High-tech cég lett a “Legjobb Női Munkahely”

KZ | 2013. Október 11.
Kiderült, mely cégek babusgatják legjobban ma Magyarországon a munkavállaló nőket. Nem minden kategóriában sikerült nyerteseket választani...

Gondolnátok, hogy egy teszt- mérés- és irányítás-automatizálási rendszerek kidolgozásával, szoftver- és hardvertermékek fejlesztésével, gyártásával, értékesítésével foglalkozó vállalat ma a “legjobb női munkahely” Magyarországon?  A kétszázötven főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában a debreceni NI Hungary Kft. kapta az első díjat a 2012-es eredmények alapján. Az amerikai székhelyű multinacionális cég 2001. óta működik Magyarországon, több mint ezer dolgozóval, akiknek egyharmada nő. Igen, a mérnökök között is vannak szép számmal: minden tizedik helyre nőt vettek fel.   

Saját ovi

“Azért kapták ők a díjat, mert minden szempontból meggyőzőek voltak” – mondja tömören Hajós Katalin szervező, zsűritag, a pályázatot hatodik alkalommal kiíró Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tagja, aki szerint a multicégek inkább törődnek az esélyegyenlőségi szempontokkal, mint mások, hiszen a nemzetköziségből adódóan eleve nyitottabbnak, rugalmasabbnak kell lenniük mindenféle csoport irányában. Hajós Katalin néhány jó példát is említ: sok pályázónál van már lehetőség atipikus foglalkoztatási formákra, például részmunkaidő vállalására vagy munkahely-megosztására (amikor ketten, váltásban látnak el egy funkciót). De van olyan vállalat is, amely megállapodott egy óvodával, hogy szünetben fogadják a dolgozóik gyermekeit azért, hogy az éves szabadságkeretet ne kelljen erre elhasználni. “Törődni a családokkal, a nőkkel: ez nem anyagiak kérdése, hanem ötleteké, és persze hozzáállásé” – mondja Hajós Katalin.

Felvirradt a lányok napja

A National Instrumentsnél megvan ez a bizonyos hozzáállás, hiszen itt kimondottan bátorítják a nőket, hogy válasszák a céget munkahelynek. “Szeretnénk, ha egyre több nő dolgozna nálunk” – mondja Anderné Rádai Katalin beszerzési vezető. Gyakran tartanak bemutatókat diáklányoknak: idén az országban a legtöbben, százötvenen hozzájuk jöttek a “Lányok napjára”.

Anderné Rádai Katalin

“A nők mindig kicsit más szemléletmódot hoznak egy cég életébe, másképp oldják meg a problémákat, általában jó kommunikációs készséggel rendelkeznek, jól gazdálkodnak az idővel, elhivatottak, lelkesek – folytatja Katalin. – Az NI alapértékei az őszinteség és tisztelet. Egyenlő esélyeket teremt, egyenlő partnerként kezeli a női munkavállalókat, és mindenkinek biztosítja az előrelépési lehetőséget.” Tény, hogy itt a középvezetők negyven, a felsővezetők harminc százaléka nő, ami elsőre talán nem elsöprő arány, de a hazai átlagszámok ismeretében meggyőző. „Azt pedig, hogy sokan közülük gyermeket nevelnek, egyáltalán nem látom problémának” – mondja a vezető, aki szerint ehhez az kell, hogy mindkét fél rugalmas legyen: keresse a jó megoldást a vezetés, de a munkavállaló se használja ki a jóindulatot. “Például ha valakinek el kell szaladnia a gyerekért napközben, akkor este, otthon esetleg még odaülhet a géphez, vagy átcsoportosíthatja a feladatai – magyarázza. – Épp ez a többgyermekes nők előnye: kiváló logisztikusok, és ha bent vannak, szoros ütemtervben dolgoznak, hiszen saját érdekük, hogy hatékonyak legyenek: időben végezzenek mindennel.” 

Ők a legjobbak:
I.Díj
NI Hungary Kft.
II.Díj
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
III.Díj
Coloplast Hungary Kft. 

A “Legjobb Női Munkahely” saját bevallása szerint igyekszik alkalmazkodni minden élethelyzethez, ezért várandós és kismama-szabadságról visszatérő kollégáit lehetőség szerint rugalmas, részmunkaidővel vagy otthoni munkavégzéssel támogatja. Vagyis olyan munkakörnyezetet biztosít, ahol a gyermekvállalás nem hátrány, hanem akár előny lehet. Saját óvodaprogramot is működtet: egy vállalathoz közeli intézményben garantált a munkavállalók gyermekeinek nappali elhelyezése, hosszabbított nyitva tartással.
A cég évente többször szervez családi rendezvényeket és nyári táborokat, és kismamaparkolókat is kialakított közel a bejárathoz.  A “babázókkal” szoros kapcsolatot tartanak, hogy könnyebb legyen a visszatérés, a “beszoktatási időszak” pedig fokozatos.

A kicsik hallgatnak

Érdekes, hogy míg a multik szerették a pályázatot, a 20-25 főt foglalkoztatók kategóriájában nem tudtak eredményt hirdetni: nem jött minőségi anyag. “A kisebb cégek vagy nem gondolják, hogy az ő megoldásaik díjazásra érdemesek, vagy nincs kapacitásuk rá, hogy pályázzanak. Pedig náluk is van távmunka, kismama-kapcsolattartás, de kevés a szakmai továbbképzés: nem haladnak eléggé a korral.”

Exit mobile version