Elnézést, kedves Soltész úr! Ön mit mondana az alig 19 éves egyetemista lányának, aki a diákhitel kiváltására hivatkozva bevállalna egy gyereket úgy, hogy arról fogalma sincs, hogy a felsőoktatási intézmény elvégzése után miből fog megélni és hol fog elhelyezkedni? Egy 19 éves gyerek, mert még tényleg az – hiszen most 31 éves fejjel a 19 éves önmagamra még én is gyerekként gondolok –, ebből az egészből nem lát semmi mást, mint egy lehetőséget arra, hogy a diákhiteltől szabaduljon.
Családtervezés?
Remek ötlet. Mint ahogy az is, hogy kapjanak az egyetemista és főiskolás anyukák is gyedet és gyest anélkül, hogy lenne állandó, bejelentett munkájuk. A kérdés már csak az, hogy mi lesz azokkal az anyákkal, akik a főiskola elvégzése után már 2-3 éves kisgyerekkel próbálnak pályakezdőként elhelyezkedni. Persze ez az egész úgy korrekt, ha belátjuk, hogy a „műsoron kívül” teherbe esett lányok esetében ez tényleg nagy segítség, de családtervezési szempontból nem mondható stabil pillérnek.
Még az influenzást sem szeretik, nemhogy a gyerekest
A jelenlegi rendszerben már az is hendikepnek számít, ha valaki gyerekkel próbál elhelyezkedni, a munkáltató számára pedig a kisgyerekes pályakezdő maga a rémálom. Anyák napi ünnepély, influenza, bárányhimlő – mindez megfejelve azzal, hogy az anyuka, aki egyébként elméletben egy tökéletesen képzett szakember, soha egy percig sem volt alkalmazott, egy olyan világban, amikor már azt is átgondolja az ember, hogy mikor mer kivenni három hét szabadságot, és inkább beoltatja magát influenza ellen, mintsem kihagyjon akár egy hetet is.
Ilyen világban élünk. Nekem nincs vele bajom, ebbe szoktam bele, és mások is. Megtanultunk legyinteni arra, hogy bezzeg anyád 20 évesen már a másodikat várta, és azzal sem törődünk, hogy a gyermekvállalás időszaka eltolódott, s emiatt nekünk nem nagyon lesznek már dédunokáink.
Hogy mi lesz azokkal a lányokkal, akik most a főiskola alatt vállalnak babát, nem lehet tudni. A nagy szerelem, amit még a középiskolából hoztak magukkal, négy évvel később már csak szép emlék lesz, Istiből, a nagy Ő-ből pedig könnyen válhat fültágítós hétvégi apuka. A főiskolás lány pedig egyedülálló anyaként próbál olyan munkát vállalni, ami a tudásának megfelel, de nem kap, mert még azoknak sem jut, akik nem rohannak négykor az óvodába, és nem karikás a szemük reggel, mert a gyerek megint szörnyekkel álmodott.
Cseréld a bulit szoptatásra!
A vége pedig az, hogy bármilyen munkát elvállal, csak enni tudjon adni a gyerekének. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a főiskola nem a gyerekvállalás ideje, a lányok fedezzék fel a saját világukat, érezzék a határokat, és tanuljanak meg beilleszkedni egy olyan társadalomba, ahol napi 24 órában versenyezni kell.
Ezt pedig két szoptatás között nehéz kivitelezni, még akkor is, ha az állam pénzügyileg támogatja az embert, az ugyanis sosem tart örökké. És valószínűleg az államtitkár úr nem fog segíteni a pelenkázásban sem… Ettől persze még abszolút gyerekpárti vagyok, de súlyos hibának érzem azt, hogy fiatal lányok előtt rángatnak egy olyan mézesmadzagot, amivel egy elképesztően felelősségteljes döntést befolyásolnak.