Barack Obama a Prezi vezérigazgatójával találkozott

nlc | 2014. Március 01.
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta az Adobe képviselőit, valamint Árvai Pétert, a magyar Prezi szoftverfejlesztő cég társalapító-vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy a két cég csatlakozott a ConnectED iskolai programhoz.

Obama az általa meghirdetett program keretében öt éven belül az összes amerikai tanuló számára elérhetővé akarja tenni a nagysebességű, szélessávú internetet és a nagysebességű, vezeték nélküli összeköttetést.

Az Adobe 300 millió dollár értékű szoftverrel és szoftverlicenccel, a Prezi pedig Edu Pro nevű prezentációs szoftverének 100 millió dollár értékű licencével járul hozzá a 21. századi tantermi technológia elterjesztéséhez. A két vállalat az Apple, a Microsoft, az AT&T, a Sprint, a Verizon, az Autodesk, és az O’Reilly Media után csatlakozott a ConnectED támogatóinak köréhez.

Facebook/Prezi

“”A Prezi több mint 100 millió dollár értékű prezentációs terméket biztosít majd a diákoknak abból a célból, hogy fejlesszék készségüket az ábravetítésben és a kreatív kommunikációban jelentette be Obama elnök pénteken, az első fehér házi diák-filmfesztiválon.

Árvai Péter az MTI-nek elmondta, hogy a Prezi támogatását olyan közösségi finanszírozású iskolák fogják megkapni, amelyeknek egyébként nem lenne esélyük hozzájutni ilyen technológiákhoz. “Ami igazán fantasztikus ebben az egészben, az az, hogy az ebben a programban részt vevő összes nagy név közül valószínűleg a Prezi az egyedüli, amelynek európai háttere van. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen fontosnak tartják a Prezit” – mondta.

Árvai arra a kérdésre, hogy vajon a ConnectEDhez való csatlakozás kiugrási pontot jelent-e a Prezinek az amerikai piacon, elmondta, hogy cége már régóta jelen van ott, és hogy a 2008-as megalakulást követően, 2010-ben Budapest után San Franciscóban nyitotta meg második irodáját. “Számomra az elejétől kezdve nagyon fontos cél és tudatos stratégia volt, hogy sikeressé váljunk az amerikai piacon, hiszen ahhoz, hogy egy globális céget tudjunk kiépíteni, sikeresnek kell lenni a világ legnagyobb piacán” – mondta.

Kitért arra, hogy a Prezinek már a kezdet kezdetétől van egy olyan licence, az évi 59 dolláros előfizetési díjért elérhető Edu Enjoy, amelyet diákok a világon bárhol ingyen használhatnak. Az amerikai kormánnyal most arról állapodott meg a cég, hogy egyes hátrányos helyzetű iskolák az Edu Prohoz is térítésmentesen juthatnak hozzá.  “Azért tudtunk eljutni idáig Amerikában, mert volt egy ilyen kezdeményezés az amerikai kormány részéről. Nagyon nyitott vagyok az ilyen kapcsolatfelvételre minden más kormánnyal is” – felelte arra kérdésre, hogy vajon Magyarországon is beszállna-e egy hasonló kezdeményezésbe. “Nagyon kellemes beszélgetés volt” – mondta Árvai Péter az Obama elnökkel történt találkozóról, amelyen negyedmagával vett részt. “Az elnök elmondta, hogy megbeszélésünk előtt diákokkal találkozott, és kiderült számára, hogy mennyire népszerű a Prezi a fiatalok körében. Arról is beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja a kreativitás fejlesztését az iskolákban” – tette hozzá.

A Magyarországról elindult prezentációs szoftvert ma mintegy 190 országban több mint 35 millióan használják.

 

Exit mobile version