– Jancsi, gratulálok! – mondta például az öccsének a múltkor.
– Azért mondtam a Jancsinak, hogy gratulálok, mert meghúzta a hajamat – tette hozzá magyarázólag.
Misi nagyon szereti magát választékosan kifejezni. Szívesen kölcsönöz fordulatokat különböző mesekönyvekből, és ügyesen alkalmazza őket.
– Idehozom kedvenc perecemet – mondja például, és odahoz egy perecet az ágyra. – Szerencsére tökmagos – mondja elégedetten. – Szerencsére az ágyon eszem.
Vagy a szeme elé teszi két összeillesztett hüvelyk- és mutatóujját, és áthunyorít rajta.
– Misi, mit csinálsz? Fényképezel? – kérdezem.
– Nem. Csak mulatságosan festek.
Misi választékosságának egy jellemző vonása a matematikai precizitás.
– Papa, nekem úgy elfogyott a türelmem, hogy meg se lehet számolni, mennyi! – szokta mondani, ha mérges.
Ha valamit igazán nyomatékosan vagy szemléletesen akar kifejezni, azt általában a számok nyelvén teszi, mert Misi, ahogy erről már többször beszámoltam, odavan a számokért.
– Én nagyon erős vagyok – mondta nekem a múltkor. – Olyan erős vagyok, ahány éves.
Amióta Misi ilyen választékos, másoktól is megköveteli a választékosságot.
– Kell kakilnod vagy sem? – szegezte nekem egyik nap a kérdést.
– Nem kell – mondtam, mert tényleg nem kellett.
– Nem! – javított ki Misi. – Azt mondjad, hogy sem!
Misi néha annyira választékosan fejezi ki magát, hogy nem is értjük, amit mond.
– Elvitték a vakmerő kenyeret a nagymamáék – jelentette be a múltkor.
– Hogyhogy vakmerő kenyeret?
– Azt jelenti a vakmerő kenyér, hogy van rajta virsli is.
De akkor sem jön zavarba, ha valaminek véletlenül nem tudja a nevét. Karácsonyra kapott egy kis orvosi táskát a megfelelő orvosi műszerekkel, mint például sztetoszkóp. Ezt a nehéz szót, hogy sztetoszkóp, nem tudta megjegyezni Misi, de az adott pillanatban, amikor én betegnek nyilvánítva feküdtem a kanapén, és ő Doktor Misi feliratú köpenyében vette fel épp a diagnózist, mégis kivágta magát:
– Várjál, hozom a doktorfülemet! – mondta.
Mindenkivel előfordul, még a költőkkel is, hogy nem jut eszükbe a megfelelő szó. Szerencsére én számíthatok arra most már, hogy Misi ilyenkor készségesen kisegít. Mint a múltkor is, amikor egy fajátékról letört, piros bojtban végződő pálcát a középső és a mutatóujja között lóbálva jelent meg a szobámban. Nem találtam szavakat. Éreztem, hogy valami nagyszabású alakítás ez most Misi részéről, és valahol a mazsorett és a kakukkos óra határmezsgyéjén keresgéltem, de hirtelen nem tudtam néven nevezni, hogy mit személyesít meg.
– Papa! Ide nézz! – kurjantott lelkesen.
– Húha! – mondtam elismerően. – Te vagy egy…
– Bácsi! Aki így tud csinálni!
|
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |