Keresd meg az őseidet!

cafeblog/régiségeknek | 2014. Február 11.
A családkutatás is olyan hobbi, amit bármikor el lehet kezdeni, de – nem véletlenül – általában a szépkorúak hódolnak e szenvedélynek. Talán azért, mert a múltba való visszanézés az élet harmadik harmadában a legintenzívebb.

A családkutatás  nem más, mint egy, az idő síkján összerakandó puzzle. Az itt-ott fellelt adatokat  meg kell próbálni összeilleszteni. Mindenesetre elmondható, hogy a családkutatás nagyon sok sikerélményt ad, folyamatos aktivitásra és agymunkára késztet.

A megsárgult füzetlapon különböző színű ceruzákkal írt, elhalványuló nevek állnak. A lap alján, középen van az én nevem, s ebből ágaznak szét felfelé, ernyőszerűen a felmenők nevei – írja a Régiségeknek blog szerzője. – Ez az első családfa, amit tizennégy évesen készítettem. Még élt Apukám, őt faggattam ki az elődökről. Ez a korai érdeklődés az ősök iránt sajnos aztán évtizedekre elhalványult, és – ma már nagyon bánom – nem is támadt fel, csak akkor,  amikor már nem volt  kit megkérdezni a múlt szereplőiről.

 

Úgy tíz éve, egy elvesztettnek hitt rokonnal való találkozás adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy először csak a dobozokban lapuló iratokból, majd később a levéltárakat bújva, és a számítógépen barangolva kezdjem el kutatni a még élő és elhalt rokonokat.

A családfakutatás titkairól, módszereiről több információt a cafeblogon találsz.

Exit mobile version