„Azzal, hogy egyénileg rendeltük meg a tankönyveket, egy havi ebédpénz felét megspóroltuk” – mondta a Nők Lapja Cafénak Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnöke. Az iskolák ugyanis az idei évtől kizárólag a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-n (KELLO) keresztül vehették meg a tankönyveiket. A szülőket azonban semmi nem kötelezi arra, hogy az iskolán keresztül intézzék a beszerzést.
Hatezer forinttal lett drágább a csomag
A szülők úgy járhatnak a legjobban, ha az osztály a szülői munkaközösségen keresztül egyben szervezi a könyvvásárlást, de már akkor is spórolhatnak, ha diákonként egyénileg veszik meg a könyvcsomagot, ahogyan azt Salamon Eszter tette. Neki 10 százalékkal sikerült lejjebb faragni az árból.
Az iskola által a KELLO-n keresztül megrendelt 34 ezer forintos könyvcsomag egyébként a tavalyi kilencedikeseknek kínált, amúgy teljesen ugyanolyan csomagnál 6000 forinttal lett drágább, vagyis 20 százalékkal több pénzt vesz ki a pénztárcánkból.
Akik már befizették a csekket az idei könyvekre, azoknak persze nincs más választásuk, mint hogy átveszik az iskolában a könyveket, és tudomásul veszik, hogy ennyivel rosszabbul jártak, ám ha a rendszer így marad jövőre is, akkor érdemes lesz elgondolkodni más forrásokon.
Míg Salamon Eszternek egyéni akcióval 10 százalékot sikerült lefaragni, egy egész osztálynak 20-30 példány beszerzésére a kiadókkal egyeztetve kedvezőbb feltételeket is el lehet érni mind árban, mind fizetési feltételekben. A legtöbb iskola általában 3-4 kiadó választékából állítja össze a tankönyvlistát, így még hosszas egyeztetésbe sem kerül a dolog.
Nem indokolt jelentős árnövekedés
A KELLO a tankönyvjegyzékben szereplő listaáron szállít, amely minden évben csak meghatározott mértékben növekedhet. Idén ez mindössze 4 százaléknyi drágulást tesz lehetővé – mondta a Nők Lapja Cafénak Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnöke.
A könyvkiadókat képviselő szakember úgy véli, csupán a KELLO közbeiktatása nem indokol jelentős árnövekedést. Ha a szülők mégis így érzékelnék, annak az lehet az oka, hogy idéntől az iskoláknak nincs lehetőségük az alkudozásra. Eddig ugyanis volt olyan kiadó, amely csomagkedvezményt kínált egyes iskoláknak, ha az osztály az összes könyvet tőlük rendeli meg. Ilyen esetben akár 20 százalékkal is lejjebb lehetett tornászni az árakat.
A szülői munkaközösségek által szervezett beszerzések sikerét azonban kétségessé teszi, hogy egy-egy osztályban sokan ingyen kapják a könyveket, a többiek pedig lehet, hogy kevesen vannak ahhoz, amennyivel érdemes egy kiadótól kedvezményt kérni.
A tankönyvdrágulás okáról az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkérdeztük. Az illetékesek válaszlevelükben leírták, hogy a tárca vezetője minden évben szabályozza a tankönyvek legmagasabb fogyasztói árát, és ez a szám évek óta ugyanaz. Ugyanakkor sok kiadó kiadványai a korábbi években nem érték el az árkorlátban meghatározott legmagasabb szintet, mert a kiadók között árverseny is folyik. Tehát elképzelhető, hogy az idei évben jobban kihasználták a kiadók az árplafon adta mozgásteret és árat emeltek, de elképzelhető, hogy fennmaradt készleteket olcsóbban kínálnak a saját könyvesboltjaikban.
Névtelen levél
Ami fontos: ha már sokat fizetünk, legalább kapjunk meg mindent rendben. A hírek szerint ez sem mindenhol zökkenőmentes. Találomra felhívunk néhány iskolát: náluk mi a helyzet. „Nem nyilatkozhatunk, a központ megtiltotta” – halljuk egytől egyig az összes helyen. A központ, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó. Próbálkozzunk mezei szülőként! Egy zuglói általános iskolában személyesen érdeklődünk. Annyi kiderül, hogy ide az iskolakezdés előtti héten még nem kezdték el a szállítást…
Egy fővárosi iskola tankönyvfelelőse azonban neve vállalása nélkül levelet írt a Pénzcentrum.hu-nak, amelyben a tankönyvellátó szolgáltatására panaszkodik. Mint írja, a szállítási időpont egyeztetéskor az iskola jelezte, hogy személyzet híján hova kérik a berakodást. Ennek ellenére a kiszállított közel fél tucat raklapot a Magyar Posta szállítója az iskolán kívül, az utcára rakta le. A KELLO által beígért rakodásra pedig csak egy fiatalember érkezett a posta által alkalmazott diákszövetkezettől. Ha neki kellett volna a több mint félezer csomagot kézben az épületbe behordania, estére se végzett volna vele. Végül egy pedagógus és férje, valamint a portás segítségével sikerült három óra alatt végezniük.
A tankönyvcsomagok osztályonkénti elosztása is gondot okozhat a levélíró szerint: „A pedagógusok nem rakodómunkások, és nem kötelezhetők arra, hogy több száz kilónyi tankönyvcsomagokat akár épületen belül is cipelgessenek, segédszemélyzet pedig másra sincs” – írja a felháborodott pedagógus. Ráadásul a felső tagozatban szaktantermi rendszer működik, az osztályoknak nincs saját termük, ahol egy-egy osztály könyvcsomagjai akár rövid ideig is biztonsággal tárolhatók lennének.
Rend lesz?
A köznevelési államtitkár szerint azonban nincs káosz az ellátásban, szeptember 2-án minden általános iskolás névre szólóan megkapja a tankönyveit. Mint azt Hoffmann Rózsa egy kerekasztal-beszélgetésen elmondta, 1 millió 300 ezer diák könyveit nem lehet egyik napról a másikra eljuttatni a címzettekhez. A KELLO szerint mindenesetre augusztus végéig minden iskolába kiszállítják a könyveket, és az esetleges pótlásokról is gondoskodni fognak.
Iskolakezdés: mennyi pénzből lehet kihozni?
Amit minden szülőnek tudnia kell tanévkezdés előtt