Elhúzódó szüzesség

Papp Réka Kinga | 2013. Október 01.
Úgy voltam vele, hogy a kávéfőzők csak úgy lesznek maguktól, valahonnan, akárcsak az esernyők. Valaki ránk hagyja, ajándékba adja, itt felejti, vagy mi magunk nyúljuk le. Esetleg hozzámegyünk valakihez, akinek már van. (Az itt felsoroltakat mind próbáltam.) Ebből a stratégiámból kifolyólag soha nem sikerült egy kávéfőzőt sem a territóriumom részévé tennem.

Kávézni sem akartam. Otthon neszkávé megy, a kávé valami megemelni való pohár, pálinka helyett, mert mi józan életűek vagyunk. Hát erre sehogy nem sikerült rászoknom, szerencsére. (Pfuj.)

Aztán valahogy csak ittam jó kávét. Konstatáltam, hogy van ilyen is. Aztán jött a nagy szerelem (a továbbiakban: férj), akivel a közösen elköltött munkanapjaink tekintélyes részét a kávézás tette ki. Felkelés után egy-másfél óra meghitt kávézás. Munka közben kávézás. A késő délutáni ebédhez egy pohár bor, és persze kávé. Borkávéborkávborkávé sör.

Nem lettem függő. Kávészerető lettem. Ha nem jutok kávéhoz két-három hétig, meg sem kottyan. Nemrég úgy hozta az élet, hogy önálló háztartásba költöztem, ahol a velem lakónak ugyan van egy high class Krups háztartási presszógépe, de franc tudja, miért, az elromlott. Egyszerűen nem főz.

Itt a fantasztikus alkalom! A baráti csevegések helyszínének indult Printában menhetetlenül megszerettem a jó (értsd: ‘jó’) kávét, és a Kávékotyogós blog, valami beláthatatlan módon, rendes mezítlábas kávéfasisztát nevelt belőlem. Ide nekem azt a Bialettit!

Remegő kézzel rendeltem meg életem első SAJÁT kávéfőzőjét. Hát megtörténik! Hát végre felnövök, tényleg! (Asszem még a diplomamunkáimat meg kéne írni, de már tényleg csak az van hátra.)

Természetesen kotyogóst választottam. Méghozzá egy női kotyogóst. Nem hiszem, hogy nálam egy Aeropress, pláne egy dripper, vagy más új hullámos huncutság alapdarab tudna lenni – az már csak cicoma, pántlika az önálló háztartás kalapján. Hadrendbe állítottam az egyik főbérlőmtől örökölt, ütött-kopott, csálé tetejű, hetvenéves kávédarálót (imádom), vettem a Lumenben egy csomag világosra pörkölt, szűzlányos Yirgát, és hajrá! Azóta reggelente én főzöm a kávét, és röhej, de úgy kóstolgatom, olyan pofákat vágok, hogy ha közben tükörbe néznék, biztosan röhögőgörcsöt kapnék. Mr Bean csinálhatna belőlem egy barista-imitátor szkeccset.

Mire ez az egész? Hát csak felnőttem.


Az írást köszönjük a Kávékotyogós blognak!

Exit mobile version