A hír: Szili Katalin országgyűlési képviselő szeptember elején kezdeményezte, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése. A cél az volna, hogy garantálják az emberi méltóság megőrzését és felszámolják a létbizonytalanságot. A javaslat komoly vitát gerjesztett, ennek ellenére meghirdették a „Feltétel Nélküli Alapjövedelem hetét”.
Karafiáth Orsolya véleménye: Az alapjövedelem minden egyes nagykorú állampolgárnak járó, az alapvető emberi szükségletek fedezésére elengedő, havonta kiutalt pénzösszeget (azaz nem utalványokat, és nem termékeket) jelent. Mindenkinek ugyanakkora összeg járna, ami a lakhatásra, illetve egy szerény életvitel fenntartására, azaz az étkezésre és az alapruházkodásra elegendő.
Nem függne sem a szociális helyzettől, sem a gyerekek számától, sem attól, valaki dolgozik-e vagy sem. Nem családi pótlék, nem munkanélküli segély, nem valamiféle szociális alapon kiutalt támogatás. Nálunk bombaként robbant a hír, miközben a feltétel nélküli alapjövedelem eszméje egyáltalán nem új keletű. Már 1795-ben, Thomas Paine Agrarian Justice című röpiratában megjelent, és a későbbi évszázadok folyamán újra és újra felbukkant. Kanadában 1974–1979 között Dauphin városában kísérleti módon be is vezették, most pedig a világon országosan elsőként Ciprus kísérletezik vele: állítólag 2014 júniusától vezetik be ezt a gazdasági reformot.
Az FNA mint téma 2008 óta állandó napirenden van világszerte, legfőképp Németországban, ahol több mint ötvenezren írták alá a petíciót. Tüntetnek érte, érvelnek mellette és ellene, a legismertebb szószólójuk a Drogerie Markt tulajdonosa.
Magyarországon a neves képzőművész, Szentjóby Tamás már évekkel ezelőtt felszólalt az ügyben, bizton állítva, hogy az intézkedés bevezetése felvirágoztatná a társadalmat.
Egyetértek vele, és hiszek abban is, hogy nem csupán gazdag ország képes megtenni azokat a lépéseket, melyek lehetővé tennék az FNA bevezetését, és abban is biztos vagyok, hogy pozitív társadalmi hatása lenne. Ami mindenképpen az FNA mellett szól, hogy bevezetésével eltűnne sok intézmény, ami a szociális kérvényekkel foglalkozik – és persze a trükközés is ezekkel. Méltóságot adna rengeteg embernek, akik – különféle indokok miatt – nem tudnak elhelyezkedni. Nagyobb esélyt adna rengeteg embernek, hogy nem pusztán a létfenntartásért kell robotolnia, azért, hogy az élelmét és a lakhatását megoldja.
Az ellenzők aggálya, hogy akkor senki nem dolgozna, egyszerűen nem érv. Mert a társadalom többségének nem elég, hogy ezek az alapdolgok meglegyenek: többre vágynak, tehát dolgozni fognak. Az olyanokról már ne is beszéljünk, akinek a munka nem csupán kényszerű tevékenység az életben maradáshoz, hanem hivatás. Egészen más helyzetbe kerülnének rengeteg szakma képviselői, utalnék csak a tanártársadalomra! Átrajzolódna a szolidaritás térképe is.
Hogy ez mennyi pénz legyen? Végeztem egy szerény számítást, és az alapján havi százezerben állapítanám meg a juttatás összegét. (Egyes újságírók százhúszezerre voksolnak – ezt vessük össze a jelenkori minimálbér összegével!) Más vétózók arra tippelnek, hogy ezzel is beindulna a mutyizgatás – hiába járna személy szerint mindenkinek, nálunk elvennék, kijátszanák egymás pénzét.
Nos, szerintem nem nagyobb mértékben, mint ahogy azt a megkeresett jövedelemmel teszik. Azt is mondják, hogy társadalmi feszültséget okozna, hogy semmirekellők, ingyenélők zsebét úgymond telitömnék. Ezt is el tudom képzelni, de a biztos megélhetés pozitív hatásai ellensúlyoznák mindezt. Eltűnne a mélyszegénység, az éhezés, és egy biztos alapról startolhatna minden egyes állampolgár. Hogy a tehetőseknek is fizetnének? Lehet, de ne felejtsük el: akinek ma van munkája, annak holnap már nem biztos, közbeszólhat egy kirúgás, de akár baleset, betegség is. Így végre eltűnne az emberekből az elemésztő szorongás: úristen, mi van, ha elveszítem a munkám, ha nem tud a gyerekem elhelyezkedni, ha…, ha…, ha… Ez a biztonság megérné hosszú távon.
Az emberek kilencven százaléka nem bírja tevékenység nélkül pergetni a napjait. A FNA lehetővé tenne például több karitatív munkát, a művészeknek a koncentráltabb, elmélyültebb alkotást úgy, hogy emellett egy egészen széles réteg esélyt kap a minőségi életre. Talán utópisztikusan hangzik, de megéri küzdeni mindezért, mert ha van honnan elindulni, könnyebb rátalálni a saját utunkra. És a sok elégedett, boldog embert már nem irritálná, ha vannak egyesek, akik ehhez nem tettek hozzá semmit. Mindenki foglalkozhatna a maga dolgával. Mert a létbizonytalanság az, ami mindent kikezd, még azok munka-, illetve életkedvét is, akik amúgy tényleg szívesen dolgoznak.