Magyarországon a Vöröskereszt szervezi a véradásokat, ám a mögötte lévő tartalmi szabályokat az Országos Vérellátó Szolgálat hozza. A 444.hu arról írt, hogy egy 2014-es tájékoztató szerint a szolgálat arra kéri a meleg férfiakat, hogy ne segítsék vérükkel azokat, akiknek erre szükségük lenne. Az ominózus mondat így hangzik: “Ha a következő állítások bármelyike Önre vonatkozik, ne adjon vért:
– Intravénás kábítószer használata
– Nemi betegség
(….)
– Férfiak közötti nemi kapcsolat”
Szeretnénk utánaérdeklődni a dolognak, de a főigazgató nem elérhető. Késő délután egy közleményt adnak ki, amelyből a válasz ugyan nem derül ki, de az igen: “Alapfeltétel, hogy valamennyi véradáshoz kapcsoltan kötelezően ki kell vizsgálni a véradókat azokra a fertőző (Hepatitis-B, Hepatitis-C, HIV 1-2, Luesz) ágensekre, amelyekről már egyértelműen bebizonyosodott, hogy vérrel átvihetőek, és a vért kapó betegekre fokozott kockázatot jelenthet a transzfúzió során. A fenti rendelet kimondja, hogy a kockázatos magatartásúak kiszűrendők, az említett kategória ide tartozik, több más egyéb, a tájékoztatóban felsorolt kategóriával együtt.”
Nem tudtuk megkérdezni a főigazgatót arról sem, hogy miért van előzetes szűrésre szükség, ha a leadott vért amúgy is ellenőrzik? Vagy hogy a rendszeresen szűrésre járó, tehát egészségesnek minősült melegek miért nem adhatnak vért?
A Háttér Társaság a Melegekért évek óta küzd a problémával, szerintük az egészségügy számos területén tetten érhető a homofóbia. 2012-ben bocsánatkéréssel zárult az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt egy eljárás, amelyet egy leszbikus pár indított egy doktornő homofób megjegyzései miatt. Ők a lakóhelyükön szervezett véradásra jelentkeztek. Amikor a véradást vezető orvos megtudta, hogy a pár leszbikus párkapcsolatban él, betegnek nevezte őket, és kizárta őket a véradásból.
A szervezet akkor azt közölte: számos bejelentés érkezett hasonlóan homofób egészségügyi szolgáltatókról, de ezekben az esetekben az érintettek nem mertek a hatóságokhoz fordulni. Ők korábban több egészségügyi témájú kutatásban is részt vettek, amelyben lesújtó kép rajzolódott ki a hazai egészségügyi oktatásról és ellátásról. A kutatásban részt vevő végzős orvostanhallgatók több mint kétharmada például úgy nyilatkozott, hogy nem, vagy csak érintőleges találkozott egyetemi tanulmányai során a homo- és biszexualitás orvosi megítélésének kérdésével, 73 százalékuk szerint az egyetemnek többet kellett volna foglalkoznia az LMBT emberek sajátos egészségügyi szükségleteivel.