A besurranásos lopásokkal foglalkozó első cikkében már tisztázta a fogalmat és írt néhány módszerről is, de sajnos ezekből annyira sok van, hogy bőven lehet még újat megtudni.
Most, hogy lassan három hete itthon vagyok a térdszalagszakadásom miatt, döbbenek rá, hogy milyen iszonyatosan sok próbálkozásnak vagyunk kitéve. Az első napok egyikén felcsengetett valaki azzal a szöveggel, hogy kiselőadást óhajt nekem tartani Jézusról. Én annyit sóhajtottam a kaputelefonba, hogy Jézusom, ne gyere, mert nem vagyok kisminkelve, és nem engedtem be. Aztán jött két tyúk, elmondásuk szerint a Telekomtól és a meglévő internetszerződésemről akart vele társalogni. Mondtam nekik, hogy én meg egyáltalán nem akarok az internetszerződésemről társalogni, de ha mégis, akkor majd használom a cégük ingyenesen hívható infóvonalát. Harmadjára pedig egy redőnyszerelő jött – volna – felmérni a lakásomban található ablakokat, neki is azt mondtam, hogy kösz, nem. De ő volt az utolsó, hogy a mankóimmal kicaplattam a kaputelefonhoz. Most már, bárki is csenget fel hozzám, leszarom tabletta van. Nem érdekel, ki akar jönni. Ha az én ismerősöm, az tudja a telefonomat, ha engem akar látni, felhív azon, és megkérdezi, jöhet-e.
Ezt nyugodtan így magyarázd el mondjuk idősebb, egyedül élő ismerőseidnek, rokonaidnak is. Ne engedjenek be olyanokat, akiket nem ismernek, vagy nem tudják magukat igazolni a belépés előtt. Társasházban, panelban élők számára nagyon jó szöveg a következő, betanulandó: “A közös képviselőnk a nyolcas kapucsengő alatt érhető el, kérem, őt keresse először.” Ha az emberke ezután akkurátusan kikerüli a nyolcas csengőt, és másokhoz csenget be, elég hamar feladja, ha hat különböző lakásban is ezt a szöveget kapja a képébe. Ha viszont ténylegesen egyeztet a közös képviselővel, hovatovább a közös képviselő egyeztet a lakókkal is, hogy ez az illető érkezik, akkor már nincs gond.
Tegnap elmondtam már: én – munkám révén – néha állok a másik oldalon. Néha bizony el kell mennem úgy ügyfélhez, hogy ővele előzőleg nem sikerül időpontot egyeztetni, mondjuk azért, mert nem találok hozzá rendelhető telefonszámot. Nos, pontosan ezért a tapasztalásért mondok pár nagyon fontos dolgot. Aki ténylegesen hivatalból megy valaki lakására, legyen az óraleolvasó, biztosítási üzletkötő vagy antennaszerelő, rendelkezik igazolvánnyal. Az igazolvány nem egyenlő a névkártyával. Míg a névkártya papíralapú, addig az igazolványnak három fontos eleme van: műanyag vagy kemény borítású, arcképes és rendelkezik valamilyen regisztrációs vagy egyéb információval bíró sorszámmal vagy számmal. Minden további nélkül el lehet kérni ezt az igazolványt, és az adott szakembernek kötelező ezt neked felmutatni. Átadni nem köteles, felmutatni igen.
Idősek és kisgyermekesek számára hasznos dolog lehet az ajtóra szerelt lánc, amellyel ki tudsz nézni, ki jött hozzád, meg tudsz bizonyosodni arról, hogy jó szándékkal érkezett és hasznos a jövetele. Az ajtóra szerelt kisméretű nyitható-zárható ablak is hasonló célt szolgál.
Ha beengedtél embert vagy embereket az otthonodba, lehetőleg még az előszobában kérdezz rá: mikre lesz majd szükséged mondjuk egy esetleges szerződéskötéshez. Amíg ők még az előszobában szüttyögnek a kabátjaikkal, ha a tárcád a konyhában van, addig vedd magadhoz a tárcádat az irataiddal, és együtt lépjetek be a nappaliba. Máris megoldod azt a problémát, amivel még véletlenül sem hagyod őket egyedül valamelyik helyiségben.
A cikk folytatását és bloggerünk saját példáját Petra blogján találod.