Lehet, hogy a pilóták térítették el a gépet

nlc | 2014. Március 17.
Március nyolcadika óta találgat a világ, mi történhetett pontosan a Malajziából Kínába tartó 370-es repülőjárattal. Huszonhat ország szakértői és katonái keresik a gépet, de hiába. A nyomozók a pilótáknál tartottak házkutatást, hogy kiderüljön, volt-e a közük a Boeing eltűnéséhez.

“Rendben, jó éjszakát!” – ez volt az utolsó üzenet a maláj repülőgépről, majd ez után – a vizsgálatok szerint szándékosan – kikapcsolták a helymeghatározó és kommunikációs berendezéseket. Annyit tudni, hogy zután még órákig repült az MH-370-es járat, de repülési szakemberek szerint az sem zárható ki, hogy landolt valahol, csak nem állították le a hajtóművét, így az továbbra is küldte a jeleket.

Közben házkutatást tartottak az 53 éves Zaharie Ahmad Shah kapitánynál és a 27 éves Fariq Abdul Hamid másodpilótánál is – nála a nyomozók találtak egy repülőgép-szimulátort, ennek adatait még elemzik. A malajziai miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy már a gép eltérítése ügyében nyomoznak.

AZ ELMÚLT SZÁZ ÉV LEGREJTÉLYESEBB LÉGIKATASZTRÓFÁI

A legfrissebb hírek szerint már északon keresik a gépet: Üzbegisztántól Laoszig, beleértve Kínát is, bárhol lehet a gép a malajziai hatóságok szerint. Arra gyanakszanak, hogy a repülőgép már valamelyik tálib bázison lehet, és egy későbbi merényletnél akarják használni. Nemcsak a pilótákat világították át, az utasok között találtak egy maláj férfit, aki repülési mérnökként végzett.

Közben az amerikaiak belbiztonsági vezetője, Michael McCaul azt nyilatkozta, a gép eltűnése biztosan nem baleset volt, de nincs konkrét bizonyíték terroristatámadásra sem. Szerinte voltak ennek előjelei, például a két iráni utas lopott útlevele, és az, hogy valaki készpénzzel vásárolt, csak odaútra jegyet.

Már huszonhat ország keresi az eltűnt gépet, amelynek fedélzetén a személyzettel együtt 239-en utaztak. Rokonaik azóta várják a híreket.

Az utolsó felvétel a pilótákról felszállás előtt:

TEÓRIÁK: HOVA TŰNHET EL EGY BOEING 777-ES?

Exit mobile version