Minisztert csinált exéből a francia elnök

nlc | 2014. Április 03.
Újra egymásra talált François Hollande és Ségolene Royal.
Forrás: elle.fr
Forrás: elle.fr

A francia elnök volt élettársára és négy gyermekének anyjára, Ségolene Royalra a szerdán újjáalakult francia kormányban a harmadik legjelentősebb tárca, a környezetvédelmi csúcsminisztérium irányítását bízta. Ez az első alkalom, hogy egy francia köztársasági elnök volt élettársát kérte fel miniszternek. Ráadásul egy olyan élettársat, aki 2007-ben majdnem államfő lett. Akkor ugyanis Royal volt a baloldal elnökjelöltje, de kikapott jobboldali riválisától, a magyar származású Nicolas Sarkozytől.

A pár a kamerák kereszttüzében, a politikai színtéren talált ismét egymásra, miután néhány évvel ezelőtt egy ország szeme láttára ment tönkre a magánéletük. A Le Monde című francia napilap kommentárja szerint még nem egyértelmű, hogy Franciaország egy magánéleti komédiához asszisztál, vagy pedig történelmi pillanatokat él meg.

Hollande és Royal közel 30 évig éltek együtt. A jelenlegi elnök politikai karrierje 25 éven át volt élettársának árnyékában folyt. A pár útjai 2007-ben váltak szét. Hollande ekkor találkozott ugyanis a Paris Match újságírónőjével, a pofozkodó Valérie Trierweilerrel.

A Le Monde szerint, ha Royal soha nem élt volna együtt Hollande-dal, már 2012 óta tagja lett volna a szocialista kormánynak. Más nyugati országokban ugyanis a volt elnökjelöltet automatikusan miniszterré nevezik ki, elég Hillary Clintonra vagy John Kerryre gondolni. Franciaországban azonban nem a politikai logika diktált. Valérie Trierweiler ugyanis köztudottan féltékeny volt Royalra, a két nő gyűlölte egymást, és Hollande jól tudta, hogy egyetlen gesztust sem tehet Royal irányába anélkül, hogy azt Trierweiler meg ne bosszulná. Az egykori élettársak közti politikusi egymásra találás csak az után következett be, hogy Hollande és Trierweiler januárban szakítottak, miután a Closer című bulvárlap leleplezte, hogy az államfőnek két éve egy 41 éves színésznővel van viszonya.

Forrás: france24.com

A hírek szerint Royal az elmúlt két évben mély depresszión esett át, amelyből lassan épült fel, de újraépítette politikai kapcsolatait, jelezve, hogy készen áll a nagy visszatérésre. A franciák által csak keresztnevén szólított 60 éves politikusnő az új miniszterelnökhöz hasonlóan sokszor szembement saját pártjával. A szenegáli Dakarban katolikus családban, katonatiszt apától született Ségolene a patriotizmust, a munkát, a közbiztonságot, a nemzetet tartja a legfontosabb értékeknek. Ellenfelei egzaltált személyiségnek, sőt időnként “bolondnak” tartják, támogatói bátor és nagy bukásai után újjászületni képes politikusnak. Az elmúlt 22 évben háromszor volt miniszter, vezette a környezetvédelmi, az oktatási és a családügyi tárgyát.

Exit mobile version