Elveszett generáció: álmaik vannak, de nem hisznek a fiatalok

Elveszett generáció: egyre többször mondják mostanság ezt a mai huszonévesekre. Ők azok, akik bár – mint minden fiatal – sok mindent szeretnének az élettől, ám az új jelenség, hogy a céljaikhoz vezető utat nem látják, és azt is nehezen döntik el, melyik országban boldogulnának. Sokan nekivágnak a világnak, ám teljesen céltalanul, és gyakori, hogy ott sem sikerül stabil egzisztenciát építeniük: a többség végül egyszerű fizikai vagy szolgáltatómunkát végez. Ami egyáltalán nem baj persze, csak legtöbben más vágyakkal vágnak neki az útnak. Gyakori az is, hogy tanulni mennek ki a fiatalok, ám a kurzus végén nem jönnek haza, kint próbálkoznak, de sokszor leginkább sodródnak. Mindez persze nem tesz jót az itthoni családi életnek: valaki mindig hiányzik otthonról…

Bizonytalanság, kishitűség és alacsony kockázatvállalási hajlandóság jellemzi a mai magyar fiatalokat. Zavaros, ellentmondásos a jövőképük – ez derül ki a Bridge Budapest megbízásából a 20 és 35 éves magyar fiatalok körében készült reprezentatív kutatásból is. Ugyan a fiatalok többsége itthon képzelné az életét, a lehetőségeiket nem látják, hacsak nincsenek megfelelő kapcsolataik: tízből kilenc fiatal véleménye szerint ugyanis minden ezen múlik. A fiatalok 92 százaléka úgy gondolja, hogy soha még ennyire bizonytalan nem volt a munka világa, ezért nagy részük akár végleg külföldre költözne.

De pontosan mi van egy mai fiatal fejében? Hogyan indul neki az életnek? Egyikük le is írta a blogjában: 

Az első lépés a munkakeresés, ami nem is könnyű, mert vagy túlképzett az ember, vagy nincs gyakorlata (mivel most fejezte be a tanulmányait). Tegyük fel, hogy ez a kérdés megoldódott. Megvan az első saját munkahely havi nettó 95 ezer forinttal. Ekkor jön a második felvonás, a lakáskérdés. Mivel saját lakás vásárlása lehetetlen önerőből, jön az albérlet. Kezdésnek jó lesz: havi 45 ezer + rezsi 15 ezer, + internet, mobil, tévé… még 15 ezer. Ez remek, maradt 20 ezer forint ételre, italra (ami ugye nem elég), és hát ennyi. Szórakozni nem megy többet. Egy ideig el is van ezzel a modern rabszolgaélettel, de kevés a szociális inger. Harmadik felvonás: a család, itt az idő a szerelemre. Ez egy darabig működik úgy, hogy külön élnek a felek, de a munkahely miatt kevés a szabadidő, így inkább az összeköltözés mellett döntenek. Ekkor már a szülők ösztönzésére elkezdenek gondolkodni a saját lakáson, mert „miért fizessen az ember lakbért, ha azt fordíthatja törlesztőrészletre is?”. Már csak egy-két gyerekre van szükség, és így lesz szocpol támogatás is. Ehhez már csak öt és fél millió forint kell, és meg is van a lakás. Igaz, csak hitelre… Már csak költözni kell, meg bútorokat venni. Itt már ketten laknak, illetve bocsánat, négyen, hiszen a szocpollal bevállaltak két gyereket.
Két fizetés helyett egy van, meg a gyes (45 ezer), valamint a családi pótlék (26 ezer). Nyilván több pénzre van szükség, ezért az apának két munkahelyen kell dolgoznia. Lelkesen másodállást vállal, így napi 16 órát van távol a családtól, de a pénz már éppen elég mindenre. Az anya egész nap főz, mos, takarít, két gyereket lát el napi 16 órában, majd este hullafáradtan ágyba zuhannak. Szexuális élet? Na arról szó sem lehet ennyi megpróbáltatás után. Jönnek a viták, veszekedések, majd egy-két éven belül a teljes kudarc. „Anyu, apu elválunk.” 

Nem csoda, hogy a fiatalokat az ilyen mindennapok helyett a szabadság vonzza. Ötből hárman az önállóságot választanák az alkalmazotti léttel szemben, nagy többségük mégis arra számít, hogy még tíz év múlva is alkalmazottként fog dolgozni. Ezzel összecseng, hogy mindössze alig több mint egynegyedük tervez saját vállalkozást indítani. De a bátorságuk sincs meg hozzá; nem egészen ötödük vállalná a bizonytalanságot a nagyobb jövedelemért, míg döntő részük a biztosabb, de alacsonyabb jövedelmet biztosító munkát választaná.

A fiatalok közel fele végleg elköltözne Magyarországról ha lehetősége adódna, mégpedig a pénz miatt: legtöbbjük úgy látja, hogy az ország lakossága egyik napról a másikra él. Ugyanakkor saját helyzetüket ennél pozitívabban ítélik meg: a fiatalok fele úgy gondolja, hogy képes karriert csinálni a saját szakmájában a következő tíz-tizenöt évben.

„Az adatokból egyértelműen látszik, hogy ennek a generációnak vannak álmai, de nem feltétlenül bízik abban, hogy képes megvalósítani ezeket. Az adatok végig ezt az ellentmondást erősítik: az elveszettség érzését és a »mankók« hiányát – mondja Pistyur Veronika kutatásvezető. – A külföldi munkavállalásban a legvonzóbb a válaszadók szerint elsősorban a pénzkereset, a tapasztalatszerzés és a létbiztonság. Ezek az értékek azt is mutatják, mi az, ami itthon a leginkább hiányzik számukra. Sokszor azonban tévhitnek bizonyul, hogy külföldön biztosan több pénzt lehet keresni, legalábbis nem mindenkinek adatik ez meg. Sok nyugat-európiai városban vagy Amerikában valóban az itteni fizetések többszörösét keresheti meg az ember szinte minden szektorban, de sok helyen a megélhetés költségei is arányosan magasabbak. Lehet, hogy ott nagyobb az esély a kiszámíthatóbb, nyugodtabb életre, de főleg azok számára, akik megfelelő nyelvtudással, képzettséggel rendelkeznek.”

A probléma az, hogy bár ebben a korban még kevesebb a kudarc, de a tapasztalat is. „Ha valakinek nem jön be az első terve, és ezért egy ideig nem tudja, mit kezdjen magával, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az illető »nem akar felnőni«. Inkább csak egy átmeneti bizonytalanságról árulkodik: az illetőnek nincs elég önbizalma, önbecsülése ahhoz, hogy lépni merjen.”

Az általunk megkérdezett szociológust egyáltalán nem lepte meg ez az eredmény. Ő úgy véli, ez a kép nagyon is jól tükrözi a mai valóságot, ami minden generációra hat. Sőt szerinte az látszik, hogy a fiatalok a megszokottnál is reálisabban látják a jövőt: „Ahogyan az én apámnak elképzelhetetlen hülyeség és nem normális dolog volt a hosszú hajam, a farmernadrágom meg a hangerő, ahogyan a kölcsönkapott Rolling Stones-lemezt hallgattam, úgy a mai fiatalok is körülbelül épp így és épp ennyire »nem normálisak« hozzánk képest. Vagyis: teljesen normálisak, és jól érzékelik a világot, csak egy kicsit másképp alkalmazkodnak hozzá, mint mi, már ha sikerül nekünk egyáltalán” – mondja Krémer Balázs szociológus.

Az, hogy valaki a biztosra törekszik, a szakemberek szerint nem Magyarország-specifikus jelenség. Az viszont elgondolkodtató, hogy valaki a húszas évei elején miért nem hisz benne, hogy megvalósítja az álmát, szinte tét nélkül, amikor még nincsenek gyerekei, autó-, lakáshitele vagy egyéb elköteleződései.

„Erre az ismerősök, szülők sem feltétlenül buzdítanak, ők is biztonsági játékosok, pedig ilyenkor nincs túl sok vesztenivaló. Legfeljebb nyerni lehetne a vállalkozási kedvből, amiből hosszú távon is profitálhatnának a fiatalok, akár a munkahelyeken is. Sajnos azonban a munkáltatók sokszor inkább tartanak a túl önálló, kreatív és lendületes emberektől, azt gondolják, hogy ha nem szimpatikus vagy motiváló egy munka nekik, akkor tépelődés nélkül továbbállnak” – teszi még hozzá a vizsgálat koordinátora, aki szerint nem baj, ha valaki külföldön próbál szerencsét, de az jó volna, ha a „kint” tanult nyitottságból, befogadásból és önállóságból valamicskét haza is hozna.