“Korrekt feladatokat kaptak a magyarból érettségizők” – íme, a megoldások!

KZ | 2014. Május 05.
Korrekt, közepes nehézségű feladatsort kaptak a diákok az emelt szintű magyarérettségin – nyilatkozta az eduline-nak Szabó Roland, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium szaktanára.

Ahogy arról az Eduline elsőként beszámolt, az emelt szintű írásbeli első, nyelvi-műveltségi feladatsora Ady Endre A fehér lótuszok című művéhez kapcsolódott. A diákoknak többek között meg kellett magyarázniuk a műben szereplő kifejezéseket – például a mátka és a hajbókol szavakat –, francia szimbolista költőket kellett megnevezniük, illetve fel kellett ismerniük öt Ady-vers részletét.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium szaktanára szerint a feladatsor korrekt volt – írja az eduline – a diákok sok olyan kérdést kaptak, amelyhez elsősorban nem a lexikai tudásukat kellett használniuk, hanem a szövegben kellett elmélyedniük. A nyelvi-műveltségi tesztben minden érettségin van egy hosszabb idegen szöveg, amelyet fel kell ismerni, majd az ahhoz kapcsolódó feladatokat kell megoldani. “Ez általában nehezebben felismerhető szöveg, de az idén az Odüsszeia volt, amelyet könnyebben lehetett azonosítani, hiszen kötelező olvasmány” – mondta Szabó Roland a vizsga után.

A szaktanár hozzátette: a szimbolizmus a tizenegyedikes törzsanyag része, Ady pedig életműtétel a szóbeli érettségin, így ezekkel a témakörökkel a diákok többségének nem lehetett problémája.
Az emelt szintű magyarérettségi második része három feladatból áll. A diákoknak Pilinszky János Egy arckép alá című művét kellett elemezniük a megadott szempontok alapján, elsősorban a költemény retorikájára és stilisztikai jellemzőire koncentrálva. A második feladat egy Szakonyi Károly-részlethez kapcsolódott. A vizsgázóknak arról kellett írniuk, hogy a műnem választja-e a témát, vagy a téma a műnemet. Az érettségizőknek végül arról kellett egy vitaindítót írniuk, hogy kell-e foglalkozni az iskolákban a blogokkal, a Wikipédiával és az ehhez hasonló közösségi tartalmakkal.

Szabó Roland szerint várható volt, hogy vagy Radnóti, vagy Pilinszky szerepel majd az érettségin. “Ez a feladat is korrekt volt, mert a Pilinszky-művek nyelvezetének sajátosságaira kérdez rá. Ez a tizenkettedikes törzsanyag része, így ez a téma azoknak sem okozhatott nehézséget, akik nem jártak fakultációra” – mondta.
A szaktanár szerint a második feladathoz kapcsolódó Szakonyi Károly-részlet is nagyon jó kiindulópont volt az esszéhez, a téma könnyen emészthető, az idézet pedig rávilágít a lényegre. “Az utolsó feladat a 21. századnak megfelelő, az interneten felnőtt generáció számára kézenfekvő téma” – tette hozzá Szabó Roland.

Megoldási javaslatok az Eduline.hu-n:
A középszintű magyarérettségi első részének nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását itt találjátok.
A szövegalkotási feladatsor nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását itt nézhetitek meg.
A középszintű feladatsor esszékérdéseiről itt találjátok a legfrissebb infókat.
Exit mobile version