A Zinka és Hugó – A rejtélyes üzenet című gyermekkönyv D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyar Bizottságának leendő jószolgálati nagykövete gondozásában, Gál László szövegével és Hitka Viktória rajzaival jelent meg. A könyvbemutató rendhagyó helyszínen, egy általános iskolában zajlott, szakértő zsűri előtt.
Ha egy varázslatnak köszönhetően lehetne ilyet, mit adnál magadnak az egyik kezeddel, a másikkal pedig olyan gyerekeknek, akiknek nálad is kevesebb van? Ezt a kérdést tette fel Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyerekjogásza elsőként. Persze egyszerűbben, és nagyon ügyesen a gyerekekre bízva, hogy vajon pontosan miből is lehet kevesebb náluk más gyerekeknek. Az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b osztálya pedig nekilátott a válaszoknak.
„Magamnak finom ételeket adnék, másoknak meg sok fagyit.” „Magamnak sok pénzt és egy palotát, másoknak pizzát.” „Magamnak milliárdokat, más gyerekeknek szeretetet, barátságot és boldogságot” – jöttek a válaszok. „Magamnak jó családot, másoknak jó lakást.” „Másoknak boldogságot és szeretetet, magamnak pedig… nekem nem kell semmi, mindenem megvan” – mondja az egyik kisfiú, az egyedülálló válaszra pedig rögtön mindenki felkapta a fejét.
A legtöbb gyerek pénzt akart. Sok-sok pénzt. A Zinka és Hugó szerzői azonban nem voltak ezen úgy megdöbbenve, mint én.
A gyerekek nagyon gyakran hallják otthon, hogy azért nehéz az élet, mert nincs elég pénz. Anya meg apa emiatt dolgozik annyit, vagy ha nincs munkájuk, akkor az a pénz is elfogy, ami volt. A pénz feszültségforrás a családokban. Vagyis ha több lenne, biztosan mindenki kisimultabb lenne otthon, nem veszekednének annyit a szülők, így gondolkodik sok gyerek. Nem azért vágynak a kicsi gyerekek pénzre, mert anyagiasak, hanem vagy a valódi hiányok miatt, mert nincs otthon elég ennivaló, vagy a hiányzó harmónia miatt, mert több pozitív érzelemre vágynak, mondta Hitka Viktória képzőművész, Zinka, Hugó és a többi szereplő rajzolója.
Az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b-sei nem nélkülöző gyerekek. De országos átlagban minden második gyerek az, fizikai vagy érzelmi értelemben. Az UNICEF Magyar Bizottságának jelentése szerint a legnagyobb veszélyben a gyerekbarátságok forognak. A gyerekek 42 százaléka nem tudja rendszeresen meghívni magához a barátait. 35 százalékuk nem jut el nyaralni. 29 százalékuk anyagi okok miatt nem jár olyan különsportra, amire szeretne, vagy nem tanul zenét. És persze nem meglepő, hogy jobban nélkülöznek azok a gyerekek, akiknek a szülei alacsony iskolai végzettségűek, munkanélküliek vagy egyedül gondoskodnak róluk.
A mesék között sokféle irányzat fedezhető fel. Akad olyan, amelyikben minden rendben történik. De van, ahol lehet baj. Akár sok baj, és nem is kicsi. Gál László, a Zinka írója – civilben reklámszövegíró – semmit nem szőtt másképp a Zinka és Hugó most megjelent, második kötetében, mint az elsőben. Bár a sok beszélgetés az UNICEF-esekkel megerősítette Laciban, hogy a tolerancia és a szolidaritás mesébe való. Vagy akár a szegénység és a kiszolgáltatottság, és ha egy gyerek magára marad, vagy nem tud találkozni valamelyik szülőjével. A szereplőket az egymás gondjai iránti érzékenység jellemzi, a mese nyelvén tanít összefogásra.
Jordán Magdolnát, a rendhagyó meseóra befogadóját az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b-sei láthatóan nagyon szeretik. Bizalommal néznek rá, ölébe ülnek, a kezét fogják. Ráadásul mindnyájan tegezik. Ebben az osztályban a tekintélytiszteletet a tanár néni nem kicsikarja, külsőségekkel és öncélú szigorral, hanem kivívja, következetes szeretettel – nem ezen múlik a tisztelet, aminek ráadásul kölcsönösnek kell lennie. „A tanárnak is tisztelnie kell a gyereket. Van olyan régi diákom, aki sok év tegezés után ma már magáz. Nagylány, megtisztelem azzal, hogy komolyan veszem, ha ezt ő ma már így szeretné” – mondta Magdi néni, egyetlen mondatban többször használva a „tisztelet” szót, mint amennyiszer szerintem mondjuk a Parlamentben egy hónap alatt elhangzik.
A tanárnő azt mondja, több mint húszéves pályafutása alatt látott már rosszabb világot, mint a mostani – már ami az érzelmeket, az összetartozás-igényt, a szolidaritást illeti. Amikor mindenki csak a pénzt hajtotta, könyöklősebb világ volt, a gyerekek teljesen magukra hagyottak voltak. Most mindenből kevesebb van. De akinek nagyon kevés van, mintha az is adna valamit azoknak, akik nála is rosszabb helyzetben élnek.
D. Tóth Kriszta, aki a Zinka és Hugó szerzőpárosát az UNICEF munkatársaival összehozta, szintén látott már igencsak más világot: „Egy híradós szerkesztőségben, ha tragédia történik a világban, azon gondolkozunk, hogyan tegyük ezt hatékonyan képernyőre. Az új helyemen, az UNICEF-nél azonban azon, hogyan tudunk hatékonyan segíteni” – mondta a leendő jószolgálati nagykövet.
| Zinka és Hugó történetének minden kötetéből 300 forint adományként az UNICEF Magyar Bizottságához érkezik, amit közvetlenül a nemzetközi programokra fordítanak, és így a világ legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyermekein segítenek. |