Varró Dani: Misi és a jószívűség

Misi kitotyog reggel a szobából.
– Én egy pingvin vagyok – közli velem, mert nemrég voltunk az állatkertben, és láttunk pingvineket, és Misinek nagyon tetszett, ahogy totyognak. – Mondjuk anyu is pingvin, meg a Jancsi is pingvin, meg te is pingvin vagy. Meg a többiek is pingvinek. Képzeld el – fűzi tovább a szót Misi, aki ébredés után valamiért mindig kivételesen közlékeny –, ez olyan pingvin, hogy az egyik lábával egyet lép, a másikkal pedig kettőt. Ez a pingvin most idetotyog, és tud csocsózni ez a pingvin! Mondjuk a pingvin a sárgával lesz, mert a sárga a pingvinnek a kedvenc színe.

Misivel tehát vad csocsózásba kezdünk hajnalok hajnalán. A sárga csapattal általában én szoktam lenni, mert történetesen nekem is ez a kedvenc színem, de tudomásul veszem, hogy ezúttal a pingvin lestoppolta előttem a sárgát. Izgalmas meccset vívunk: Misi szerez előnyt egy gyors góllal, de aztán egyenlítek, átveszem a vezetést, sőt el is húzok 3:1-re. Ekkor Misi nagylelkűen azt mondja:
– Cseréljünk. Lehetsz te a sárgával!
Jellemző Misire mostanában ez a fajta jószívűség. Például a múltkor gumicukrot szeretett volna enni, amit az egyik rokontól kapott karácsonyra. De sajnos nem ehetett több gumicukrot, mert már átlépte a napi gumicukorkvótát. Misi mégis odahozta a gumicukrát az asztalhoz.
– Nincs több gumicukor! – mondtuk a feleségemmel kórusban.
– De ez az anyué! Ez a macis a tiéd – mondta Misi, és a tasak gumimacit önzetlenül átnyújtotta a feleségemnek.
– Tényleg? – lepődött meg a feleségem. – De jószívű vagy!
– És adhatsz belőle nekem – tette hozzá Misi cselesen.
Nem lehet persze haragudni Misire amiatt, hogy nehezére esik minden hátsó szándék nélkül jószívűnek lenni. Ez életkori sajátosság, alapvetően minden három év körüli gyerek mérhetetlenül önző és egoista. Az a gyanúm, hogy kinézetre azért ilyen hallatlanul cukik ők, hogy ezt könnyebben elnézze nekik az ember. Ehhez képest, a korához képest, Misi kifejezetten jószívű szerintem. Ennek illusztrálására elmesélek még egy esetet.

A már emlegetett állatkerti séta után (ahol Misi a totyogó pingvineket látta) beültünk egy cukrászdába sütizni, Misi, anyu, a nagymama meg én. A nagymama szerényen nem kért süteményt, de mikor látta, hogy Misi mennyire nagy és gusztusos sütit választott magának, felajánlotta, hogy amennyiben Misi nem bírja megenni, ő szívesen besegít. Misi ezt teljesen elengedte a füle mellett, annyira el volt mélyülve a majszolásban. Ráadásul nem is csak a saját méretes süteményével kellett megbirkóznia, de a mi sütijeinket is alaposan megkóstolta afölötti aggodalmában, hogy hátha mi véletlenül jobbat választottunk nála. Ez az aggály mindig felüti Misiben a fejét, ha sütizésről van szó. Aztán, ahogy a feleségem süteményét kóstolgatta, egyszer csak feltűnt Misinek, hogy a nagymama előtt nincsen sütemény.
– Mama – fordult oda hozzá jószívűen –, te is megkóstolod az anyuét?