Mégis lehet tüntetni Szocsiban a téli olimpia idején

nlc | 2014. Január 05.
Vlagyimir Putyin orosz államfő módosította korábbi rendeletét, és engedélyezte a tüntetéseket a szocsi téli olimpia idején, de előtte a város vezetésével és a biztonsági szervekkel kell egyeztetni.

A korábbi utasítás, amelyet Vlagyimir Putyin tavaly augusztusban írt alá, gyakorlatilag megtiltotta Szocsiban „a nem az olimpiával kapcsolatos” tömegrendezvényeket az idén február 7-től március 21-ig. A rendelet megfogalmazása szerint azokat „más időpontban” tartották volna meg. Így lehetetlenné tették, hogy bárki bármilyen ügyért tüntessen, miközben a helyszínen dolgozik a fél világsajtó.

Tudták, hogy többen tüntetni készültek

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tavaly december elején – az év végi volgográdi merényleteket megelőzően – készítette elő az elnöki rendelet módosítását. Azzal indokolták a javaslatot, hogy az olimpiai játékok alatt valószínűsíthető tömegrendezvényeket így lehet a leghatékonyabban ellenőrzés alatt tartani. A titkosszolgálatoknak tudomásukra jutott, hogy több szervezet készül tüntetni a szocsi téli olimpia idején.

A most módosított orosz elnöki rendelet szerint Szocsi területén, illetve a hozzá tartozó tengerszakaszon, amelyekre a fokozott biztonsági intézkedések érvényesek, csak kijelölt helyen, a város vezetésével, a belügyi szervekkel és a szövetségi biztonsági szolgálattal egyeztetve lehet demonstrálni, vagyis olyan tüntetéseket, felvonulásokat tartani, amelyek „nem állnak kapcsolatban az olimpia lebonyolításával”.

A Fekete-tenger partján lévő orosz üdülővárosban február 7-től 23-ig rendezik meg a téli olimpiát, majd március 7. és 16. között a paralimpiát.

Exit mobile version