Szobatiszta, de nem hagyja el a pelust? – Dr. Vekerdy Tamás válaszol

„Kétségbe vagyunk esve. Kisfiunk, aki most múlt hároméves, még mindig nem szobatiszta! Pisilni ugyan egyedül szokott bilibe vagy a vécébe, és napközben egyáltalán nem kell neki pelenka. De reggel ébredés vagy reggeli után jelzi, hogy kakilnia kell, pelenkát kér, elbújik a kisszobában, és ott végzi el a dolgát! Egyébként nem hasfájós, rendesen eszik, 90 százalékban vizet iszik, általában jó kedélyű, teljesen normális gyerek. Ez, hogy csak pelusba hajlandó kakilni, árnyékként nehezedik ránk. Eddig még egyik kísérletünk sem járt eredménnyel, hogy a vécét vagy esetleg a bilit használja! Nagyon sokat foglalkozunk vele, játszunk, mesélünk, televíziót nem nézünk, az internetet is ritkán kapcsoljuk be, ha velünk van, csak a korának megfelelő meséket nézünk együtt. Viszont egyfajta szertartás nála, hogy székelés után, míg tisztába tesszük, valamilyen mesét néz a kanapén fekve. Mondtuk neki, hogy akkor is nézhet mesét, ha a vécén végezte el a dolgát. Kísérletet tettünk, hogy a bilit bevittük a szobába, feleségem kidekorálta a mellékhelyiséget, sokat beszéltünk vele arról, hogy milyen jó lenne, ha a vécébe kakilna, még a Bilikönyvet is kívülről fújja. Sohasem erőszakoskodtunk vele, most volt először, hogy a feleségem nem akarta a pelenkát feltenni, és szinte könyörgött a gyereknek, hogy kakiljon a vécébe vagy a bilibe. A kisfiunk sírt, teljesen »lemerevedett«, végül egyáltalán nem kakilt. Pont azt értük el, amit eddig el akartunk kerülni: visszatartotta a székletét. Utána sem kellett neki. Folyton azt hajtogatta, hogy nem fog sikerülni. Attól is tartunk, hogy székrekedéses lesz, vagy hogy az óvodában esetleg majd bekakil. Ilyen eddig nem fordult elő. Ismerősök és családtagok nagyon sokféle ötletet adtak, hogy hogyan érjük el, hogy bilibe vagy vécébe kakiljon. De most már a védőnő is tanácstalan. Feleségem sok mindennek utánaolvasott, ám mindez nem vezetett eredményre. Most ő is összetört, és nem lát kiutat vagy motivációt a kisfiunkban arra nézve, hogy elhagyja a pelenkát. Talán ez az utolsó mentsvár a kisbabakorból? Nem félhet attól, hogy mi esetleg „elhagyjuk”, sehol nem töltött néhány óránál többet nélkülünk, feleségem még nem töltött el egy éjszakát sem nélküle. Mit tehetnénk? Ez a patthelyzet nagyon bánt minket, és félek, sérüléseket fog okozni a kisfiunknak és az édesanyjának is!”

Pelus – Ki tudja, hányadszor

Kisfiuk szobatiszta! Nagyon-nagyon sokszor beszéltünk arról, hogy az a gyerek, aki tudja, hogy mikor kell pisilnie, kakilnia, és ezt jelzi is: szobatiszta. Soha nem fordult vele elő eddig, hogy napközben, az óvodában vagy másutt bekakilt volna, mint ahogy semmiféle székrekedéses tünetet nem mutatott, amíg nem vált ilyen súlyos és fontos kérdéssé az, hogy hová kakil, és nem próbálták bármilyen finoman erre mégiscsak kényszeríteni, de mondjuk enyhébben: rávenni. Holott nincs ok a kétségbeesésre! Viszont: erről a témáról teljesen le kellene szállni! Félelmetes lehet a gyereknek is, hogy erre ilyen sokszorozott figyelem irányul a maguk és az „egész felnőtt világ” részéről, mindenki ezt „figyeli”, erről beszél… Erről az intim dologról, amit a kisfiuk – és ezt mutatja elvonulása a kisszobába – ilyenként is kezel. Szertartásszerűen mesét néz a kanapén fekve? Miért is ne tenné? Mi talán nem olvasunk szertartásszerűen a vécén ülve? Kísérletet tettek, hogy a bilit bevigyék a szobába, kidekorálták a mellékhelyiséget, sokat beszéltek vele arról, hogy milyen jó lenne, ha a vécébe kakilna, együtt tanulmányozták a Bilikönyvet. Ezzel nagy fontosságot adtak a dolognak. És most pedig végül is könyörögtek, hogy a vécébe vagy a bilibe kakiljon… Nem, nem lesz a gyerek székrekedéses, ha békén hagyják, nem, nem fog az óvodában bekakilni (de egyébként, miért is ne fordulhatna elő öt év alatti gyerekekkel, hogy esetleg egyszer-egyszer bepisilnek vagy bekakilnak – bár ez éppen a maguk kisfiánál úgy tűnik, nem fog bekövetkezni). Ezzel a dologgal egyáltalán nem kellene foglalkozni! A hozzánk érkező levelek tucatjai szólnak erről, hogy a gyerek pelust kér, és csak abba hajlandó kakilni. Miért ilyen gyakori jelenség ez manapság, erről biztos el lehetne gondolkozni. De egyelőre fogadjuk el, hogy ez így van. Meddig tart ez az állapot? Én még nem láttam olyan öt- (hét-, kilenc-, tizenegy) éves, egyébként rendben levő gyereket, aki az elkért pelusba kakilna. Ha nem foglalkoznak a dologgal, hamarosan magától fog átszokni. Változatlanul azt állítom: ezekben az esetekben semmiféle teendő nincs!