– Jól gondolod, átéltem, illetve élem mindazt, amit ebben a dalban leírtam. Szerintem azért fogott meg sok embert, mert könnyedén, bájosan közelíti meg a szerelmet. Nincsenek klisék, nincs benne dráma, erőlködés, nem szájbarágós, hanem az egyszerűségével újszerű. Amikor az ember szerelmes, mindent másként lát, hirtelen feltűnik neki mindaz, amit eddig észre sem vett. Például a többi szerelmespár vagy a kivirágzó természet, és az élet egészen apró örömeiben is megtalálja a csodát. Ezt próbáltam leírni, egészen pontosan annak a hangulatát, hogy milyen is az, amikor fogjuk a párunk kezét, milyen más állapotba kerülünk, amikor érzékeljük a jelenlétét: a szerelem hatására lelkünk éterikus magasságokban jár. A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amelyre életkortól függetlenül vágyakozunk, és amit megpróbáltam úgy szavakba önteni, hogy az mindenki számára érthető legyen.
– A Szerelem című dalban a legbájosabb rész mindjárt a dal első sora: „Nyár van, olvad a málna a számban.”
– Nekem is ez a legkedvesebb sorom, amit a kedvesemmel eltöltött fülledt nyári délután inspirált. Amikor leírtam a dal szövegét, akkor voltak, akik azonnal azt mondták, írjuk át, mert a „Ketten falnak egy lángost” résztől meghökkent, és azt javasolta, hogy ezt vegyük ki, mert egy komoly, szerelemről szóló számba ez a kép nem illik. Viszont az én számom nem komoly, hanem könnyed, de mégis gondolatokkal teli, amely pontosan visszaadja mindazt, amit érzek.
– Most is szerelmes vagy?
– Igen, egészen pontosan már két éve, egyfolytában.
– Hiszel abban, hogy mindenkinek van lelki társa?
– Igen. Úgy hiszem, hogy állunk egy váróteremben, ahova megérkezik a vonat, amin jönnek-mennek az emberek. Van, aki csak benéz abba a kupéba, amelyben ülünk, akad, aki néha leül mellénk. Aztán jön valaki, akivel végigutazhatjuk egész életünket. Hiszem azt, hogy semmi sem történik velünk véletlenül, és minden kapcsolatnak megvan a maga jelentősége. És amikor kapcsolatról beszélek, akkor nemcsak a szerelemre gondolok, hanem az emberi viszonyainkra is. Úgy hiszem, hogy azért kerülünk bizonyos emberekkel össze, mert velük kölcsönösen van valamilyen dolgunk az életben. Mindegyikkel azért találkozunk, mert eltérő módon ugyan, de befolyásoljuk a másik sorsát.
– A szerelmedről is úgy gondolod, hogy a lelki társad?
– Igen, teljes mértékben. És hiszek abban, hogy létezik szerelem első látásra, mert ezt már átéltem, éppen vele. Amikor bemutatkoztunk egymásnak, és kezet fogtunk, mintha egy villám csapott volna belém: nem egyszerűen az ismerősség érzése lett úrrá rajtam, hanem a felismerésé. Felismertem őt, azonnal tudtam, hogy ő a lelki társam. Amikor megkérdeztem azokat az embereket, akik mondjuk húsz vagy harminc éve élnek együtt, mit éreztek, amikor találkoztak, azt mondták, első gondolatuk az volt: ismerem őt. Ritka az olyan eset, amikor a lelki társunkkal való találkozásból nem lesz kapcsolat.
– Könnyen leszel szerelmes?
– Nem, mert nem vagyok kitárulkozó, könnyen megnyíló ember. Már nem is szeretnék új szerelmet, mert amiben vagyok, abban átélhetem a tökéletesség érzését. Ebben a kapcsolatban minden megvan, és tudom, hogy jó helyen vagyok mellette.
– Mi a jó párkapcsolat titka?
Erre még nem nagyon tudok válaszolni, hiszen „csak” két éve élünk együtt. Szerintem azok tudnának a kérdésre felelni, akik már legalább tíz éve kitartanak egymással. De nyilván a titkok nyitja abban rejlik, hogy mennyire tudunk a másiknak teret adni. Hogy ne csak a mi domináljon, hanem néha az én is. Szerencsés vagyok, mert nekem nem kell egyedül lennem, hogy érezzem az ént.
– Mikor voltál először szerelmes?
– Az óvodában, mégpedig halálosan. És ott egyből a rettenetes szerelmi bánatot is átéltem, amikor a kisfiú visszautasított. Ahogy a szerelem érzése, éppen úgy a szerelmi bánaté is valós volt. Már gyerekként átéltem mindkét érzést, amelyek ugyanolyanok voltak, mint amit felnőttként megtapasztaltam.
