Tíz évvel ezelőtt Hernádszentandrás még semmiben sem különbözött a rendszerváltás nagy veszteseitől. A falut a kihalás veszélye fenyegette, a téeszek bezárása után ugyanis elvesztette fő profilját, az emberek munkanélkülivé lettek, az egyetlen iskola bezárt, a lakók egymástól elszigetelve tengődtek bármiféle jövőkép nélkül. Sok településhez hasonlóan várták a csodát ők is, fentről, kívülről, mindegy, csak valaki oldja meg aktuális problémáikat.
Majd 2006-ban jött egy fiatal, huszonhat éves polgármester, aki megelégelte a kilátástalanságot és a várakozást. Kitaláltak egy helyi recepten alapuló projektet, és 2010-ben forrást is szereztek hozzá. A vállalkozás először „csak” huszonöt család életét és szemléletmódját változtatta meg, mostanra azonban az egész falut elkezdte kivezetni a válságból. Persze a valóságban ez nem volt ilyen egyszerű.
A projekt, aminek lelke van
„Mindenképpen olyan projektben gondolkodtunk, ami infrastrukturális fejlesztésnél sokkal több, mert az mindig olyan lélek nélküli. Hogyan lehetne az itt élőknek hosszú távú megélhetést találni, és valódi közösségfejlesztést megvalósítani úgy, hogy közben ők is közelebb kerülnek egymáshoz, hogy a falu újra lüktessen? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ” – magyarázza Üveges Gábor, a falu polgármestere. 2006-ra a falu iskola és szellemi tőke hiányában már teljesen elvesztette az identitását, a gyerekek a szomszéd településre jártak, kezdett széthullani minden. Egyszerre kellett tehát közösséget építeni, fejleszteni és meglátni, hogy Hernádszentandrás miben lehet képes kiemelkedő teljesítményre.
A polgármester ettől kezdve nem sokat tétlenkedett, elkezdett rendezvényeket szervezni, az addigi megszokott évi kettő-három helyett huszonnégy-huszonöt programot évente, többre meghívták a környékbeli települések lakóit is. Létrehozták a Hernád-völgyi Tanodát, az öt-húsz éveseket várja fejlesztő programjaival minden délután.
A változás hamarosan a tanulmányi eredményeken is látszott. Tantárgyi fejlesztés, készségfejlesztés, segítség a kudarcok feldolgozásához, kapcsolatteremtés másokkal: kinek mire volt szüksége, és ami a legfontosabb: meg tudták szólítani a szülőket is. Ezt követte a Biztos Kezdet Ház létrehozása, ez a hely az ötévesné kisebb gyerekeket nevelő családokat várja. Az embereket tehát már sikerült közelebb hozni egymáshoz, de még mindig hátra volt a nagy kérdés: mi lesz a munkanélküliséggel?
Kitörés a nihilből
„Nyilvánvaló volt, hogy a régi dolgok nem működnek – folytatja a polgármester. – Nem vethetjük be megint az összes földet gabonával, mint harminc évvel ezelőtt, amikor még létezett a termelésre épülő feldolgozás és állattenyésztés. Ugyanakkor, mivel elképesztően jó talajadottságaink vannak, az is egyértelmű volt, hogy a mezőgazdaság lesz a kulcs. Évek alatt dolgoztuk ki a koncepciót arra, hogyan törjünk ki a nihilből. Amikor felvetettem, hogy vágjunk bele az ökogazdálkodásba, záporoztak az ellenvetések és a kétségek: ‘annyi ígéret volt, már, annyi kísérlet, miért pont ez sikerülne?’, ‘nem értünk hozzá’, ‘megfizethetetlen termékeink lesznek’, ‘bioizé? az nem a sznobok hóbortja?’. Egy szűk mag mégis hitt benne. Találtunk egy pályázatot, sikerült 28 millió forintos EU-s forrást szereznünk a terveinkhez. Világosan elmondtam az embereknek, hogy egy hosszú távú, közös vállalkozás felépítésébe kezdünk, és vagy rááldozzuk több év kitartó munkáját, vagy menthetetlenül elveszünk a süllyesztőben.”
A kemény szavak hatottak, huszonöten álltak a polgármester és elszánt vezetése mellé, ők lettek így együtt az első biocsapat. Következett egy másfél éves képzés a gödöllői Szent István Egyetem szakértőjének szakmai vezénylésével, majd megtörténtek az első kapavágások.
Márka születik
Eleinte önkéntesként dolgozott mindenki, pontosabban természetben kapták a juttatásukat, a következő két évben már huszonöt ember mezőgazdasági munkáját tudták finanszírozni, 2015-től kezdődően pedig nyolc ember egész éves munkáját tudja önállóan finanszírozni a helyi vállalkozás.
Alacsony ez a szám, vagy magas? A polgármester szerint ők saját ötlet alapján, önállóan felépített gazdasági rendszert hoztak létre, becsatornázva az elérhető alternatív forrásokat, igazi menedzserlogikával, termékfejlesztéssel és tudatos piacépítéssel, így tíz százalékkal csökkentik öt év alatt a munkanélküliséget. Zöldségek, bogyós gyümölcsök, ezek feldogozott formái: lilahagyma-lekvár, pikáns paradicsomlekvár, paprikalekvár, padlizsánkrém, nyers és szárított ételízesítő, jostalekvár és levendula – csak az utóbbiból készített kézműves termékek három-négy embernek adnak rendszeres munkát. A márkának neve is lett: BioSzentandrás.
Mit ígér a jövő?
Ami a fejlesztést, bővülést illeti, 2013 tavaszára fűthető fóliasátrak épültek, így a gazdálkodás az év tizenkét hónapjában ad megélhetést az embereknek. Már csak a feldolgozást kellett megoldani. Eleinte egy pici BioKonyhában zajlott, jövőre viszont már feldolgozó kisüzem is működik majd. 2014-ben tovább bővülnek, s ez jó eséllyel térségivé teszi majd a vállalkozást.
Ennek lassan már amúgy is épp itt az ideje, mivel Hernádszentandrásé lett mostanra az északi régió legnagyobb ökogazdasága. Azért időről időre biztatni kell az embereket, láttatni velük, hogy haladnak egyről a kettőre. „Voltak, akik lemorzsolódtak, de jöttek új munkáskezek, a többségben sikerült tartani a lelket, és egyre bővül az elhivatottak köre is. Ehhez persze az kellett, hogy a célt egy pillanatra se tévesszük szem elől, ne forgácsolják szét az energiánkat a napi kihívások, és időnként megálljunk és visszatekintsünk. Hol is kezdtük, és hol tartunk most? A tényeket látva megnyugodott mindenki, hogy van értelme ennek az egésznek.”
Milyen az, ha egy kihalásra ítélt, reményvesztett falu csodavárás helyett a saját kezébe veszi a sorsát? Egy apró, észak-magyarországi település megmutatta, a franciák pedig kitüntették ezért. Bécs mellett Hernádszentandrásnak ítélték a 2013-as Európai Territoria Innovációs Díjat.
Hol terem a közösség?
Hogyan hatott a változás az ott lakókra? A polgármester azt mondja, az emberekből „munkatársak” lettek, többekből pedig aktív kezdeményezők. A szülők például, akik a Tanodába viszik a gyereküket, maguk állnak elő sokszor ötletekkel, legutóbb éppen arra tettek javaslatot, hogyan lehetne bevonni a kicsiket is a gazdálkodásba. Ha az ember végigautózik a falun, azt látja, hogy sehol nincs gazos porta, az emberek maguktól szépen rendbe hozták a környezetüket. Többségük saját zöldségtermesztésbe is belekezdett, a jó példa ugyanis átragadt azokra is, akik nem kapcsolódtak be a falu biogazdálkodásába.
Nincs “romakérdés” sem: „Egy közösség van, nem az a fontos, hogy ki minek született, hanem az, hogy mit akar tenni a faluért – mondja Üveges Gábor. Kérdezem, nem utasítják-e vissza az emberek a határozott stílusát, kiderül, hogy nem, mert szerencsére „falun még van divatja az őszinte, egyenes, nyílt beszédnek, az eredmények pedig amúgy is önmagukat igazolják”.
Ahogy a polgármester meséli a történetüket, tényleg úgy érzem, mintha egy mesébe csöppennék. Tisztában van vele, hogy mekkora sikertörténet ez? – kérdezem. Nevetve válaszolja: „Időnként valóban megfeledkezem róla. Még mindig igaz, hogy néha meg kell állni, végignézni a közösen megtett lépéseken, felidézni az egyre gyarapodó eredményeket. Legbüszkébb arra vagyok, hogy a sikert olyan emberekkel érjük el nap mint nap, akik a nulláról, vagy még lejjebbről kezdték. Nagy utat tettünk meg, pedig valójában rém egyszerű dolgokat csinálunk: termelünk, majd amit megtermelünk, azt feldolgozzuk, végül eladjuk. Igyekszünk a mindennapi valóságban érteni és érezni a vidék szavát, a vidék kihívásait. Egyszerűen csak közel kerültünk újra ahhoz a kincshez, mely generációkon keresztül megterítette őseink asztalát. Élünk azzal, amit ez a föld ad nekünk, amit annyira szeretünk.”