Az első komolyabb vitáim az egyetemi éveim alatt a közös albérletekben kezdődtek. Általában rengetegen laktunk egy kis panelban, hogy spóroljunk, de nagyjából két-három ember volt hajlandó fakanalat a kezébe venni. És itt jött a két pártra szakadás. Ételízesítős csapat és a nem ételízesítős. Nem tudtak meggyőzni. Nálunk anno otthon a sztenderd ételízesítő por valahogy nem volt alapkellék. A nagymamám saját fűszerkeveréket kevert a húsoknak, pácoknak. Na, azt az ízt például nagyon szerettem, pedig városi nagyi volt, semmi fűszerkert. Később aztán teljesen beleszerettem a fűszerekbe. Nem vagyok egy kimagasló gasztrozseni, de nagyon szeretek főzni. Számomra a fűszerezés kicsit olyan, mint amikor a festő keveri a színeket. Ezért nem is tudnék gasztroblogot írni, mert képtelen vagyok leírni a kreálmányaimat. Állok a tepsi előtt, és azt teszek az ételre, ami eszembe jut. Néha még az elején éles fordulatot veszek, és tárkonyos csirkeragu helyett inkább indiai fűszerezést használok. Nekem minden egyes főzésnél szükségem van erre a szabadságra. Amióta pedig saját fűszerkertem van az erkélyen, azóta még nagyobb boldogság a kis cserepek előtt állva merengeni, hogy vajon mihez is lenne kedvünk aznap. A jó minőségű fűszerkeverékeknek ezzel együtt nem vagyok ellene, külföldről is sokszor hozok magamnak, illetve régebben a barátaimtól is azt kértem, hogy hozzanak nekem ajándékba, ha érdekesebb tájakon járnak. Mostanában folyamatosan jött szembe a neten több házilag készíthető ételízesítő receptje, s miután a férjem is azok táborába tartozik, akik kedvelik, gondoltam, kipróbálom. Ha már egyszer ételízesítő, akkor legalább legyen házi, finom alapanyagokból, adalékoktól mentesen. A megoldás persze már megint arcpirítóan egyszerű volt, lássuk a receptet:
• 1 közepes méretű zellergumó + a zöldje
• 2 sárgarépa
• 2 petrezselyemgyökér + a zöldje
• 1 nagyobb fej hagyma
• 1 érett pritaminpaprika
• 1 teáskanál friss kakukkfű
• 20 dkg tengeri só
(Forrás: Két Cica konyhája: ketcicakonyhaja.blog.hu)
Ez az alaprecept, de rakhatunk mellé még fűszereket kedvünk szerint, én legközelebb például biztosan egy jó marék lestyánt is beledobok a keverékembe, de mehet bele babér és kakukkfű is. A zöldségeket megmostam, megpucoltam, beletettem az aprítómba, és egy pillanat alatt apróra daráltam. Reszelni is lehet, de ez így lényegesen gyorsabb. Az előkészítés nagyjából annyi idő, mint amikor húslevest főzünk a családnak, a végeredményt viszont jó esetben egész télen használhatjuk majd. Sütőpapírral leterített lapos sütőtálcára tettem, és miután épp hatalmas kánikula volt, a napon megszárítottam. Hogy ne szálljon bele semmi, egy szúnyoghálószerű anyaggal letakartam és néha átforgattam a darálékot, hogy mindenhol egyenletesen száradjon. Tűző napon pár óra alatt zörgősre szárad, de kevésbé napos időben sütőben is lehet szárítani, nagyjából 80 fokon. Amikor kész lett, újra beszórtam az aprítómba, hogy egységesebb méretű legyen minden. Én a só nélküli verziót készítettem, mert szeretem külön szabályozni a sózást, de így is kitűnően működik. Annyira, hogy most már saját fűszer-kompozíciókon gondolkodom, hiszen ezzel a technikával bármilyen fűszerkeveréket előállíthatunk.
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |