„Barátként érkezem” – ezt a táviratot küldte Roberto Rossellini Ingrid Bergmannak. Pár nappal később az olasz rendező meg is érkezett a színésznő és férje hollywoodi házába, de barátságról szó sem volt. Szerelmes lett a gyönyörű színésznőbe, és ő is belé. Ez a szerelem lett Ingrid Bergman életének legmeghatározóbb, legfelforgatóbb története.
Pedig milyen szabályosan indult minden! Ingrid Bergman fiatal, kezdő színésznőként beleszeretett a nála pár évvel idősebb, szép jövő előtt álló ifjú orvosba, Petter Lindströmbe. Nem töprengett azon, hogy a házasság és a gyerekvállalás visszaveti-e a karrierjét, ő ennél sokkal egészségesebb lélek volt. 1937-ben, alig huszonegy évesen oltár elé állt, majd megszülte kislányát, Piát. Mindez még hazájában, Svédországban történt. Ám nem sokkal később magára hagyta kis családját pár hónapra, amikor Hollywoodba hívták, hogy leforgassa az Intermezzo című film amerikai változatát – Leslie Howarddal. Túl magas, túl sűrű a szemöldöke, túl kuszák a fogai, a neve meg kimondhatatlan… Erre jutottak a filmipar sztárfaragói, miután szemügyre vették a jövevényt. Azonnal munkához is láttak volna, ám ez a hamvas és pirulásra is képes svéd teremtés azt mondta: nem. Vagy így kellek, vagy sehogy. A meghökkent szakemberek akkor arra jutottak, legyen. Ingrid Bergman lesz a természetes sztár. És az lett.
Intermezzo: Robert Capa
Hamarosan egész családjával Amerikába költözött, pontosabban menekült a háború elől. Otthont teremtettek, megpróbáltak normális életet élni az abnormális filmvilág közepén. Bergman férje gyakorlatias ember volt, mindenben segítette neje karrierjét. Talán túlságosan is. Intézte a szerződéseket, vigyázott a pénzre, és óvta otthonuk nyugalmát. Mellette egy rendkívül sikeres orvosi praxist épített ki. Ráadásul odaadó apa volt. Ingrid Bergman mégsem volt túl boldog tökéletes férje mellett, bár ezt sokáig még magának sem vallotta be. Aztán eljátszotta a Casablanca női főszerepét, amivel a filmtörténelem legfényesebb lapjaira is felkerült. Meg Mariát az Akiért a harang szól című Hemingway-adaptációban. Ő lett az egyik legnagyobb sztár, de belső tartása és tisztasága mégis inkább a művészek közé sorolta. Közvetlenül a háború után Párizsba ment turnézni, hogy katonáknak játsszék, ezt korábban is megtette, készségesen. Ám ezen az úton a világhírű fotográfus, Robert Capa és ő egymásba szerettek… Capa teljesen más volt, mint doktor Lindström. Szabad, szenvedélyes ember, tele formabontással, nagyvonalúsággal. Ingrid Bergmanban nagyon mélyen élt a meggyőződés, hogy a szerelem óhatatlanul házassággal végződik, erre próbálta rávenni Capát, aki bár szerette a gyönyörű szőke nőt, de a szabadságát még nála is jobban. Hol itt, hol ott találkoztak, leveleztek.
„Ne menj el – írta neki már hároméves kapcsolatuk vége felé Capa, amikor érezte, hogy Ingrid Bergmant a karrierje egyre messzebb löki tőle. – Kevés becses dolog van az életben – nem maga az élet, hanem a vidámság. Ezt szerettem, ezt szeretem benned, a vidámságodat, amiből olyan kevés jut egy férfi életében.”
Ám a színésznő, igaz, keservesen, de 1948-ban elengedte Capa kezét. Akkor már élete legnagyobb szerepálmának, a Szent Johannának a megfilmesítésén dolgozott, az Elfújta a szél rendezőjével, Victor Fleminggel. És bár a rendező rutinos hollywoodi róka volt, ráadásul kétszer annyi idős, mint Ingrid, mégsem tudott ellenállni a színésznőnek, és beleszeretett. Ingrid Bergman mindig a tisztaságával, az őszinteségével hatott a férfiakra, és nem mellékesen különleges szépségével.
Az olasz kapcsolat
A kívülről tökéletes, belülről már repedező házasságba toppant be Roberto Rossellini, a Róma nyílt város rendezője. Megint csak egészen más karakter, mint Ingrid férje. Szenvedélyes? Az nem kifejezés! Kiszámíthatatlan? Igen! Meg féltékeny, elbűvölő, hirtelen haragú, hősszerelmes, gyöngéd, durcás és így tovább. Ráadásul nagy művész, akinek a filmjeibe is bele lehetett szeretni. Amikor a svéd színésznő 1949-ben elhagyta Amerikát, hogy filmet forgasson a rendezővel, még nem tudta, hogy hét évig a lábát sem teszi majd be második hazájába. Mert azzal, hogy elhagyta férjét és kislányát, olyan hatalmas felháborodást keltett, ami elsöpörte addigi hitelét, sikereit. Dr. Lindströmöt váratlanul érte a csapás, hiszen nemrég azért építették át a házukat, hogy abban legyen még egy gyerekszoba. És tessék: a felesége elhagyja őt és kislányukat egy olyan férfi kedvéért, akit befogadtak a házukba. Nem csoda, hogy a férfi nem könnyítette meg a válást, és a gyerekláthatás ügyében sem volt túl nagyvonalú. Kislányuk, Pia pedig teljes szívével az édesapja mellé állt, aki azért esett el professzori kinevezésétől, mert minden újság az ő válásán csámcsogott.
Ingrid Bergman karrierje évekre megtört, a szenvedélyes Rossellinivel nem tudott egyetlen sikeres filmet sem készíteni. Szenvedett kislánya hiányától, és nagyon megviselték a támadások. Egy amerikai szenátor például a törvényhozásban mondta róla a következőket: „Mikor Rossellini, ez a szerelmi kalóz győzelemittas önelégültséggel visszatért Rómába, nem Lindströmné skalpja lógott az övén, hanem a lelke. Lindströmné, pontosabban ami belőle megmaradt, ez ideig két gyermeket hozott a világra – az egyik anyátlan lett, a másik törvénytelen.” A szerelem hatalmas volt, viharos és hangos… A sztár valóban úgy szülte meg kisfiát, Robertinót, hogy hivatalosan még Petter Lindström nejének számított. Ikerlányai már az új házasságban jöttek a világra, de családi békéről egy percig sem volt szó. Rossellini kiszámíthatatlan volt, kedélyében és anyagi ügyeiben egyaránt. Az élet Rómában nem bizonyult könnyűnek… Amikor Ingrid Bergman igent mondott egy másik rendezőnek, Jean Renoir-nak, férje azzal fenyegetőzött, hogy a Ferrarijával nekihajt egy fának. Ám a sztárnak mindenképpen dolgoznia kellett, hogy pénzt keressen, és az Angliában leforgatott Anasztáziában nyújtott alakításáért elnyerte élete második Oscar-díját. (Az elsőt a Gázláng női főszerepéért kapta.) Amerika visszafogadta a tékozló lányt, és ez a visszatérés egyben az „olasz kapcsolat” végét is jelentette. És bár Rossellini volt az, aki új szerelme miatt végül belement a válásba, a gyerekeiért ugyanolyan elkeseredett küzdelemre kényszerítette Bergmant, mint az első férj. Az új szerelem Párizsban talált rá. Lars Schmidt svéd származású színházi producer először csupán egy szerepre akarta megszerezni a színésznőt, majd az élete női főszerepével is megkínálta. Nagylánya, Pia levélben intette óvatosságra édesanyját, akinek „a férjek kiválasztása nem erős oldala”, de Ingrid úgy érezte, a kedves, megbízható férfi mellett, aki legjobban a saját svéd szigetén, egy piciny, elhagyatott földdarabon érzi magát, végre nyugalomra lel. Így is lehetett volna, ha ő maga nem ingázik a következő években Amerika, Párizs, Róma és még számos helyszín között. Pályája újra a magasba emelkedett, és ő egyszerűen nem bírt nemet mondani a jobbnál jobb szerepekre. Hiába írta neki a férje a könyörgő leveleket, hogy jöjjön haza, legyen kicsit otthon, legyen kicsit vele. Tizenkét év után a férfi talált magának valakit, Ingrid fegyelmezetten fogadta a bejelentést, de a válásra még sokáig nem került sor. Férjes asszonyként esett túl a mellrákoperáción is, csak évekkel később a legnagyobb titokban váltak el. Végül is megértette a férfit, akinek egyetlen fia balesetben halt meg, hogy családot és otthont akart maga körül. Lars kisfia pár nappal azután született, hogy Roberto Rossellini szívrohamban meghalt Rómában…
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
