Keresztes Ildikó: “A jövőm maradjon titokban”

Izing Klára | 2013. Június 08.
Keresztes Ildikó azt vallja, hogy nyitott az ezotériára, figyel a jelekre, ám nem minden túlvilágról érkező üzenetet ért meg. De nem hisz a jósoknak, a látóknak, és szeretné, ha a jövő is titokban maradna előtte.

– Úgy fogalmaznék, hogy elsősorban Istenben hiszek. De nem utasítom el, hogy sok olyan erő létezik, ami vezeti a világot, ám mi, emberek nem mindent érzékelünk ebből. Nyitott vagyok az ezotériára, de behatóan nem foglalkozom vele.

– Volt misztikusnak nevezhető élményed?

– Igen, természetesen. A legjelentősebb Cserháti Zsuzsa nevéhez fűződik. Jó viszonyban voltunk, de nem voltunk klasszikus értelemben vett barátnők. Nem beszéltünk nap mint nap, nem jártunk össze. Ám volt közöttünk egy láthatatlan kapocs, és ez hozott bennünket közel egymáshoz. Hasonlóan gondolkodtunk, és a pályánk alakulásában is több az azonosság. Például az utolsó tévéfelvételénél engem küldött el maga helyett. Ami igazán misztikus volt a kettőnk kapcsolatában, hogy a halála után készült egy film – Csak szex és más semmi –, amelyben felkértek, hogy énekeljek el egy Cserháti-dalt, a Boldogság gyere haza című számot. Hirtelen nem is tudtam, mit mondjak, ezért kértem három nap gondolkodási időt. Ez idő alatt Zsuzsa oly sok jelet küldött, és olyan egyértelműeket, hogy igent mondtam.

– Milyen jelek voltak?

– Bárhol megfordultam – például üzletben vagy benzinkútnál – mindenhol Zsuzsa számait hallottam a rádióból vagy a magnóból. Amikor beültem a kocsimba, és bekapcsoltam a rádiót, akkor is Cserháti-dalok szóltak. Ebből arra következtettem, hogy Zsuzsa a másvilágról küldi az üzenetet: vállaljam el a munkát. Nem bántam meg, sőt kaptam érte Vox-Car díjat.

– Azóta is figyelsz a jelekre?

– Igen, de bevallom, hogy nem nagyon tudom értelmezni őket. Amit Zsuzsa küldött, azért volt könnyű megfejteni, mert nagyon egyértelmű és nagyon erőteljes jelzések voltak. Egyébként nehezen igazodom el a jelek között, és mivel elég naiv és túlérzékeny vagyok, nem jó az emberismeretem, előfordul, hogy kihasználnak.

– Az Erdélyből származó emberekre azt mondják, hogy a misztikában járatosak, hiszen Erdélyt is misztika lengi körül.

– Igen, ez így van, Erdély tényleg misztikus hely. Nagyon sokat köszönhetek Erdélynek, és ahogy telik az idő, egyre jobban vonzódom újra a szülőföldemhez. Furcsa mód az erdélyi havasokban és a tenger végtelenségében érzek valami egészen különös, megfoghatatlan erőt, amelyről úgy gondolom, ezekhez valamiféle nem e világi kötődésem van. Ha létezik előző élet, akkor biztos, hogy nekem a havasokhoz és a tengerhez közöm volt. Minden évben igyekszem egyszer eljutni a tengerhez. Amikor leülök a végtelen víz elé, és hallgatom a morajlását, vagy az egekbe törő hegyeket nézem, a csönd a lelkemig hatol. Ilyenkor furcsa érzés fog el, valamiféle vágyódás. Nem tudom szavakba önteni az érzést, de amikor eljövök, akkor sírhatnékom támad. Ha meghalok, akkor vagy a tengerbe, vagy Erdélyben egy fenyőfa alatt szeretném, ha elszórnák a hamvaimat.

– Az ezotéria úgy tartja az erdélyi emberekről, hogy ők a magyarság krémje. Mert a diktatúra ellenére meg tudták őrizni a magyarságukat.

– Nem szeretnék megsérteni senkit, főleg nem az anyaországban azokat az embereket, akik mély érzésűek. De az biztos, hogy az erdélyi magyarok egészen másként gondolkodnak a magyarságról, mint a világ bármely más táján élők. És abban is egyetértek, hogy az elnyomás miatt hihetetlen energiával rendelkeznek, hiszen nagy erő kellett ahhoz, hogy az identitásukat megőrizzék. Persze azért azt nem szabad elfelejteni, hogy mindenhol élnek rossz emberek is, így azért ott sem makulátlan mindenki. De ha az erőre és a saját pályámra gondolok, akkor máris igazolva látom, amit az ezotéria tart rólunk. Elég nagy hendikeppel indultam. Nem ismertem Magyarországon senkit, nem volt lehetőségem iskolai zenekarban énekelni, vagy Ki, mit tud?-on, esetleg más tehetségkutatón részt venni. Igazság szerint a rokonaim – akik itt élnek – távol állnak ettől a szakmától, ezért nem tudtak segíteni. A szüleim sem voltak tehetősek, és nem költöztem össze se főigazgatóval, se milliárdossal. Vagyis a nulláról, de még inkább a nulla alól kezdtem ezt a pályát, és ha visszatekintek, akkor azt mondhatom, hogy rengeteget dolgoztam, méghozzá kőkeményen ahhoz, hogy elérjek idáig. Persze az erőt és az energiát nemcsak az erdélyi gyökereimből hozom, hanem talán az aktív sportolói múltamból, amely az embert fegyelmezetté és kitartóvá teszi. A kérdésedre a másik igenlő választ az egyik mentoráltam, Baritz Gergő adja, aki szintén Erdélyből származik, rajta látom, ahogy és amit csinál, abban hihetetlenül sok energia van. Azt szoktam mondani neki, hogy olyan vagy, mint Ábel a rengetegben.

– Déjà vu érzésed volt már?

– Igen, méghozzá a templomokban. Azt gondolom, hogy nem véletlenül hívnak Keresztesnek. Nagyon szeretem a templomokat, vagy az iszlám országokban a mecseteket. Például Törökországban, amikor beléptem a mecset udvarára, szinte megcsapott a „történelem szaga”. Voltam Mongóliában egy működő lámakolostorban, ahol a „gyomrom emlékezett”, ahogy beléptem, hirtelen összeugrott. Megfordult a fejemben, ha szakítanék valamikor a showbiznisszel, akkor 180 fokos fordulatot kellene tennem, ami nem esne nehezemre, és olyan dolgokkal foglalkozni, amiknek valamilyen közük van az ezotériához. Például meditálva keresném az életem értelmét.

Az interjú teljes terjedelmében a legfrissebb, 2013. május 28-án megjelent Nők Lapja Ezotériában olvasható.

További érdekes témák a tartalomból:

Asztrobeszélgetés Dióssy Klárival, aki sorsforduló előtt áll. Rúzsa Magdi a szerelméről mesél, Keresztes Ildikó a félelmeiről és arról, hogy miért nem szeretné megismerni a jövőjét. Érdekes anyagokat olvashatsz a szerelem témakörében: melyik tartósabb, a szerelmi, vagy az érdekből kötött házasság? Mi a szerelem első látásra rejtélye? Milyen misztikus oka van annak, ha a szerelmesek együtt távoznak az élők sorából?

 

Exit mobile version