Öltönyös-kalapos figurák, miniszoknyás-bögyös macák, nagydarab anyósok, cingár vesztesek és girhes kutyák: gyerekkorunkban mindenütt ott voltak. Kártyanaptárakon, falinaptárakon, megsárgult újságpapíron a nagyi vécéjében, a dohányzóasztalon, a sufniban összegyűjtve, kilós csomagokba kötve. Balázs-Piri Balázs neve ugrik be sokunknak, ha karikatúráról van szó: elképzeljük, ahogy csak folytak, csak folytak ki legömbölyített vagy épp megnyújtott figurái a tollából, vég nélkül.
77 év humor: testvére emlékezik a legismertebb magyar karikaturistára
Most már nem lesz több rajz, Balázs elment erről a vicces földről, vagy hivatalosabban: „életének 77 évében elhunyt Balázs-Piri Balázs Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista”.| Gyöngyösön született 1937. február 17-én. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, de már 1958-tól jelentek meg grafikái és karikatúrái. 1964-től a Ludas Matyi, majd az Új Ludas munkatársa, 1993 és 1994 között az Úritök című szatirikus lap főszerkesztője volt. Reklámgrafikával is foglalkozott. 1971-ben nagydíjat nyert Montrealban, 1986-ban Tokióban Excellence díjjal tüntették ki. 1994-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. Főbb művei közé tartozik a Most mi is fúrunk (Palásti Lászlóval, 1970) és a Kettőslátás (Árkus Józseffel, 1985). |
Ez a hivatalos önéletrajz, de van egy „nem hivatalos”, talán még fontosabb, egy szívbéli is. Ezt Balázs-Piri Krisztina kolléganőnk, a Sanoma Médiaakadémia igazgatója (ezúttal inkább csak egy kishúg) mondja el nekünk.
Balázs
A bátyám volt: nyolc évvel idősebb nálam. Így hát ő volt az első hős az életemben. Erős volt; megvédett mindenkitől.
Később a példaképem lett: persze nem volt könnyű annak, aki a nyomába szeretett volna érni. Csak nem Balázs-Piri Balázs húga vagy? – kérdezték a gyöngyösi, majd budapesti tanáraim, ismerőseim, és mindig magasabbra került a léc, ha kiderült a rokonság.
Majd a bizalmasom lett. Együtt jártunk házibulikba: engem – naná! – mindenhová meghívtak, hiszen tudták, az ő kísérete nélkül sehová sem engednének el a szüleink. Volt osztálytársnőim közül a legtöbben beleszerettek; ő meg szigorú bírája lett azoknak, akik nekem udvaroltak.
Aztán megnősült, én meg férjhez mentem. A családi körben ő volt a jó fej nagybácsi: a pipájából eregetett füst mellé mindig akadt egy-egy remek sztorija, amit a gyerekek élvezettel hallgattak. Imádták, amikor elmesélte: hogyan lépett be először a híres vicclap, a Ludas Matyi szerkesztőségébe, ahová a legendás főszerkesztő, Tabi László invitálta. Balázs ekkor még mérnökhallgató volt, és éppen egy értekezletre toppant be, amelyen ott voltak a szakma nagyágyúi: Pusztai Páltól kezdve Hegedűs Istvánig mindenki. Balázs zavarában azt kérdezte: „Tessék mondani, ez a Ludas Matyi szerkesztősége?!” Mire természetesen nagy nevetés lett a válasz.
…Elképzelem, hogy most az Égi Szerkesztőségben is milyen nagy szeretettel fogadják a régi kollégák, barátok…
Egyik tisztelője azt írta: Balázsnak köszönheti a nőideálját. Tény: talán senki sem tudott olyan szuperszexis csajokat rajzolni, mint ő.
Nagy dolog (a legnagyobb?), ha valakinek halálhíréről az élet szépsége és derűje jut eszünkbe.
| Önarckép |