Százmillió fiatal nő írástudatlan a világban

nlc | 2014. Március 11.
A legrosszabb helyzetben az arab világban, a dél- és nyugat-ázsiai országokban, illetve a Szaharától délre fekvő afrikai országokban élő lányok vannak.

Mintegy 100 millió fiatal nő egyetlen sort sem képes elolvasni a világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban – hívta fel a figyelmet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO). A szervezet kérte, hogy a jövő első számú fejlesztési céljai között kapjon helyet a nemek között az oktatásban megmutatkozó egyenlőtlenség felszámolása.

A 2011-es adatok szerint az alapfokú oktatás terén a világ országainak 60 százaléka valósította meg a nemek közti egyenlőséget, a középfokú oktatásban pedig csak a 38 százaléka. A szegény országokban ez az arány még rosszabb, mindössze 20, illetve 10 százalék. A statisztika szerint a legrosszabb helyzetben az arab világban, a dél- és nyugat-ázsiai országokban, illetve a Szaharától délre fekvő afrikai országokban élő lányok vannak.

Ha maradnak az eddigi tendenciák, 2015-re csak a világ országainak 70 százalékában sikerül elérni a nemek egyenlőségét az alapfokú oktatásban, és csak az országok 56 százalékában a középfokú oktatást illetően.

Egy friss, 2013-14-re vonatkozó jelentés szerint a fejlődő világban 175 millióra tehető az írástudatlan fiatalok száma, és 61 százalékuk nő.

Exit mobile version