Milyen lehet egy olyan országban élni, amely a legtöbb világszépe-nyertessel büszkélkedhet? Ahol állítólag este hat után sem lát az ember olyan nőt az utcán, aki ne lenne tökéletesen sminkelve, manikűrözve, pedikűrözve? Igaz, annyira mégsem idilli, mert Venezuela fővárosa, Caracas a legveszélyesebb város a világon, a fegyveres rablások, az emberrablások, a gyilkosságok mindennaposak – minden 14. percben megölnek valakit az országban. (Február végén a fővárosban, Caracasban tört ki zavargás és terjedt tovább, amelynek során öten meghaltak, köztük egy helyi szépségkirálynőt is lelőttek, a 22 éves Genesis Carmonát, Miss Turizmus 2013-at.)
A venezuelaiak a szépség megszállottai, így, ahogy mondják, “csúnyának lenni ez a legrosszabb hely”. A szegénynek született lányok úgy nőnek fel, hogy szépnek lenni a legfontosabb cél az életben. Ha szépségkirálynők lesznek, kitörhetnek a nyomorból, gazdagok és híresek lesznek, utazni fognak, lehet belőlük színésznő, újságíró vagy akár politikus – ahogyan Venezuela korábbi szépeiből lett is. A sok ezerből az egyetlen legszebbnek lenni emberfeletti áldozatot kíván tőlük és családjuktól is. A számos plasztikai műtétre és a méregdrága ruhákra költött összegek miatt évtizedekre eladósodhatnak, s ezt ki is használják a bankok, amelyek külön hitelt adnak plasztikai beavatkozásokra. Hiába él az ország 44 százaléka szegénységben, hiába nincs elég ennivaló sok helyen és még a vécépapírért is órákig kell sorban állni, ez mit sem változtat azon, hogy lányaikba fektessék összes pénzüket.
A versenyre jelentkező lányoknak – akikről legutóbb a BBC3 készített dokumentumfilmet – semmijük sincs álmaikon kívül. A szépségversenyt 15 millióan nézik, és várják a csodát. Venezuela a világválság előtti gazdagságát is a csodának köszönheti, az olaj szinte egyik napról a másikra dobta fel a gazdaságot. Az ottaniak minden este főműsoridőben nézik a szappanoperákat is, ahol a szegény cselédlányt többnyire feleségül veszi a dúsgazdag igazgató. A szépségversenyeken még bombasztikusabb a csoda. A lányok – bár már jelentkezésükkor olyan szépek, hogy bármely sorozatszínésznő szürke verébnek tűnik mellettük – mire a színpadra kerülnek, szinte egyetlen porcikájuk sincs, amihez ne ért volna szike: arcukba botoxot injekcióznak, orruk, ajkuk, mellük, fenekük, combjuk sebészi mestermű, szájukból jól bemagolt mondatok potyognak, amelyeket önsegítő könyvekből vagy UNICEF prospektusaiból lestek el. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most kik versenyeznek: a legszebb lányok, vagy a legjobb kezű sebészek?
Hogy ki hogyan nézzen ki, arról Osmel Sousa, a szétplasztikázott arcú, szőkített hajú versenyigazgató dönt, akit istenként tisztelnek. Neki köszönhető, hogy harminc év alatt tizenhétszer választottak venezuelai lányt a világ legszebbjének. Ő az, aki a szép nőket tökéletessé alakítja, mert nem a természetes szépség érdekli, hanem az, ami egy nőből kihozható. A szépség számára egy ipar, ahol tökéleteset kell előállítani. 55 kiló sok, és nincs olyan orr, fenék, fog vagy beszéd, amely ne szorulna javításra. Erre már óvodáskorban készülnek a kislányok, megtanulnak kifutón járni, fényképezőgép előtt pózolni és sminkelni. Akkor még a csillogó ruhák és a frizurák tetszenek, és biztosan nem azt irigylik, hogy van lány, aki az egyetemet is otthagyja, csak hogy teljesen ennek a célnak szentelje magát, vagy egy másik, aki műanyag darabot varr a nyelvére, hogy így fogyókúrázzon. És ha okosak is, el kell rejteniük, máskülönben nem tudják magukat a közönség szívébe lopni – ha egy nő szép is, okos is és még sikeres is, akkor nincs igazság a földön, ugyebár.
Van, ami még a focinál is fontosabb Venezuelában: a szépség. Szépnek lenni lehetőség: utat nyit a nyomorból a gazdagság és hírnév felé, ezért álmodoznak a nyomornegyedekben a legszegényebb kislányok szépségkirálynői koronáról, és később képesek bármit feláldozni érte.
A venezuelai szépségideál nem tűr semmilyen szabálytalanságot és aszimmetriát, és a nyugati szépségideált követi: világos bőr, keskeny orr. A lakosság nagy része azonban mesztic (fehér és indián szülők gyermeke), indián vagy sötét bőrű leszármazott, így kétségtelen, hogy a versenyzők nem a venezuelai nők többségét képviselik. Ahogyan Venezuelában, úgy Indiában, Dél-Koreában, Brazíliában, Jamaicán szintén a bőrfehérítés őrülete tombol, a cél az, hogy minél inkább a nyugati emberhez hasonlítsanak, mert a bőr fehérségét a jóléttel, a modernséggel azonosítják. Ha ezt a gazdasági vagy a politikai helyzet miatt nem is lehet elérni, a világosabb bőrrel legalább azt érzik, hogy megszerezték azt, ami amúgy fényévnyi távolságban van tőlük. És ez ott minden pénzt megér.