Az 5 legröhejesebb magyar bűnöző

je | 2014. Május 27.
Az elmúlt hetekben néhány igazán béna bűncselekményt is sikerült lelepleznie a rendőrségnek. Összegyűjtöttünk még pár "vérfagyasztó" esetet a magyar kriminalisztika történetéből a nem létező gyerekéért óvodába menő férfitől a pénzes táskával elsétáló biztonsági őrig.

1. Magának utalta

Olyan érdekes, hogy egy kaposvári bank ügyintézője azt gondolta, simán megússza, ha az ügyfelek pénzét a saját hozzátartozóinak számlájára utalja. Több mint 18 millió forintot sikerült így leszippantania három ügyfél számláról, de azért ez nem maradt feltűnés nélkül. Most számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Kaposvári Járási Ügyészség.

 

2. Elsétált a pénzzel

A 22 éves Richárd pénzszállítóként dolgozott, és egy váratlan sugallat hatására a nála lévő hatmillió forinttal inkább elsétált vásárolni. Vett egy drága táskát, szép öltönyt, telefont, drága karórát, aztán pár órával később elfogták. Állítólag az vezette nyomra a rendőröket, hogy hazatelefonált a családjának. Kíváncsiak vagyunk, mit mondott szüleinek.
 
 

3. A nem létező gyerekéért ment az óvodába

Egy püspökladányi férfi okozott riadalmat a helyi óvodában, ugyanis az előző estéből még nem teljesen felocsúdva, drogok hatása alatt követett egy nagypapát az óvodába, ahol ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekéért jött, de nem volt neki az óvodában gyereke, meg máshol se. A rendőrök elől elmenekült, bár előtte próbálta elterelni a figyelmüket: “Biciklitolvaj!” felkiáltással egy éppen biciklijét toló férfire mutatott, majd átugrott egy kerítést, karatézni hívta a rendőröket, akik végül elkapták.

 

4. A rejtőzködők

Vannak, akik nem is a bűntettel, hanem a rendőrök elől bujkálás furfangos módszerével hívják fel magukra a figyelmet, mint például egy gyáli fiú, aki az előszobában, a hűtőben rejtőzött el, vagy G. Benjamin, aki egy trafikrablás után a mosogatógépben bújt el az őt kereső rendőrök elől.
 
 

5. Olyan másnapos volt, hogy alig bírták felébreszteni a rendőrök

Egy férfi gondolt egy nagyot, és betört egy kis borsodi falu élelmiszerboltjába, ahol aztán ahelyett, hogy távozott volna a zsákmánnyal, italozásba kezdett. Másnap reggel még arra sem ébredt fel, amikor megérkezett a boltos, csak a rendőröknek sikerült nagy nehezen felkelteniük.
 
Exit mobile version