A legzöldebb lakótelep épületei közé simuló építmény a helyszín. Mintha nem is egy tanintézménybe érkeztem volna: az előcsarnokon éppen egy golden retriever csaholt át, a diákok egy csoportja pedig az udvaron társasjátékozik (mint később megtudom, a tanterv részeként, hiszen ez az élményalapú tanulást segíti). A Zöld Kakas Líceumban ismeretlen a csengő, a tanárok bejárnak egymás óráira, sőt előfordul, hogy a diákjaikkal együtt leérettségiznek idegen nyelvből. A szerepek összemosódnak, a diák is kerülhet tanárszerepbe, és a tanár is be tudja vállalni a diákszerepet.
„Számomra a szabálytalan a kedves”
„A diákjaink nehezen boldogultak a hagyományos iskolarendszerben – meséli valamivel később Kerényi Mária, az iskola igazgatója. – Pedig okosak, olykor kimagaslóan tehetségesek, mégis folyton falakba ütközve közlekednek a világban. Ez az iskola viszont tőlük lett különleges. A 260 diákunk közös jellemzője, hogy nagyon erős energiák keresik az útjukat bennük, és ez a hajtóerő megjelenhet tehetségben, de rombolásban is. Megpróbáljuk azokat a kereteket megteremteni, ahol ezek az energiák pozitívan tudnak megnyilvánulni.”
Magyartanárként dolgozott Mária, amikor tizenöt évvel ezelőtt kipattant a fejéből az iskola ötlete. A sulit szinte konyhapénzből, kicsi alapítványként hozta létre, eleinte a baráti körből verbuválva maga köré a hasonló érzékenységű pedagógusokat. „Mindig azokat a gyerekeket szerettem a legjobban, akiket mások ki akartak rúgni az iskolából, számomra a szabálytalan volt a kedves. Sok olyan növendékünk van, akikkel a korábbi iskoláikban azt éreztették, hogy kilógnak a sorból és semmire sem jók. Ezek a diákok sokszor nem tudnak önmagukon segíteni, miközben kicsúsznak ezekből a tanintézményekből, nem túl jó emléket hagyva maguk után. A tanítványaink tükröt tartanak elénk. Aki ebbe a tükörbe nem tud belenézni, annak nem való ez a hivatás. A tanárokon kívül itt mentorok is foglalkoznak velük.
Minden gyerek egyéni utat jár be, a diákok maguk alakítják ki a tanulási tervüket, a szabadság, a személyre szabottság, a játék is fontos tényezők.”
Egyéni utakon az érettségiig
A Zöld Kakas Líceumban minden diák egyedi, egyben azonban közösek: valamennyien „zűrös gyerekek”. Hármukkal beszélgettem ezen a délutánon. 
Daninak (20) egy itt tanuló barátja ajánlotta a Kakast. „Korábban családi nyomásra építészetet tanultam, aminek minden erőmmel ellenálltam. Nem találtam a helyem, de éveken át elnyomtam a problémáimat, hiszen nem volt olyan ember, akinek nemcsak elmondhattam, de meg is értette, mi nyomja a lelkemet. Most már érzem, hogy én is fontos vagyok, a mentorommal a magánéleti nehézségeimről is tudok beszélgetni. Őt mi választjuk, a mostanihoz nagyon szerettem volna bekerülni, folyamatosan kerestem a módját, és örülök, hogy sikerült, mert nagyon jól haladunk együtt.”
Dani óvatosan kategorizálja a barátságot, de azt mondja, talán már rálelt valakire, akivel együtt utaznak nap mint nap 80 kilométert az iskolába. „Egymáshoz formálódott a gondolkodásunk” – fogalmaz tömören. Ma már azt is tudja, mi érdekli igazán. Érettségi után külföldön szeretne önkénteskedni, a pedagógia és pszichológia is vonzza.
Bessy (19) azt meséli, édesanyja talált rá a Kakasra, mert fontosnak tartotta, hogy lányára jobban figyeljenek, hiszen a korábbi iskolájában sem a diákokkal, sem a tanárokkal nem jött ki igazán. „Már harmadik éve járok ide, és itt akármilyen problémám van, kíváncsiak arra, mi van velem, mi zajlik bennem – meséli. – Kötetlenebb a hangulat, hiszen tegezzük a tanárokat, és a tanulást is felszabadultabban élhetem meg. Kezdem összeszedni magam, jövőre érettségizni szeretnék.”
„Azok lehetünk, akik vagyunk!”
Persze hogy kíváncsi lettem rá, milyen csodákat is művel egy mentor. Erről Panyi Ágnes mesélt nekem két stábértekezlet között: „Abban segítjük a diákokat, hogy képesek legyenek önmagukat alkalmassá tenni az önálló tanulásra. Sok minden okozhat tanulási nehézséget: a gyereket zaklatottá tevő családi háttér, de fordítva is igaz lehet, megesik, hogy a gyerek korábbi »pályafutása« teszi a családot zaklatottá. Ugyanakkor egy harmonikus családból is érkezhet tanuló, aki otthon olyan problémamegoldást sajátított el, ami rombolja az életét. A tanulási képességet az is befolyásolja, valaki hogyan viszonyul a teljesítményhez, a megfeleléshez, a társaihoz, vagy hogy milyen az énképe, milyen visszajelzéseket kapott korábban.
Ha leginkább azt tanulta meg, hogy mire nem alkalmas, akkor annyira kicsi lesz az önbizalma, hogy abba egy újabb kudarc nem fér bele. Ha egy gyerek izzadva, görcsölve nem tud megírni egy kettes dolgozatot, az kínos, aki viszont ráírja a papírra, hogy a tanár mit csináljon magával, az hős lesz, még ha negatív hős is. Ezek a gyerekek gyakran kimenekülnek, »acting outolnak« helyzetekből, nem járnak be az iskolába, az órákon mással vannak elfoglalva. Az ellenállás sokszor nem a tanárnak, hanem a szituációnak, a megmérettetésnek szól. Ezért fontos az élményalapú tanulás. Én részt vettem már »terményprojektben«, »parasztprojektben«, »ókor-« és »középkorprojektben« is, ahol kalligrafikus írást és latin mondatokat tanítottam nekik, valamint elkészítettük a kor jellemző ételeit, kozmetikumait. Azok a fiatalok, akik máshol nem boldogultak, itt boldogulni tudnak. Persze nem csodaszer, nem jó mindenkinek. De hiányzik az ellenőrző légkör, és figyelünk arra, hogyan szólunk egymáshoz. Azok lehetünk, akik vagyunk – mindenféle alakoskodás nélkül.”
Spirituális iskola: egy új oktatási szemlélet
Egy iskola, ahol a diákok a tanárok