer sem beszéltek telefonon, állítólagos biztonsági okok miatt. A nő ennek ellenére csak küldte az újabb összegeket, felhasználva az összes megtakarítását és férje életbiztosítását is. A végén egy vasa sem maradt, ráadásul időközben a munkáját is elvesztette, miután pénzügyi elemzőként dolgozott tizenhét éven át ugyanannál a cégnél. A házát elárverezték, ő pedig csődöt jelentett.

Lehengerlő stílus

Afrikai csalók a becslések szerint évente 200 millió dollárt csalnak ki csak az Egyesült Államokban a fentihez hasonló módszerrel olyan nőkből, akik annyira kétségbeesetten keresik a szerelmet, hogy bármit hajlandók elhinni. Ugyanez esett meg a brit Kate Robertsszel is, aki nyolcvanezer fontot szórt el a jóképű amerikai katonára, akiről kiderült, hogy fiktív személy. Egy szívtelen nigériai csaló alkotta meg azért, hogy lépre csalja a naiv, elvált nőt, akinek szintén el kellett adnia a házát, hogy ki tudja fizetni adósságait. A csalók módszere egyszerű. Társkereső oldalakon regisztrálják magukat hamis adatokkal és jóképű nyugati férfiak fotóival, amelyeket az internetről töltenek le. A regisztrálási díjat lopott hitelkártyaadatokkal egyenlítik ki, és kezdődhet is a behálózás a hálón keresztül. Az ismerkedési stílusuk lehengerlő, néha ajándékokat és virágot is küldenek. Hízelegnek és flörtölnek. Tisztában vannak vele, hogy a társkereső oldalakon a többség nem lenne ott, ha nem lenne magányos és sérülékeny. Amint kiépítették a kapcsolatot, jön a trükk. Eltűnnek néhány hétre, majd valamilyen váratlan krízisről számolnak be, ami miatt sürgősen szükségük van pénzre. Vannak olyan csalók, akik hónapokon vagy akár éveken át fenntartják a kapcsolatot, és ezalatt nem kérnek semmit. Az áldozat elhiszi, hogy a „kérő” komolyan szereti őt. De előbb vagy utóbb megérkezik az a speciális kérés, ami vagy pénzre, vagy házasságra, vagy vízumra vonatkozik. A brit Szervezett Bűnözés Elleni Ügynökség (SOCA) becslése szerint az áldozatok száma Nagy-Britanniában ezrekre tehető, az okozott kár pedig 80 millió font körüli. A tipikus áldozat 50 és néhány száz font között veszít a pénzéből, de előfordult már olyan, aki 275 ezer fontot utalt át a csalóknak, akik többnyire Nigériában vagy Ghanában ülnek egy számítógép előtt, bár a szívtelenségnek nincs világfővárosa. Az áldozataik jellemzően nők, bár néhány esetben férfiak is beleestek már ebbe a csapdába. És bár sokszor írják le e csalások kitervelőit úgy mint maffiaszerű szervezeteket, valójában a romantikus átverés magányos műfaj. A hasonló területen működő bűnözők azonban segítik egymást. Fiatal, szegény és aluliskolázott harmadik világbeli férfiak, akik nem találnak munkát és semmilyen megélhetést, ellepik a helyi internetkávézókat. Látják, mit csinálnak a többiek, és ők is belevágnak. Az egyik rájön, hogy megy, megtanítja a többit, és franchise-ként működik a dolog tovább.

A nigériai csalás
 
A „rom scam” a már régóta ismert „nigériai csalás”-ból fejlődött ki, az átverések ugyanis úgy működnek, mint a vírusok: mutálódva élnek tovább. A klasszikus nigériai csalás egyébként sokkal régebben létezik, mint az internet, a legkorábbi változatát az 1830-as években regisztrálták. A trükk azóta sem változott: egy fiktív uralkodó kér segítséget levélben a vagyona külföldre menekítéséhez, busás jutalmat kilátásba helyezve. Ezt az áldozat soha nem kapja meg, és a pénz kijuttatásához segítségként kért kisebb-nagyobb összeget sem látja viszont, amit az ál-nigériai herceg kicsalt tőle. A „rom scam” ugyanezen forgatókönyvvel dolgozik, csak az emberi kapzsiság helyett a szeretetéhségre épít. A nigériai álherceg helyett itt az amerikai katona képviseli a szőke herceget, aki szerelmet és örök boldogságot ígér pénzösszegekért cserébe.

Négy év – 50 ezer font

A nigériai Abayomi Aye négy év alatt 50 ezer fontot csalt ki naiv nyugati nőkből. A 24 éves férfi ma már egy legális marketingvállalkozást vezet Nigériában, de a hatóságok segítségére volt annak feltárásában, hogyan működnek a rom scam-csalók, lévén korábban maga is ezt az ipart űzte, és ismerősei között volt olyan, aki negyedmillió fontot is megkeresett vele. Aye szerint mindnek több bankszámlája van, és a népszerű társkereső oldalakat részesítik előnyben. Leggyakrabban amerikai vagy brit katonák fotóit töltik fel profilképként, és lopott hitelkártyát használnak. Egy csaló átlagosan öt-hat nővel levelezik egy időben, és kimondottan olyanokat keresnek, akiken érződik, hogy kétségbeesetten vágynak valakire.

Lufikat küldött

Rebecca, a gyerekét egyedül nevelő anya Leicesterből úgy döntött, visszavág a csalóknak, miután maga is egy online társkeresős csalás áldozatává vált: Facebook-csoportot indított „Stop the US Army Dating Scam” néven, és meglepve tapasztalta, milyen sok nő esett bele ugyanabba a csapdába. Sokan közülük eladták a kocsijukat, és jelzálogot vettek fel a házukra. Rebeccát – akinek nem ez a valódi neve – egy kelet-afrikai férfi verte át, aki Afganisztánban szolgáló amerikai katonának adta ki magát, és levelekkel, versekkel, virágokkal, lufikkal és plüssmackókkal bombázta. Amikor 450 fontot kért tőle, hogy telefonkártyát vegyen, hogy hívni tudja őt, a nő visszautasította. Aztán azt mondta, szeretné meglátogatni, és ahhoz kért anyagi segítséget, hogy a hadseregtől eltávozást vásároljon. Számtalan hivatalosnak látszó papírt kapott, és egy férfi is felhívta, aki a szerelme felettesének mondta magát, és megerősítette, hogy addig nem hagyhatja el a posztját, amíg nem tesz le egy bizonyos összeget garanciaként arra, hogy visszatér. Rebecca az apját kérte meg, küldje el az összeget a férfi bankjának, aki ezután azt mondta, Rebecca az életjáradéka kedvezményezettje, ami 1,42 millió fontot ér, de ahhoz, hogy hozzáférhessen, 6 ezer fontot kell fizetni. Ekkor nézett a nő utána először, létezik-e egyáltalán a férfi, s kiderült: az amerikai katonának, akivel „levelezett”, ellopták az iratait. „Utólag látom, számtalan jele volt annak, hogy nem stimmel valami, de nem akartam észrevenni, és most nagyon ostobának érzem magam” – nyilatkozta Rebecca a BBC-nek.

  Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Exit mobile version