Segítség! Nem tudom kikapcsolni a gyereket!

Fazakas Virág | 2013. Július 31.
A mai gyerekek vizuálisan túlingerelve, digitális kütyük között nőnek fel, könnyen "rákattannak" a virtuális térre. Hogy lehet őket visszahozni az offline világba?

Az információs szupersztrádán eltöltött órák száma évről évre vészesen nő: a kamaszok napokon keresztül képesek online játékokkal játszani, a kisiskolások órákon át chatelnek és posztolnak, sőt már sok ovis is internetezik. Ez persze még nem feltétlenül függőség, de az online világ kétségkívül kezd túlságosan csábítóvá válni a valósághoz képest. Az EU Kids legutóbbi felmérése szerint Magyarország szerencsére jó helyen áll, a 30 százalékos EU-átlaghoz képest nálunk egyharmaddal kevesebb a netfüggő fiatal, de Kínában már megnyitotta kapuit az első internetelvonó-klinika, az USA-ban pedig már praktizálnak úgynevezett cyberpszichológusok. Ahhoz, hogy kezeljük a problémát, először is ismerjük meg, gyermekünk hányféleképpen válhat függővé!

1. típus
„Kapcsolódom, tehát vagyok” – akik éjjel-nappal chatelnének

Az internetfüggők egyik csoportjába azok tartoznak, akik a közösségi oldalakon töltik szabadidejük nagy részét. Ez a típus naponta többször ellenőrzi a levelezését, rendszeresen posztol, gyakorta új képeket tölt fel magáról, állandóan figyelemmel kíséri mások profiljait. Folyamatosan „online” állapotban van, félpercenként lesi a telefonját, chatel, sms-t küld, fórumozik, és alig várja a válaszreakciókat. Az online jelenlét iránti megszállottság azonban egyfajta pótcselekvés. Utalhat felszínes kapcsolatokra, az igazi barátok hiányára.

Lelki háttere

„Az intenzív online jelenlét hátterében kapcsolati kudarcok, megoldatlan konfliktusok, esetleg kommunikációs problémák állhatnak – mondja Geszvein Erika pszichológus. – Az online kapcsolattartás könnyebb, ott kevesebb a konfrontáció, mivel valódi közelség nem alakul ki. Ha megharagszom a beszélgetőpartneremre, egyszerűen kikapcsolom. Aligha lehetséges ez a valódi életben, hiszen ott meg kell oldani a problémát, ami nem túl felhasználóbarát és energiatakarékos dolog.”

Kiút
A szocializációs készség, más képességekkel hasonlóan fokozatosan, tanulás útján alakul ki. Kis túlzással azt mondhatjuk: barátkozni is meg kell tanulni, amiben elsősorban a szülői minta nyújt segítséget a gyereknek. „Hívjunk át magunkhoz többször vendégeket, szervezzünk nagy baráti összejöveteleket, és segítsük a gyereket abban, hogy felszabaduljon. A közös játék az egyik legjobb módszer erre. Fontos, hogy engedjük a gyermek valódi személyiségét kibontakozni, ez fejleszti az önbizalmat és bátorságot ad ahhoz, hogy kapcsolódni tudjon másokhoz.”

2. típus
Belemerülve, belefeledkezve: akik pontokra hajtanak

A netfüggők másik nagy csoportját a videojátékok megszállottjai alkotják. Ami nem is csoda, hiszen a legtöbb játék több olyan vonzó elemet tartalmaz, amely a játékost hosszú órákra a monitor elé szögezi. A jutalmazási rendszereket is úgy találták ki, hogy minél tovább magukhoz kössenek: lépj szintet, szerezd meg, menj tovább… A látványos virtuális környezet, az, hogy a játékos maga alakíthatja ki a karakterét, és hogy versenyezhet vagy épp együttműködhet másokkal: mindezek komoly csábítást jelentenek. A képernyőn megjelenő minden újabb látványelem serkenti a dopamin termelődését, ami szintén függőségre hajlamosít.

Lelki háttere
„Minden gyerek szeret játszani, erre épül ez a piac. A gond csupán az, hogy míg a valódi életben egész testével játszik a gyermek, így fejleszti mozgáskészségét, a mozgás jó hatással van az idegrendszerre, egészségre, a monitor előtt csak gombokat nyomogat. A videojáték ráadásul sikert és gyors eredményt ígér, ami könnyen csapdába csal.”

Kiút
Figyeld meg, hogy gyermeked milyen típusú játék rabja, ez jó kiindulási alap lehet arra, hogy a való világban megtaláld az ellenszert. Ha előszeretettel választ agresszív játékokat, akkor valamilyen erőnléti sport vagy harcművészet jó alternatívát nyújthat; valóban le tudja vezetni a benne lévő, felgyülemlett feszültséget. Ha stratégiai játékokat játszik, akkor keressünk számára olyan elfoglaltságot, ahol ugyanezt a képességét fejlesztheti. Ha szeret nyerni, díjakat gyűjt, büszke a pontjaira, akkor a versenyszellem nála a motiváció. Ha sikerül megtalálni a valódi érdeklődésének megfelelő tevékenységet, akkor az is megtörténhet, hogy magától fog leszokni a monitor előtt való ücsörgésről. Ez pedig ezerszer hatékonyabb, mint bármilyen szigorú tiltás.

3. típus
Menekülés a valóságból: akik azonosulnak a figurával

Azok a gyerekek, akik nehezebben szocializálódnak, beilleszkedési vagy tanulásbeli nehézségekkel küzdenek, könnyebben belemerülhetnek egy olyan világba, amit saját maguk alakíthatnak ki a virtuális térben. Az online világ, a fantasy lehetővé teszi, hogy a hétköznapi világot elhagyják, kizárják úgy, hogy közben egy fantasztikus fantáziavilágban hősnek, győztesnek érezhetik magukat. Egy idő után a virtuális világot sokkal otthonosabbnak érzik, mint a valóságost, saját maguk online változatát pedig vonzóbbnak és sikeresebbnek élik meg.

Lelki háttere
Önelfogadási problémák, kapcsolati konfliktusok, kudarcok űzhetnek egy gyereket vagy tinit a virtuális világ és a képzelt valóság birodalmába. Azokkal fordul ez elő, akik úgy érzik, a környezetük nem fogadja el őket olyannak, amilyenek, illetve akiket kevés pozitív élmény ér.

Kiút
„Fontos a gyermek valódi értékeinek megtalálása, ez vezet el az önelfogadáshoz. Mindenkinek vannak erősségei, ha megleli, hogy miben jó, akkor az önbizalma nő, sikereket érhet el. Keressünk az érdeklődésének megfelelő hobbit vagy elfoglaltságot! Bátorításra, támogatásra és sok-sok pozitív megerősítésre van szükség.”

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a gyermekáldozatok hatékony védelme érdekében az egyszervolt.hu munkatársaival együttműködve útjára indította a Jogos a kérdés honlapot, amelynek célja, hogy a kisgyermekek számára érthető és játékos formában közvetítse azokat az alapinformációkat, amelyekkel könnyebben eligazodnak a jog útvesztőjében. Az online tájékoztatás fontos fóruma a gyermekbarát igazságszolgáltatás hivatalos oldala is: itt főként a szülők kaphatnak információt jogi lehetőségekről, de ugyanitt jogász, pszichológus, szociális munkás szakértőhöz is fordulhatnak.
Exit mobile version